Jegenyék találkoznak

FiatalokPalágyi Béla2007. 04. 20. péntek2007. 04. 20.
Jegenyék találkoznak

Pedig az ellenfelek azok a csapatok voltak, amelyek a bajnokságban is éllovasok: az Albacomp Székesfehérvárról, a PVSK-Expo Center Pécsről és a Lami-Véd Körmendről. Nagy bizonyossággal közülük kerül majd ki a rájátszás után az országos bajnok is.
Hogy miért épp a Szolnok diadalmaskodott? A hazai pálya előnyén túl az is sokat számított, hogy a Michigan állambeli Grand Rapidsból éppen ott szállt le két évvel ezelőtt egy ufó, amelyből kilépett egy 185 centi magas csoki fiú, akit történetesen Thomas Kelleynek hívnak. A srác pehelysúlyával, elhanyagolható magasságával az NBA-válogatáson csak a portáig jutott, így aztán mi élvezhetjük azt a csodát, amit a pályán művel. Nem kell hozzá nagy vakmerőség, hogy azt állítsuk: ma ő a legjobb játékos Nyíregyházától Sopronig. A szolnokiak most úgy számolnak, hogy ha sikerül Sopronban a Sör-dögök ellen beseperni a győzelmet, az élről kezdhetik a bajnoki rájátszást, és elég lesz megcsípni a hazai meccseket ahhoz, hogy a kupához a bajnoki aranyérmet is megszerezzék. Ezt természetesen a közönség jó előre vállalta. Voltak ők már bajnokok és voltak kupagyőztesek is, de nem ugyanabban az évben. Ha most minden összejönne, alighanem mozsárágyú dörögne a Kossuth téren!
Mitől is olyan jó csapat a Szolnok, hogy azt még az ellenfelek is elismerik? Sok-sok cölöpön áll az az építmény, ami a városban a sportág katedrálisa. Volt szerencsém ismerni azt az együttest, amelyik még az NB II.-ben vitézkedett. Az akkori játékosok szinte valamennyien máig a csapat körül vannak, hasznosítják magukat. Van, akinek a fia már utánpótlás az "Olajban". (Merthogy ez a név így maradt meg a Szolnoki Olajbányász patinás cégtáblájáról.) Amikor a Szolnok 1991. április 12-én bajnokként tért haza Zalaegerszegről, az edző Rezák László volt, segítője a fiatal testnevelő, Szalay Ferenc. Rezák mester most is ott áll a pálya szélén szurkolóként, testnevelőként pedig menten megjegyzi annak a gyereknek a nevét, aki háromszor egymás után betalál a gyűrűbe. Szalay Ferenc ma polgármesterként támogatja a klubot. Az edző, Pór Péter saját nevelésű szakember: sokáig volt másodhegedűs, míg eljutott oda, hogy szólót játsszon.
És akkor: Acsay Attila... A 63 éves szakosztályvezető már az NB II-es gárdában is alapember volt. Az egész élete mindenestül a kosárlabdáé; pedig van "tisztességes" üzemmérnöki szakmája is. A Debrecenből érkezett Molnár Andrásnak már a nagyapjával is játszottak egymás ellen. A kupagyőzelem után azt kérdezem, milyen lesz az ünneplés. Sajnos, nem lehet ott - mondja. Kisújszálláson öregfiúk-meccs lesz, azon ő is pályára lép, oda siet. Hogyan bírja? Köszöni, jól. Most volt eltörve a kulcscsontja, hál' istennek, összeforrt.
Ez az az ember, aki az utánpótlás neveléséről gondoskodik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek