A sport maga a csoda

A minap a kezembe került lapunk Képes Vasárnapja (idősebb olvasóink tudják, miről beszélek). A barna tónusú nyomásban előálló fényképes melléklet minden bizonnyal a televízió vizuális élményét volt hivatva pótolni. Fellapozom az 1954-es esztendő tudósítását a "tizedik szabad május elsejéről". A vezető felvételen szép kiállású fiatalok menetelnek, és az aláírás: "Ragyogó napsütésben színpompás, lelkes felvonulással ünnepelte Budapest dolgozó népe május elsejét. Képünkön: a sportolók felvonulása a Sztálin téren." A kisújszállási lányok biciklin vonulnak, "a karcagi díszmenet élén az alföldi rónák lóra termett parasztifjúsága üget". Mivel tölthette még a sportot is szerető közönség ezt a piros betűs napot? Telt ház előtt játszott a Népstadionban a Csepeli Vasas és a Budapesti Vasas. Az eredmény "természetesen" igazságos 2-2 lett. "A javuló formában játszó Bp. Kinizsi sorozatos vereségek után 3-2 arányú győzelmet aratott a Bp. Dózsa ellen." (Akkor még így kellett kommentálni egy Fradi győzelmet a Dózsa ellen...) "A Vasas vízipólózói nem okoztak csalódást a közönségnek, az Egri Fáklya elleni mérkőzésen 11-0-ra győztek. Szívós egymaga 9 gólt dobott."
Jómagam akkor, diákként, egy MEDOSZ-csapatban futballoztam. A felvonulás előtti délutánon kiosztották a felszerelést, a vadonatúj melegítőket. Kék pamutból voltak, a szegélyük piros, a zipzár a bal vállon. A szovjet sportolóknak is ilyen volt. Reggel azt kellett viselni a felvonuláson. Éjjel felkeltem, megnéztem, megsimogattam, megvan-e? Aztán jött az ünnep, túlestünk a kötelező szónoklatokon, majd pedig futballoztak a nősök-nőtlenek, kövérek-soványak, fröccsösek-sörösök...
Nézem az idei május elsejei sportműsort: kosárlabda-rájátszás, fogathajtás, röplabda, tékvandó - ennyi. Pedig milyen jó alakalom lenne, ha ezen a ráadás szabadnapon a sport is megmutatná magát! Jó, jó, nem úgy, mint a hajógyári szigeten a fesztiválozók tömege vagy a Budapest Parádén százezrével vonulók, hanem csak szolidan demonstrálva, hogy a testedzés az életünk része, az egészséges életmód az, amitől még létezünk, a vetélkedés ösztöne pedig egyidős az emberrel. Nincs már kötelező felvonulás a dísztribünök előtt, nincsenek "ottfelejtett" táblák a tűzfalak mögött - de mintha a fürdővízzel együtt kiöntöttük volna a gyereket is, ez a "gyerek" pedig a sport volt; holott úgy szeretné megmutatni magát néha, a teljes valóságában. Mondjuk, éppen május elsején! Amelynek műsorából mára a sport eltűnt, a politika viszont megmaradt. Van egy összetett szó, így hangzik: "sportpolitika". Nem ez lenne a gyerekké váló, játszadozó felnőttek érdekképviselete?