Keserű meggyszüret

Miközben az országos és helyi sajtóban dúl a vita az idei példátlanul alacsony meggyárak okairól, addig sok termelő már meg is találta a helyzet kulcsát. Egy jól kiélezett fejsze képében.

Gazdálkodás2004. 07. 23. péntek2004. 07. 23.
Keserű meggyszüret

A német piac telítettsége, az olcsó bolgár és lengyel meggy konkurenciája, a piac szervezetlensége, a túltermelés - napestig sorolhatnánk a meggymizéria közszájon forgó okait. Vélt vagy valós okait. Mert ma még senki nem tud biztosat. Csak azt, hogy a keleti országrészben alig negyvenöt forintot adtak idén a termelőnek a gyümölcs kilójáért, s a szezon átlagára nem érte el az ötven forintot, miközben egy háromnegyed kilós meggybefőttet a legolcsóbb üzletben is kétszázötven forintért vesztegetnek!- Hát ez az uraim, amit mi, kistermelők fel nem tudunk fogni - mondja nyírturai háza előtt Kerekes József, aki egy öreg, utánfutós Mercedesszel akart épp a határba indulni, mikor megkérdeztük, mennyiért veszik ma a meggyet a faluban.       A negyvenöt év körüli férfi háza a falunak talán legszebb részén épült. Délről szomszédja a határ. Akácerdő, rozsvetés, s persze meggy meggy hátán. Neki is van vagy százötven fája, egy szűk hold mindjárt szemben velük, a dűlőút túlsó oldalán.- Már megbántam, hogy elültettem őket - vakarja a fejét gondterhelten. - De öt-hat éve még minden rózsásnak tűnt, azt hittük, a meggy lesz az új megmentőnk. Mint régen az alma. Ehelyett csak gond és bosszúság forrása.- De azért voltak az elmúlt években örömteli napok is - vetjük közbe -, például amikor kétszázötven forintot kaptak egy kilóért.- Ez igaz - bólint -, de higgyék el, mi sokkal jobban örülnénk a száznegyven-százötven forintos árnak. Ha az biztos lenne! De most teljességgel kiszámíthatatlan a felvásárlás. Ha így folytatódik, azt is elérjük, hogy át sem veszik tőlünk a termést.Ezen a száraz homokon a gyümölcsön kívül jószerivel nem terem meg semmi. Az alma, a köszméte, a meggy viszont valami különös oknál fogva szereti, és a nyírségi ember meg is tanult bánni velük. Itt, Nyírturán az alma után, jó húsz éve kezdtek a meggy nagyüzemi termesztéséhez. Mert meggy természetesen volt addig is minden szőlőskertben, de azok éltek s haltak, ahogy az isten megalkotta őket.A nyolcvanas évek legelején aztán vagy harminc nyírturai összefogott, és szakcsoportos formában elültetett tíz hektár meggyest. Korszerű érdi, újfehértói, kántorjánosi fajtát. Metszették, permetezték, trágyázták a sorokat - az öreg gazdák nem győzték a fejüket csóválni. Hogy megbolondultak ezek a mai fiatalok: permetezik a meggyet!A kis fák azonban meghálálták a törődést. Hamar s szépen teremni kezdtek.A meggyes ma is terem rendesen. Az idei szüretnek tulajdonképpen már vége, sok fán azonban még mindig ott a gyümölcs. A kert viszont üres, csak a távolból hallatszik néhány beszédfoszlány. Véninger János meg Tömösvári Károly rokonsága, egy korosabb nyíregyházi házaspár szedi már csupán a meggyet, ám a gazda sehol.- Jön az nemsokára - biztat bennünket Kerekes József, s valóban, hamarosan bepöfög húsz év körüli autójával az idős gazda. Kerekes József így mutatja be: - János bácsi volt itt valamikor a téeszelnök. Az utolsó szalmaszálat is felvetette a földről, de az idén már le sem akarta szedni a meggyét.- Nem hát! - csapja be mérgesen a kis autó ajtaját Véninger János. - Énrajtam ne zsírosodjon senki. Egyék meg inkább a vadak. Meg a madarak.A kert sarkában felállított ideiglenes mázsaház árnyékában álldogálunk. Tegnap még nagy volt itt a sürgés-forgás, ma azonban üres. Csak egy halom láda meg a mérleg a társunk. De az se fogja az idén Véninger János meggyét mérni. Tegnap lehúzta a felvásárló a rolót.- Akkor hol fogja eladni? - kérdezzük tőle.- Majd csak elkótyavetyélem valahol - húzza meg a vállát. - Ha ezek a fiatalabb gazdák nem ösztökélnek, énfelőlem ott lenne az összes meggy az utolsó szemig a fákon.- De ha már egyszer megtermett, azt már csak le kell szedni! - győzködjük, ám ő csak legyint.- Tudják, mennyi a napszám? Háromezer forint. S egy ember egy nap nem bír leszedni többet egy mázsánál. Ilyen árak mellett egy mázsán nyer az ember ezer forintot. Nekem tavaly termett hatvan mázsa, az idén is meglett volna annyi. De azt mondtam a segítőknek, hogy csak a nagyját szedjék. Így lesz a kétszáz fámon húsz-huszonöt mázsa. Tehát huszonötezer forint tiszta pénz. No, hát ez remek üzlet! Huszonötezer forintért gondoz az ember egy teljes éven át kétszáz fát. Metszi, permetezi, tárcsáztatja, szedi, trágyázza, ebből aztán meg lehet gazdagodni...Július derekát írjuk, perzsel a meleg, de a határ fittyet hány a forróságra. Gyönyörű szép a gabona, a kukorica, és a meggyes melletti akác is, mintha csak valami tartozást igyekezne letudni, másodszor virágzik az idén.- Az isten se tud már kiigazodni ebben a világban - nevet keserűen a két turai gazda, s példák sokaságát hozzák fel, hogy mennyire bolond ez a világ.A régi téeszidőkben az okos közgazdászok a felvásárlók monopolhelyzetével magyarázták az alacsony felvásárlási árakat. Most viszont annyi a felvásárló, mint égen a csillag, mégis nyomottak az árak, keseregnek a nyírségi gazdák. A csatlakozás előtt azzal biztatták őket, majd megoldódik a gond az unióban, hiszen ott szabályozott a piac. Erre mi történik? Tavaly, amikor még az unión kívül voltunk, kaptak a meggyért kétszáz forintot. Az idén meg ötvenet. Aztán itt vannak a tészek, a mostanában alakulgató értékesítő szövetkezetek. Éveken át mást sem hallott a magyar gazda, mint hogy majd azok kézbe veszik az eladást. Ma pedig sokan épp őket okolják a káoszért.- Ez lesz az almával is, majd meglátják - jósolják a vendéglátóink. - Már üzengetik, hogy dömping van, nem lesz ára. De a nagyáruházakban majd' százötven forintért fogják adni! És a vásárló bennünket szid majd, hisz nem tudhatja, hogy nekünk nyolc meg tíz forintot löknek. Legfeljebb negyvenet. És a boltban akkor már kétszáznegyven lesz az ára. Mint a meggybefőttnek. Amíg ki nem vágjuk a fákat.

Balogh Géza

Ezek is érdekelhetnek