Olimpiának indult...

- Mikor jegyezte el magát az olimpizmussal?
- Tízévesen, 1964-ben, amikor elcsentem otthonról a nagypapa zsebrádióját, hogy az iskolai szünetekben hallgathassam a Tokióból érkező olimpiai híreket. Nem tudom, mi hajtott ebbe az irányba, mert a családban semmi jele nem volt a sport iránti rajongás ilyen erős jelenlétének. A középiskolai évek végén, javaslatomra, azt írtuk a tablóra, "találkozunk minden olimpiai évben", merthogy 1972-ben érettségiztem. Ugyan nem találkoztunk, de akkor is ennyire meghatározó volt mindennap az öt karika. Az egyetemen olimpiatörténeti szemináriumra jártam, amit aztán később már magam vezettem.
- Nyilvánvaló, hogy a már kész filmből lett a kötet, de mindez lehet, hogy nem jelenti azt is: megírni könnyebb volt. Már csak amiatt sem, mert, mint tudjuk, nem ugyanaz valamit látni-hallani, mint leírni, hát még olvasni...
- A film időkeretei nem versenyezhetnek a könyv kínálta háromszáz oldallal. Már csak ezért is más. Másrészt a filmben nincs semmilyen kozmetikázás, a könyv viszont nagyon sajátos kiterjesztést biztosít minden egyes mondatnak és a környezetének.
- Milyen munkamegosztásban dolgozott alkotótársával?
- Az anyaggyűjtés során kéz a kézben. Amikor megkezdődött a film vágása, illetve a könyv írása, akkor lazult ez a kapcsolat, de természetesen mindvégig konzultáltunk.
- Találkoztak-e olyan helyzettel, amikor a dokumentumok egyértelműen cáfolták a megemlékezőt? Ezzel mit kezdtek?
- Nem is egyszer fordult elő! Ötven év után nem is kívánhatja senki, hogy mindenkinek kristálytiszta legyen az emlékezete. Gyakran a dokumentumok vágtak rendet a memóriák erdejében. Szerencsére az akkor írt naplókból tucatnyi is fennmaradt, és azok akkoriban napról napra rögzítették a legfontosabbakat. Egy példa: jóformán senki sem akadt, aki biztosan tudott volna nyilatkozni arról, hogy a magyar csapat felvonult­e a záróünnepségen vagy sem... Ami persze a történtek ismeretében talán nem is meglepő. Egy kicsit a kötet címe is erre utal.
- Hatan nem kívántak megszólalni. Pedig esetleg sokat hozzátehettek volna a történethez. Érzelmi vagy egyéb okokból nem nyilatkoztak?
- Sajnos az érintettek semmilyen magyarázatot nem adtak döntésük hátteréről.
- Gyarmati Olgáról senki semmit nem tud?
- Eljutottam egy magyarországi ismerőséig, aki tartja vele a kapcsolatot, de az Angliában élő londoni bajnoknő megtiltotta neki, hogy kiadja az elérhetőségét, még egy fényképet sem adott magáról. Híreim szerint nem velünk, hanem az egész országgal baja volt, teljesen elzárkózik.
- Melyik volt a munka legmeghatóbb pillanata, órája, napja?
- Amikor találkoztam az 1948. évi olimpia második helyezett pólócsapatának tagjával, Csuvik Oszkárral. Operációja előtt fogadott Sydneyben, a kórházban. Nagyon rossz állapotban volt, de amint elindult a kamera, mint egy igazi sportember, összeszedte magát, és csúcsformába került, ahogy felidézte az általa nézőként követett magyar-szovjet pólómeccset. A felvétel után rögtön leeresztett, és megint csak a műtétje foglalkoztatta. Itthon nagyon meghatott a miskolci bronzérmes Kiss Lajos, aki a kamera előtt elsírta magát, mert ötven év után sem hagyja nyugodni az elszalasztott arany a kajak egyes ezer méteren.
- Minden benne van a kötetben?
- Sárkány Pista bácsi tornaedző a versenyzők magánéletével is foglalkozó, nagyon kritikus hangú naplójának néhány részlete kimaradt. Egy botránykönyv példányszámának biztos jót tett volna...
- Pályafutása során hová helyezné ezt a könyvet?
- Ha valamiért érdemes volt erre a pályára keveredni, akkor emiatt mindenképpen. A Puskás Ferencről és a Papp Laciról szóló film mellett ez is ott van a képzeletbeli dobogón.