A csúcson - és a tönk szélén?

Az állattenyésztők ünnepének számító hódmezővásárhelyi Alföldi Állattenyésztési Napokon - sportnyelven szólva - Mikula Julianna az idén beállította a mesterhármast: Hungahib-39-es tenyészkancsoportjával a sertéstenyésztők versengésében a harmadik egymást követő évben nyerte el a Szent György-napi megmérettettés nagy szakmai díját. Mondhatni üstökösként tűnt fel a magyar sertéshústermelés mélyrepülésének időszakában.
{p}- Rossz időszakban jött hozzám - fogad a csinos, ám meggyötört arcú asszony. Mégis szívélyesen invitál a Heves megyei Kisfüzes határában fekvő tenyésztelepének irodájába, ami egyúttal a lakhelye is. Pedig abban a reményben érkeztem, hogy végre egy sikeres életpálya állomásait vethetem papírra.
Egy tablót mutat. Az egykori lepusztult szövetkezeti növendékmarha-telep épületei az egyik felén, a mintaszerű kocaszállásokról és fiaztatókról készült fotók a másikon. Befelé jövet is megragadott a szökőkutas-vízinövényes, "tűzivíztározó"-ból kialakított tavacska.
- Gyermekkoromat nem tudom és nem is akarom megszépíteni. Katonatiszt apám éppen aktuális vezénylési helye szerint jártam az iskolákat. Nyaranta a Hollókőn élő nagyszüleim parasztudvarában szerettem meg az állatokat. Olyannyira, hogy a gimnázium után szinte természetes volt a pályaválasztás: a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen folytattam.
Az egyetemista ismeretségből házasság lett, s férjével együtt jó néhány mezőgazdasági nagyüzemet megjártak az elmúlt évtizedekben.
- Elismerem, velem nem könnyű együtt dolgozni. Mindenhol mindenkivel összevesztem, mert csak egyvalami érdekelt, hogy az állatok jól érezzék magukat. Tudtam például, hogy a kocák a bőségesen almozott, tágas helyet, a legjobb ellátást szeretik. Főnökeim meg különféle gazdaságossági szempontokkal hozakodtak elő, amelyeknek nem engedtem. A folytonos súrlódásokból egy idő után elegem lett, hiszen úgy éreztem: valaki mindig a hátamon áll, amit egyre kevésbé viseltem el. Kapóra jött hát, hogy a Hungapig Kft. tenyésztésvezetője, Nyíri András közreműködésével 1998-ban, sok-sok kínlódás árán ugyan, de önálló tenyészkantelepet hoztam létre MI-DI Farm Kft. néven.
{p}A kisfüzesi dombok ölelésében fekvő telepen mintegy ötven pietrain koca heverészik a hasig érő szalma nyújtotta tökéletes komfortban. A legjobb hampshire kanoktól született ivadékaikból lesznek a kiállításokon úgyszólván verhetetlen Hungahib-39-es kanok. Néhai neves sertéstenyésztőnk, Csire Lajos négyvonalas Hungahib hibridjének ez az apai ága, amelyekkel a sertéshizlaló telepeken a nagy fehér és lapály fajta keresztezéséből származó kocákat termékenyítik.
- Nagy kedvvel, de ismeretlenül mentem az első tenyészállat-kiállításra, ahol, nincs mit szépíteni, kinevettek - folytatja Mikula Julianna. - Mosott, nyírt, kefélt, a fehér részeken púderezett, a sötét testtájakon olajjal fényesített jószágokat engedtem a bírálók elé. Az ilyenfajta sertéskozmetika nálunk nem volt divat korábban. Most már mindenki így csinálja, még azok is utánoznak, akik egykor derültek rajtam.
Az igényes munkát azonban egyre kevésbé méltányolta a mind nagyobb válságba csúszó magyar sertéspiac. Hogyan élhetne jól - szakkifejezéssel szólva - a tenyésztői piramis csúcsán álló abban az országban, ahol a hizlalás ingatag, többnyire veszteséges. Ha olcsóbb a hízó, kevesebbet fizetnek a tenyészsüldőkért is. Az utóbbi két aszályos esztendő miatt az egekbe szökött a takarmány és az alomszalma ára. Amilyen előnyös a kisfüzesi telep fekvése állat-egészségügyi szempontból, olyan hátrányos is, hiszen nincs szántóföldjük, mindent vásárolni kell.
{p}- A múlt év nemcsak ezért volt nehéz - sorolja beszélgetőtársam. - 2003 elején egyik pillanatról a másikra évi három-négy millió forintot vett ki az állam a zsebemből a teljesítményvizsgálatokhoz nyújtott, minőségtől függő tenyésztési támogatások megvonásával. Pontosan annyi előre kalkulálható bevételtől estem el, amennyi a tavalyi veszteségem lett. S minthogy a kezdetektől fogva folyamatosan hitelre szorulok, a bankok nemrég hitelképtelennek nyilvánítottak. A pénzintézetek és más intézmények teljesen el vannak szakadva a valóságtól. Öt évre szóló üzleti tervet kérnek tőlem a hitelekhez meg a pályázatokhoz, olyan időkben, amikor a takarmány és a tenyészállat ára egyaránt bizonytalan. Tudják maguk, hol élnek? - kérdezem tőlük: nemhogy öt évre, öt hónapra sem látok előre.
Különös helyzet. Nyugaton ilyen eredményekkel már három Mercedesnek kellene a ház előtt állnia - mondják neki anyagi gondjai hallatán az onnan érkező látogatók. "Sertései a világ bármely országában megállnák a helyüket" - biztatta az idén a vásárhelyi kiállítás osztrák bírálója. Mikula Julianna meg gyógyszereket szed, és nem tudja, mi lesz mintaszerű, a tönk szélére sodródott tenyészetével.
- Az egészségem tönkrement. Az alapjaiban rosszul sikerült házasságom is nemrég bomlott fel. Ennél többet már nem áldozhatok - mondja keserűen, miközben végigsimítja Böbe, az asztalon heverő bronzmalac hátát. - Az a baj, hogy nagyon szeretem ezeket az átkozott disznókat. Pedig napi tizenkét órát dolgozom, nincs szombatom, vasárnapom, szabadságom, karácsonyom, szilveszterkor is az ólban vagyok. Az idén megfordul a sorsom, annyi bizonyos. Pillanatnyilag úgy látom, nincs esély a túlélésre, el kell adni a felújításra szoruló telepet. Jó esetben maradhatok, csakhogy akkor megint alkalmazott leszek.
A krónikás jó kedvvel jött, rosszal távozik. Az jár a fejemben: hány és hány, a szélhámosság határán egyensúlyozó vállalkozó boldogul ebben a fura értékrendű világban... Vagy ők lennének korunk emberei?