Bárkit érhet baleset

Kresz Géza 1871-ben orvosi és szülészmesteri diplomával a zsebében Bécsben folytatott kiegészítő tanulmányokat, és 1873-ban sebészdoktori képesítést is nyert. Hazatérve a Pest, Buda és Óbuda egyesítéséből létrejött Budapest szolgálatába lépve kerületi, majd fővárosi tisztiorvos lett. Küzdött az élelmiszer-hamisítások ellen, megszervezte a hatósági élelmiszer-ellenőrzést és a csecsemők anyatejellátását. Kresz Géza 1887 márciusában londoni és bécsi tapasztalataira hivatkozva vitte a fővárosi közgyűlés elé a mentőegyesület létrehozásának tervét, hogy a rohamosan fejlődő Budapesten megoldja a balesetet szenvedők hiányos orvosi ellátásának gondját. Miután megkapta az engedélyt, 1887. május 10-én – ma ez a mentők napja – lelkes önkéntesekből megalapította a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesületet, és fővédnöküknek sikerült József főherceget megnyernie. Jelszavuk a következőképpen hangzott: „Mindenkit érhet baleset.” A feladatukat így határozta meg a szabályzat: „Első segítséget nyújtani a balesetesnek, míg az orvos megérkezik, a beteget kórházba szállítani, az első segélynyújtást a közönséggel megismertetni, új mentőegyesületeket szorgalmazni, azok felállítását szorgalmazni és az első segélynyújtás tudományát fejleszteni…” 

∗

Az egyesület dolgozói egész nap mindennemű díj vagy ellenszolgáltatás nélkül nyújtottak segítséget mindenkinek, így a szegényeknek is. Első páciensük egy dühöngő elmebeteg volt. Az első hónapban 56, az 1887-es év végére 373 volt az ellátott esetek száma. Az önkéntes mentők általában hordszékkel vagy hordággyal vonultak ki, de rendelkeztek mentőszekrényes lovas kocsival és egy orvosi műszerekkel felszerelt betegszállító kocsival is, amelyet bécsi kollégáiktól kaptak. A mentőszolgálat a kezdeti időkben plakátok, falragaszok útján hirdette magát, de a napilapok is rendszeresen írtak az új szolgáltatás hasznosságáról. 

A Fővárosi Lapok írta 1888-ban: „Ritter István ezredes (ki a váci körút 18. sz. a. lakik) hétfőn este vacsora után, egy közeli cukrászboltból süteményeket hozatott. Evett belőle az egész család: az ezredes, valamint neje, leánya, és nejének öccse. Éjfél után két órakor – mind a négyen ugyanegy időben – fölébredtek s heves rosszullétről panaszkodtak. Az elhívott orvos, dr. Kresz Géza életveszélyes mérgezési tüneteket konstatált s azonnal értesítette a mentőegyletet is, melynek inspekciós tagjai csakhamar megjelentek. Az orvosnak nagy fáradtságába került, míg a megmérgezett családot eszméletre hozta. Ritter Gizella úrnő s fivére, ifj. Ritter István oly rosszul voltak, hogy csak hajnal felé tértek egy kevéssé magukhoz. A megmérgezett család még most is nagyon betegen fekszik, de az életveszélyen már túl vannak. A cukrász ellen megtették a bűnügyi feljelentést.” 

∗ 

Hamarosan mindenki felismerte, hogy a mentősök munkája egy modern nagyvárosban nélkülözhetetlen. Kresz munkájának gyümölcseként 1890-re adományokból és a főváros támogatásával a Markó utcában felépült Európa első mentőállomásnak készült épülete, a „mentőpalota” (ma az Országos Mentőszolgálat központi székháza). Korszerű műtőteremmel rendelkezett, és naponta nyolc mentőorvos teljesített szolgálatot, lovas kocsival jutottak el a bajbajutottakhoz. Egy átlagos napon nagyjából 20 esethez riasztották őket. A Budapesti Önkéntes Mentőegylet oroszlánrészt vállalt az 1892-es kolerajárvány felszámolásában is. Időközben Kresz Géza lemondott tisztiorvosi állásáról, hogy minden idejét és erejét a mentőügynek szentelhesse. A hivatásos orvosok ellenállását leküzdve, kitartó szervezőmunkával elindította a súlyos balesetet szenvedők azonnali ellátását, a betegek – köztük részegek, közveszélyes egyének – szállítását. Fontosnak tartotta a segíteni szándékozó emberek képzését, vagyis az elsősegélynyújtás oktatását. Kresz Géza, aki családjával a mentőszolgálat központi épületében lakott, ma is egyedülálló mentőmúzeumot, mentőkönyvtárat is létrehozott, sőt Mentők Lapja címmel újságot alapított, számos egészségügyi ismertető, felvilágosító könyvet írt. Irányításával a BÖME mintájára az ország egyre több településén jött létre mentőegyesület. Kresz Géza a mentőegylet megteremtése mellett számos egészségügyi szakkönyvet írt és terveket dolgozott ki többek közt a fővárosi anyatejellátó hálózat kiépítésére és egy fertőtlenítő központ felállítására is, de az ő nevét dicséri az 1869-ben a korcsolyázás népszerűsítésére létrehozott Pesti Korcsolyázó Egylet, amely később Budapesti Korcsolyázó Egyletként (BKE) folytatta működését. Az újdonságok iránt fogékony Kresz Géza nevéhez fűződik a röntgenkészülék magyarországi bemutatása is: az 1896-os millenniumi kiállításon ugyanis az uralkodó, Ferenc József jobb kezéről készített röntgenfelvételt a jelenlévők legnagyobb ámulatára. A készülék jelentőségét felismerve a mentőegylet igazgatója az egyik fővárosi mentőkocsit már egy röntgenkészülékkel is felszereltette. 

Az uralkodó már 1885-ben a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki, 1897-ben tanácsosi címet kapott. 1900 decemberében, néhány hónappal halála előtt kitartásáért és a közügyekben való kimagasló érdemeiért nemesi címet kapott, Szem­lőhegyi előnévvel. Elkészítette a főváros korszerű, kerületi mentőállomások kialakítását is magában foglaló mentőszervezetének tervét, de megvalósítani már nem tudta. Hosszan tartó vesebetegség után, 1901. április 10-én halt meg Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben nyugszik. 

∗ 

Ami a mentőegylet további működését jellemzi: Európában elsőként, 1902-ben autókat vásároltak, és 1905-ben átálltak a lovas kocsiról az autós mentésre. Az I. világháború idején teljesen tönkrement a hazai mentőegylet, ám a két világháború között a születések számának emelkedésével együtt az egészségügyi kormányzat létrehozta a szülőotthonok hálózatát. Ugyanakkor a szülőanyákat szervezetten nem fuvarozta el senki sem a szülés színhelyére, az anyák szállításával pedig megbízták a mentőszolgálatot. Ez az igény a fejlődést szolgálta; ismét talpra állt a mentőegylet. A második világháború azonban ismét tönkretette a magyar mentőszolgálatot, amely elveszítette minden második mentőorvosát, s nem maradt elég közlekedési és szállítóeszközük. 1948-ban dr. Oravecz Béla kormánybiztosi megbízatást kapott: szervezze meg a mentőállomás-hálózatot, képezzen szakembereket. 1954-ben indult meg nálunk, Európában elsőként a ro­ham­kocsi-szolgálat,1956-ban megalakult a mentőkórház, a szakemberképzés és a továbbképzés főbázisa. Itt, ebben a kórházban próbáltak és kísérletezték ki azokat az új mentési és gyógyító eljárásokat, amelyeket először a jól felszerelt intenzív osztályon, majd második lépcsőben a kórházi osztályokon, végül a legmostohább körülmények között – a baleset helyszínén vagy a mentőautóban – alkalmaztak.