Csikar útravalója

A Seria A-ban szereplő olasz Reggina alaposan bevásárolt: a zalaegerszegi Kádár Tamás, a ferencvárosi Kovácsik Ádám és a győri Preklet Csaba lehet maholnap sztár Itáliában. A győri Dudás Ádám a Szpartak Moszkvában folytathatja. Ám az igazi nagy durranás az, hogy az angolok is felfedezték a magyar futball aranybányáját: a liverpooliak Németh Krisztiánt és Simon Andrást vitték el az agárdi Sándor Károly Akadémiáról, mi több, Gulácsi Péter, az MTK ifjonc kapuvédője is az Anfield Road gólketrece előtt röpködhet. Ami pedig már futballtörténelmi esemény: az 1892-ben alakult Liverpool FC beszállt csendestársnak az agárdi akadémiába. Bár a 45 400 férőhelyes stadionjukban legtöbbször telt házat regisztrál, így lenne miből, a 18-szoros angol bajnokcsapat elnöke, Rick Parry mégsem szórja a pénzt, ha tehát azt mondja, Agárdra érdemes áldozni, akkor az így oké. Az angol kapcsolat egyszer már segített a kék-fehéreken: Jimmy Hogan tréner 1914 és 1919 között iskolát teremtett a Hungária körúton. Máig hozzá kötik a rövid passzos, technikás játékot.
Sándor Károlyt, az akadémia névadóját arról kérdeztem, mit szól a nagy változáshoz a Velencei-tó partján?
- Kimondhatatlanul örülök fiataljaink ígéretes karrierjének - kezdte meghatódva a legendás jobbszélső. - Kérdik, mit szólok hozzá, ha a közös tulajdonos esetleg kéri az akadémia névváltoztatását. Hát én semmit nem szólok hozzá. Akár hiszik, akár nem, nem voltam túl boldog, amikor rólam nevezték el az utánpótlás-nevelő intézményt. Az volt a kérdésem: "Hát a Nándi, a Hidegkuti?" Akkor nyugodtam meg, amikor mondták, hogy az ő nevét majd a stadion viseli. Útravalóul elmondom a srácoknak a saját példámat. A Móravárosban, az ő korukban vicsorgó szegénységben éltem. Ingyenkonyháról hordtuk az ételt, míg az apácák ki nem derítették, hogy anyám és apám csak polgári esküvőt kötött. Utána azt sem kaptuk. Ha beküldtek a szüleim Szegedre, rugdaltam mezítláb magam előtt egy üres bokszosdobozt, és ha egy bejárati kapuhoz értem, berúgtam a sarokba a skatulyát. A nagylábujjamon soha nem volt köröm... Nem voltam kitűnő tanuló sem, a bizonyítványomban tűrhetők és elégségesek sorakoztak. Hogy aztán mégis ilyen szép életet kaptam a sorstól, azt annak a csodálatos játéknak köszönhetem, ami a futball. Jövőre nyolcvanéves leszek, de akár esik, akár fúj, naponta megteszem a körömet a házunk körül, hegynek föl, hegynek le. A családomat arra kértem, ebben ne gátoljanak meg, mert ha csak egyetlenegyszer is kimarad a sétám, nem tudok aludni a lekiismeret-furdalástól.
- Ön mire vitte volna, ha olyan feltételeket teremtenek a tehetsége számára, mint a mai gyerekeknek?
- Ugyanennyire vittem volna! Én mindent kiadtam magamból, amire képes voltam. Más kérdés, hogy sokkalta rögösebb utat jártam be, mint a mai fiatalok. De az engem megedzett. És közben ragaszkodni is megtanultam: a klubomhoz, az MTK-hoz, melynek az idén hatvan éve vagyok tagja. Az országhoz, ahová elsők között tértem haza 1956 után, mellőzve számos csábító ajánlatot...
Hát akkor, srácok, vigyetek ennyit az alma materből!