„Kannibál” két keréken

Két fiatal világbajnokot mutatott be 1964 szeptemberében a Nemzeti Sport. A tokiói olimpia előtt azt írták: „Főleg a Tokió felé kacsintgató amatőrök között törtek előre a fiatalok, s a háború után felnövekedett új versenyzőnemzedékből két húsz éven aluli öltötte magára először a világbajnoknak kijáró szivárványszínű trikót! Az egyik, Eddy Merckx az új belga országúti világbajnok, akinek neve nem ismeretlen a nyugati porfelhőlovagok között. Júliusban töltötte be a tizenkilencedik évét az erős brüsszeli ifjú. Kereskedelmista korában kezdett el kerékpározni, de pályafutása már majdnem a rajtnál elakadt. – Egy orvos eltanácsolt a versenyzéstől, mert nem találta rendben a szívemet – meséli. – Ezek voltak életem legkeserűbb napjai. Azután egy újabb vizsgálat következett, és 1961 nyarán mégiscsak elkezdtem a versenyzést. Akkor már csak az anyám aggodalmait kellett eloszlatnom.” 

A következő év sikerei lehet, hogy Merckx mamát nem nyugtatták meg, mert Eddy negyvenhét versenyből huszonhármat nyert meg, köztük a kezdők országúti bajnokságát is. Két évvel később, 1963-ban újabb huszonnyolc győzelemmel folytatta pályafutását, első lett például az ötszakaszos nehéz limbourqi körversenyen, legyőzte azután világbajnok elődjét, Vicentinit is! A tokiói válogatás küszöbén érte el legjobb formáját. A salanchesri országúton, a vb-n fáradhatatlanul részt vett a megújuló szökési kísérletekben, hogy azután az utolsó 30 kilométeren maga robbanjon ki az ötös élbolyból, és 27 másodperc előnnyel érjen a célba. „A legerősebb győzött” – írta róla teljes elismeréssel a züri­chi Sport. Az új világbajnok a sport kedvéért egyelőre abbahagyta tanulmányait, apja vegyeskereskedésében dolgozik. 

Aztán 1967-ben a Nemzeti Sport kicsi híre sem akármilyen: „Eddy Merckx a belgák hivatásos országúti kerékpáros-világbajnoka a Páriáéban rendezett 100 kilométeres kritériumban legyőzte Anquetilt, Gimondit, PouPidort, Pingeont, és l:45:12-es idővel új útvonalcsúcsot állítottak fel. Merckx 57 034 km/órás átlagsebességet ért el.” 
Gondoljon bele a kedves olvasó, száz kilométeren úgy tekerni, hogy az átlagsebesség közel hatvan kilométeres? Egyszerűen észveszejtő. 

∗

Eddy Merckx tehát 1945. június 17-én született a flandriai Meensel-Kiezegemben. A Brüsszel külvárosának számító Woluwe-Saint-Pierre-ben nőtt fel, ahol szülei élelmiszerboltot nyitottak. A hiperaktív, állandóan mozgó kisfiú első kerékpárját háromévesen kapta, és bár több sportot is kipróbált, úgyszólván le sem szállt a nyeregből. Tizenhat évesen indult első amatőr versenyén, egy évvel később már korosztályos belga bajnok volt, 19 évesen megnyerte az amatőr világbajnokságot, húszévesen pedig már a profik között versenyzett. Első nagyobb országúti versenyét 1966-ban nyerte, a következő évben aranyérmet akasztottak a nyakába az országúti kerékpáros világbajnokságon, amelyet 1971-ben és 1974-ben is megnyert. 

A Tour de France-on először 1969-ben indult és rögtön győzött is: hat szakaszt nyert, köztük a legnehezebb hegyi etapot, ahol előnyét folyamatosan növelve nyolc perccel a többiek előtt ért célba. A párizsi befutó után nemcsak az összetett győztesnek járó sárga trikót ölthette magára, hanem a pontversenyben diadalmaskodónak járó zöldet és a legjobb hegyi menőnek járó pöttyöset is – a triplázás sem azelőtt, sem azóta nem sikerült senkinek. Az 1970-es Touron a zöld trikót néhány ponttal elveszítette, de ahogy az összetettet, úgy a „hegyek királya” címet is megnyerte, pedig a Pireneusokban gyomorgörcsök kínozták, az egyik különösen nehéz szakasz után oxigénsátorba kellett fektetni. Ebben az évben ismét történelmet írt: az olasz körversenyen, a Giro d'Italián (ahol 1968-ban már győzött, de a következő évben az első helyről, doppingra hivatkozva kizárták) sérült térddel, kilenc szakaszgyőzelmet aratva ugyancsak első lett. Hasonló bravúrra addig csak 1964-ben a francia legenda, Jacques Anquetil volt képes, akinek teljesítményét akkor megismételhetetlennek nevezték. 

∗
Nos, Merckx alaposan rácáfolt a szakértőkre, hiszen még kétszer (1972, 1974) nyerte meg ugyanabban az évben a két legrangosabb viadalt. Az 1971-es Touron óriási párharcot vívott a spanyol Luis Ocanával, aki egy hegyi szakaszon teljesen váratlanul visszatámadta, és végül kilenc percet vert rá. Merckx mindent megtett, hogy lefaragja hátrányát, de végül egy szerencsétlen baleset döntött: a Pireneusok egyik lejtőjén mindketten buktak a szakadó esőben, és a spanyol nem tudta folytatni a versenyt. Merckx nem örült, hogy így vette át a vezetést, ezért másnap nem is húzta magára a sárga trikót. Az 1972-es verseny újra kettejük párharcáról szólt, de a küzdelem ismét idő előtt dőlt el: a spanyol a hegyekben újra bukott, defektet kapott, két hét múlva pedig a tüdejét megtámadó fertőzés miatt fel kellett adja a versenyt. Merckx – sorozatban negyedik győzelme után – 1973-ban kihagyta a Tourt, de 1974-ben visszatért, és ha nem is olyan meggyőző fölénnyel, mint korábban, de ötödik elsőségét is begyűjtötte. Az 1975-ös körversenyen Franciaországban már csak ellendrukkerei voltak, a gallok büszkeségét ugyanis sértette volna, ha nemzeti hősük, Jacques Anquetil rekordját megdöntve Merckx hatszoros győztes lesz. Olyannyira elfajultak az indulatok, hogy a leghosszabb, 260 kilométeres etapon egy néző vesén vágta a belgát, de tettéért csak jelképes, egyfrankos büntetést kapott. Az egyre jobban fáradó Merckx az Alpokban elesett, eltörte az állcsontját, megsérült a térde és a csípője, de nem adta fel, és végül ­második lett. Fanatikus győzni akarása, olykor már a fair play határát súroló kíméletlensége miatt a sajtóban Kannibál néven emlegették, mert minden vetélytársát „felfalta”. 

Pályafutása során 1585 viadalon indult és 525-öt megnyert, újoncként 24, amatőrként 56, a hivatásosok táborában 445 versenyen végzett az élen. A három nagy körverseny közül ötször nyerte meg a Tour de France-t és ugyancsak ötször a Giro d'Italiát, egyszer, 1973-ban pedig a Vuelta a Españát. A Touron egészen 2024-ig az övé volt a legtöbb, szám szerint 34 szakaszgyőzelem, ezt a brit Mark Cavendish döntötte meg, Merckx állt a legtöbbször, 63 alkalommal a szakaszok után a dobogón, és ő viselte a leghosszabban, 96, illetve a „félszakaszokkal" együtt 111 alkalommal a sárga trikót. Három profi országúti világbajnoki aranyérme (1967, 1971, 1974) mellett 1972-ben egyórás világrekordot is felállított 49,431 kilométerrel. Ezt a csúcsot csak 1984-ben döntötték meg, mára pedig közel 53 kilométerre tornászták fel, de Merckx még nem napjaink szupertechnikájával készült kerékpárjait tekerte. 

∗ 

A Kannibál 1978-ban visszavonult és kerékpárgyártásba fogott, a Merckx-gépek nagy sikernek örvendenek. 1986-tól 1996-ig a belga országúti kerékpáros válogatott vezetőedzője volt, kerékpáros­ver­senyek szakértő tanácsadásával, szervezésével és helyszíni tudósításával is foglalkozik. A sportágat 13 évig domináló belga versenyzőt 1999-ben az évszázad kerékpárosának, 2000-ben a XX. század legjobb országúti kerékpárosának választották meg. Hazájában nemzeti intézménynek számít, 1996-ban bárói rangot kapott, ő lett az évszázad belga sportolója, Brüsszelben 2003 óta metrómegálló viseli a nevét, három városban is szobra áll, Franciaországban, ahol megkapta a becsületrendet, Tours közelében kerékpáros-stadiont neveztek el róla. Belgiumban több slágert írtak róla, filmek, sőt képregény hőse is lett. 2019-ben a Tour de France Brüsszelből rajtolt, Merckx ötven évvel korábban aratott első diadalának emlékére.