Lángoló találmány

Százéves a gyufa. Gyorsan futó napjainkban idestova kerek száz esztendeje, hogy egy nyakas, dacos magyar kurtanemes, Irinyi János „passzióból", csak úgy kíváncsiságból feltalálta a gyufát, vagy hogy akkor nevezték: a „clindhelnit". A bécsi politechnikum kis német világában, nagynevű tanárai és társai megcsodálták, aztán vállukra kapva meg is éljenezték, mert csodákcsodája, ezt a gyufát csak végig kellett húzni a németes nadrág „bizonyos" részén, vagy a falon és máris vígan lobogva égett. Irinyi mosolygott, „csodálkozz csak német, aztán hej, mit bánom én", csak legyintett és nem sokat törődött találmányával. Még szabadalmat sem kárt rá. Elkótyavetyélte „egy tál lencséért" és amikor ráeszmélt találmányának rendkívüli értékére, már régen elorozták tőle. Más gazdagodott, más tollasodott, házakat, palotát vásárolt és ő (igazi magyar sors) jövedelem és végül betevő falat nélkül tengődött.

A régi, egykori, száz évvel ezelőtti Pesten iparosműhelyt állított fel, gyufát akart gyártani, a saját találmányu gyufáját szerette volna árulni. De a német érzelmű pesti rendőrség elgáncsolta a feltalálót, műhelyét bezáratta. Irinyi már-már vándorbotot vett a kezébe, de jött a szabadságharc. Kossuth oldalán harcolt, bujdosnia kellett, gyűlt benne a keserűség, érezte, hogy rútul becsapták és ma száz év után az a helyzet, hogy még a feltaláló dicsőségét is kétségbevonják Irinyi Jánostól. Élete regény, romantikus regény. Csak az élet produkálhat ilyent. – emlékezett meg róla ki­­lencven évvel ezelőtt, 1936 feb­ruár­jában a Magyarország. 

Ma már tudjuk, Irinyi János a közhiedelemmel ellentétben nem a gyufa feltalálója, nevéhez a „zajongás nélküli” gyufa, a kisebb-nagyobb robbanás nélkül, veszélytelenül használható biztonsági gyújtó kidolgozása fűződik. Születési helye és ideje ma is vitatott, egyes források szerint 1817. május 18-án a Bihar megyei Albison (ma Románia), más források szerint egy nappal korábban Nagylétán (ma: Létavértes) született. Református nemesi családból származott. A középiskolát Nagyváradon végezte, majd a Debreceni Kollégiumban jogot tanult, ezután a bécsi Politechnikumban kémiai tanulmányokat folytatott. A bécsi Politechnikumban szemtanúja volt annak, hogy professzora, Meissner Pál kísérletezés közben kudarcot vallott a kénvirággal dörzsölt ólom-oxid meggyújtásával, s Irinyinek az jutott eszébe: „ha kén helyett foszfort vett volna, az már régen égne”. Ő maga is kísérletezni kezdett, az 1825-ben piacra került, robbanékony foszforos dörzsgyufa fejében ólom-peroxiddal helyettesítette a kálium-klorátot, a foszfort, és ezt a vegyületet mézgával keverte össze, a pépbe pedig kénezett végű fapálcikát mártott. Gyufája jóval halkabban és robbanás nélkül gyulladt meg, de korántsem volt tökéletes: a mérgező foszfornak jellegzetes szaga volt, idővel oxidálódott, oxidja beszívta a levegő nedvességét, és a fej letörött, a sötétben világított, és nemegyszer magától is meggyulladhatott. Irinyi a gyufáját nem szabadalmaztatta, mert Magyarországon ez a jogi oltalom még nem létezett, az osztrák hatóságokat pedig igyekezett elkerülni. Receptjéért először csak három garast kért Rómer István bécsi gyufagyárostól, mert ennyibe került a foszfor, és különben is szerelmes volt a vállalkozó lányába. Végül a korabeli leírások szerint „kisebb összeget kapott az ötletért”, amelyre Rómer 1837-ben osztrák szabadalmat szerzett – de lányát nem adta Irinyihez, aki szerelmi kudarcát sokáig nem heverte ki. 

Itt érdemes megjegyezni Rómer István gyógyszerész, gyufagyáros szerepét, aki az általános és speciá­lis kémia egyik magyarországi úttörője. A köztudatban úgy szerepel a neve, mint aki „potom összegért” megszerezte Irinyi Jánostól a gyufa receptjét, és abból aztán meggazdagodott, ez azonban ebben a formában nem tekinthető helytállónak, ráadásul tartalmas és ­értékes életpályát tudott maga ­mögött. 

Régi nemesi családból származott, a család a kisenyickei nemesi előnevet viselte; apja sátoraljaújhelyi ügyvéd volt, bár különösebb vagyonnal nem rendelkezett. Ő maga elemi és középiskoláit ugyancsak Sátoraljaújhelyen végezte; élénk esze, jó felfogása és a természettudományok iránti érdeklődése folytán a szülei a gyógyszerészi pálya felé indították el. A segédévei alatt, 1808-ban Bécsbe ment, hogy gyógyszerészeti egyetemi tanulmányokat folytathasson és oklevelet szerezhessen. Oklevelét 1814-ben szerezte meg, magister pharmaciae (gyógyszermester) minősítéssel. Rómer – a napóleoni harcok le­zárultáig – tábori gyógyszerésznek szegődött, majd visszatért Scha­ringer gyógyszertárába, ahol szabad idejében kémiai kísérleteket folytatott, többek között a Franciaországban megismert mártó­gyu­fa fejlesztésére. Bécsben ő alapította az első mártógyu­fa­gyárat, 1822-ben alapított üzeme rövidesen 200 főt foglalkoztató gyárrá vált. 1827-ben szabadalmaztatta a petróleum kénsavval való tisztítási eljárását, és foglalkozott egy, 1823-ban, Johann Wolfgang Döbereiner gyógyszerészprofesszor által feltalált gyújtószerszám (a mai öngyújtó őse) tökéletesítésével. 1835-ben megpróbálkozott foszforos gyufa gyártásával is, a következő évben pedig értesült az akkor 19 éves Irinyi János találmányáról, ezért személyesen kereste fel 30 évvel fiatalabb kollégáját. Az életkori különbség ellenére barátság alakult ki köztük, Irinyi azt is vállalta, hogy magyarra tanítja Rómerék lányát. Rómer egyúttal megvásárolta Irinyitől annak találmányát, a kapott pénzből pedig a fiatal tudós az akadémiai tanulmányait finanszírozta. Rómer Bécsben előkelő magyar nemesként élt, és nagy háztartást vitt, estélyein olyan rangos művészek fordultak meg, mint ifjabb Johann Strauss ze­neszerző vagy Franz Grillparzer költő. 

Irinyi találmányát 1836-ban jegyezték be, eszerint Rómer a foszforos gyújtók készítése terén csaknem három évvel előzte meg őt. Arra vonatkozóan, hogy mennyit fizetett Rómer István Irinyi szabadalmáért, nem ismertek biztos adatok: több forrás 60 akkori forintot ír, egy forrás 80 forintról tud, de Irinyi egyik műegyetemi hallgatótársa a visszaemlékezéseiben 7000 forintot említ. Az eltérő összegek ellenére korántsem volt csekély a találmányért adott honorárium, hiszen több mint valószínű, hogy Irinyi ebből a pénzből tudott három éven keresztül tanulni a berlini egyetemen és a hohenheimi mezőgazdasági akadémián; előbbi helyen még egy könyvet is kiadott, amely pályájának legnagyobb kémiai műve lett. Rómer érdeme volt az is, hogy ő vette először gyártásba, és ennélfogva ő ismertette meg a világgal Irinyi „biztonsági gyújtóját”. Kettejük közös produktuma sokáig versenyképes maradt a piacon­ a korábban ismert gyártmányokkal szemben, és csak az ún. svéd gyufa tudta kiszorítani, amely már nem tartalmazott mérgező fehérfoszfort, csak vörösfoszfort, ami jóval ártalmatlanabb az előbbinél. 

Irinyi János 1839-ben Pestre költözött, ahol maga is gyufagyárat alapított Első Pesti Gyújtófák Gyára elnevezéssel. Az 50-60 munkással működő üzem olcsó és jó minőségű gyújtót készített, de a városi tanács okvetetlenkedése miatt többször kellett költöztetni, és az inkább feltaláló, mint üzletember Irinyi nem bírt az osztrák konkurenciával. A gyárat 1844-ben eladta és a vértesi családi birtokra ment gazdálkodni. Sokat tett az új szemléletű kémia terjesztéséért, része volt a magyar kémiai szaknyelv kialakításában, magyar nyelvű kémiai cikkek egész sorát jelentette meg. Értekezett a szikes talajok javításáról és a lőporgyapot készítéséről is. A legenda szerint az 1848. március 15-i forradalom 12 pontját ő szövegezte meg és küldte el Biharból Pestre József testvérének, a Batthyány-kormány idején az állami gyárak főfelügyelője volt. Kossuth Lajos 1849 márciusában a nagyváradi salétromsavgyár igazgatójává nevezte ki, ahol az ágyúöntésért is felelt. A szabadságharc leverése után bujdosott, majd öccsével a pesti Újépületben raboskodott, de néhány hét után bűncselekmény hiányában elengedték. Szabadulása után vértesi pusztáján élt és kísérletezett, de többet már nem publikált, és hiába vágyott rá, la­­bo­­ratóriumhoz sem jutott. A szikes talajok javításával foglalkozott, s Magyarországon elsőként készített olyan gépszerelvényt, amely együttesen végezte a vetést, a szántást és a boronálást. 

Ötvenegy évesen nősült meg és két gyereke született. Szabadságharcos tevékenységéről és a gyufáról sohasem beszélt, az újságírókat kerülte, lefényképezni is csak egyszer engedte magát. Ma a középiskolások kémiai versenye, valamint számos iskola viseli a nevét, egész alakos szobra a budapesti Műegyetem mellett látható. Létavértesen, az egykori lakóházához tartozó földbirtokon arborétumot hoztak létre emlékére.