Jókat beszélünk a teniszről

Gyakran mondják rólunk, magyarokról, hogy élhetetlenek vagyunk, ha a sportról van szó. Vannak sikersportágaink, ám egyikben sem ömlik zsákszámra a pénz. Öttusázóink, kajakozóink, kenusaink, vívóink, vízilabdázóink, úszóink, kézilabdázóink ott vannak a világ élvonalában, pénz viszont a labdarúgásban, autósportban, teniszben, atlétikában, kosárlabdában, jégkorongban, golfban van. Hogy miért? Történelmileg így alakult: a gazdag sportágak nézettsége elképesztően nagy, ezért vonzza a hirdetőket, szponzorokat, ráadásul kontinenseket mozgósítanak, példa rá a közelmúltban lezajlott foci-vb: nyereséget hozott a rendezőknek, busás hasznot a televízióknak, hát persze, hogy az ilyen bevételből bőkezűen visszaoszt a FIFA és az UEFA. Ezt felismerve megpróbálta világszerte eladni a sportágat a nemzetközi kajak-kenu szövetség, amikor vendégül látott Szegeden olyan országokat is, ahol kivájt fatörzsben tették meg az első evezőcsapásokat a versenyzők.
De vissza a teniszhez. Ha példa kell, hát ott a ciprusi Bagdatis, vagy akár az egész svájci fehér sport. Teniszben ráadásul komoly reményeink is élednek olykor: Kapros Anikó junior korában meghódította Ausztráliát. Máig rejtély, hogy a felnőttek mezőnyében miért nem folytatódott diadalmenete, miközben kortársa, a spanyol Robredo 6. kiemeltje a napokban zajló US Open férfimezőnyének. Szávay Anikó tavaly a juniorok között a Roland Garroson okozott szenzációt nagyszerű szereplésével. Az ő pályája sem olyan meredeken ível felfelé, ahogy azt gondoltuk volna. Az egyetlen magyar a világon, aki az első száz közé tudta küzdeni magát, Czink Melinda, ő azonban a tengerentúlon úgy esett ki az első fordulóban, hogy nyomot sem hagyott maga után Flushing Meadowsban. A szövetség néha összekapja magát, a nyilvánosság elé áll, jókat beszélnek a teniszről, aztán nem történik semmi. Kis pénz - kis foci, tartja nagy klasszikusunk mondása. De hát ahol nagy a pénz, ott ugyan miért kicsi a "foci"?