Ahol az ártatlannak kell bizonyítania

- A nemzeti karakterünket semmiképp nem tekinthetjük balszerencsésnek. Más kérdés, hogy a közönség olykor a tragikus végű bukásokra emlékszik legtovább. Vegyük a sydneyi olimpiát: az igaz, hogy a lányaink hihetetlen körülmények között bukták el a kézilabdadöntőt a dánok ellen, de legalább ilyen hihetetlen szerencse volt az, ahogyan az osztrákokat megverték és a legjobb négybe jutottak. Mocsai Lajos barátom kiváló edző, ám a dánok elleni kiélezett helyzetben nem a legjobb döntést hozta... A világbajnokságon az volt a helyzet, hogy a franciák lélekben már feladták a meccset, és elkezdtek örömkézilabdát játszani. Erre a "minden mindegy" alapú játékra nem tudtunk reagálni, elúszott az aranyérem. A sportban egyébként nagy motiváció a nemzeti érzés, így vagyunk ezzel mi magyarok is, az már csak az önszabályozás kérdése, hogy mindez nem csap át túlzó nacionalizmusba.
- Volt idő, amikor a sportolókat egy rendszer reklámhordozóiként használták. Akkor is "működött" a nemzeti érzés?
- A diktatúra 1949 és 1989 között a sportot akarta felhasználni a saját legitimációjára. Számomra ekkor az emigránsok voltak az irányadók. A külföldön élő magyarok olyan imponálóan szerették a sportolóinkat, hogy különbséget tettek rendszer és haza között. A sport világa egy józan, eredményorientált világ, amelyben az elvégzett edzésmunka és a versenyen nyújtott produkció számít. Ide becsempészni a politikát nem könnyű. Ezzel együtt a sportoló példaadásával jól szolgálhatja az össznemzeti érdekeket és értékeket. Nem ritka, hogy két bokszoló egy kiadós bunyó után együtt vacsorázik. Hát nem hasonló ez az angol parlamentarizmushoz, ahol a képviselők a viták során majdnem ölre mennek, hogy aztán együtt sörözzenek este a kedvenc pubjukban?
- Az ön szakmája, a pszichológia mit tud segíteni a sportban?
- A XXI. század a sportban többek között a pszichológia százada lesz. A biológiai módszerekben rejlő lehetőségek kimerülőben vannak. Ha két maximálisan felkészített csapat áll egymással szemben, az fog nyerni, amelyiket az edző jobban tudja mozgósítani. Az életünk a globalizációban amolyan műanyag élet, az élményeket a tévéből, újságokból vesszük. A sportban az a csodálatos, hogy ott velünk történik minden. Egy versenyző számára nem az a fontos, hogy meg tud enni 78 szilvás gombócot, hanem az, hogy a verseny során legyen képes 79-et elfogyasztani, mert akkor nyer. Hát ebben van nagy szerepe a mozgósításnak.
{p}
- Győrben már pszichiátert is alkalmaznak, ám az eredmények nem égbekiáltóak.
- Győrben más baj van: ott látszólag rendben mennek a dolgok, ám a futball nem ingatlanberuházás, hanem humánbefektetés, a tulajdonos mégis úgy építette fel a rendszerét, mint az üzleti életben. Ezen a strukturális problémán a pszichiáter legfeljebb annyit tud segíteni, hogy azok is elmennek egymással sörözni, akik korábban nem tették. Félóránál többet egyik kiöregedő sztár sem tud és nem is hajlandó futni, ha mégis, azt nem egy időben teszik. A városban azért nem kedvelik a csapatot, mert az embereknek van egy ösztönös ráérzésük, hogy valami nem stimmel. Amikor tehát a mozgósítást említettem, azt mondtam, akkor van jelentősége, ha két maximálisan felkészült csapat áll egymással szemben.
- Kissé elkanyarodtunk az eredeti témánktól, a nemzeti karaktertől. Az athéni olimpia magyar doppingbotrányai is "belénk voltak kódolva"?
- Az olimpia óta egyre csak azt hallani, hogy valójában nem tudtuk, mi és hogyan történt. Hogy mi történt, azt egészen pontosan tudtuk. Mindenki, akire a gyanú ráesett, manipulációval élt, és ez nagyon rossz fényt vetett a magyar sportra. A NOB orvosbizottságának svéd elnöke azt mondta, szomorú, hogy egy ilyen nagy sportnemzet, mint a magyar, ilyen primitív eszközt alkalmazott. Tőlem most azt kérdezik lépten-nyomon, hogy tényleg doppingoltak a versenyzőink? A válaszom: természetesen igen, mert máskülönben miért akartak volna csalni? A sport fura világ: a dopping esetében nem vélelmezik az ártatlanságot, mert akkor miért ellenőriznének rajtaütésszerűen? Itt, paradox módon, az ártatlanságot a gyanúsítottnak kell bizonyítania. Ha nem sikerül, a legkisebb bizonyíték okán is kegyetlenül "elmeszelik".
- Ön gyakran mond "eretnekségeket", melyeket aztán egyre-másra igazol az idő. Napjainkban miként prognosztizálja a magyar sport jövőjét?
- A magyarok az olimpiákon rendre jók lesznek öt-hat aranyéremre, ám ez ne tévesszen meg bennünket. Attól, hogy a kajak-kenu sportunk kiemelkedő, és hozzák a versenyzők a győzelmeket, még nem jó a sport egésze. Az atlétikát mint alapsportágat vissza kellene helyezni a jogaiba, emellett a labdajátékokban meg kell célozni a világszínvonalat, és e téren nem szégyen tanulni a külföldi példákból. Vannak sportágak, amelyekben a világ élvonalából érkeznek légiósok, ott a színvonal hazai növekedése mérhető. A futballban a tucatjátékosok importja nem vezet sehová. Legnépszerűbb sportágunkban az utánpótlás-nevelésre kell minden pénzt költeni. Évtizedek óta ezt mondjuk, de soha nem tesszük. Szobrot kap, aki ezt egyszer majd elkezdi.