Harag termett a közös földeken

- De szépek azok a régi kripták! - mutatok a sírkert felé.
- Többségüket még a megye legjobb kőművesének hírében álló nagyapám építette - mondja büszkén. Kiderül, hogy Károly bátyám amolyan iparos-gazdálkodó családból származik. Apja ácsmester volt, de szőlőjük, földjük is akadt jócskán. Ő maga a téesz építőbrigádjából ment nyugdíjba. Aztán a rendszerváltás körül kilépett, üzletrészei fejében megkapta a szövetkezet egyik lepusztult istállóját.
- No, ez lenne a mi gazdaságunk központja - mutat a kocsiból kiszállva a frissen vakolt épületre. Kezet fogunk a tanyai életformát választó 28 éves unokájával. Aki műkőkészítő szakmunkás létére immár tizedik éve nagyapjával együtt gazdálkodik. Hároméves kisfia bizalmatlanul méregeti az idegent édesanyja karjaiból.
A tanyát övező 16 hektárnyi saját földjükön kívül még öt helyen van kisebb-nagyobb területük. Az osztatlan közös tulajdonú táblákban lévők még nincsenek a nevükön, nem teljes értékűek tehát. Aki kimérette a tulajdonosi közösségből reá jutó részt, és maga műveli vagy művelteti, annak azt írták a vázrajzra: ideiglenes használatba adva. Neki is van négy és fél hektárja abban a táblában, amelynek egy kéthektáros, eladólistára került tulajdonrészére igényt formált. A végeredmény: két éven belül kétmenetes jogvita, egymásnak ellentmondó bírósági ítéletekkel.
Madarász Károly Túrkevén, a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján kifüggesztett adásvételi szerződésből szerzett tudomást arról, hogy Csáki Lajosné 2003. március 21-én eladta a vele egy táblában, ám annak másik végében lévő földjének tulajdonrészét ötszázezer forintért. A vevő, Finta László szintén túrkevei illetőségű, s a szerződésben foglaltak szerint az elővásárlási jog őt illette meg mint helyben lakót. Az idős gazda viszont szintén a földtörvényre hivatkozva úgy gondolta: társtulajdonosi jogcímen övé az elsőbbség. Ezt jelezte is a feleknek, ám a napjainkban már nehezen követhető egyeztetési nehézségek oda vezettek, hogy végül az eredeti adásvételi szerződést nyújtották be a Mezőtúri Földhivatalhoz a változás bejegyzése végett. Madarász a városi bírósághoz fordult. Az elsőfokú ítélet - 2004. március 17-i keltezéssel - neki adott igazat, méghozzá a polgári törvénykönyv (Ptk.) ide vonatkozó passzusára hivatkozva: "a tulajdonostárs tulajdoni hányadára a többi tulajdonostársat harmadik személlyel szemben elővásárlási jog illeti meg".
A családi gazdálkodó megnyugodott. Tervezgetni kezdett: ha egyszer majd ténylegesen is kimérik az osztatlan közöst, akkor egyesítheti az immár egy táblában, bár két helyen lévő földdarabját.
{p}
Miként vélekedik minderről a 46 éves, sertéshizlalással foglalkozó őstermelő, Finta László? Aki asztalosszakmáját odahagyva már hosszabb ideje sertéshizlalásból él, állásban lévő feleségével és két, még tanuló gyermekükkel együtt. Neki létkérdés a saját termelésű takarmány. Apránként tíz hektár földet vett eddig.
- Amikor a földhivatal értesített, hogy enyém a két hektár, sajátomként kezdtem művelni a szomszédos táblában lévő csaknem négy hektárommal egyben szervestrágyáztam és szántattam. Éppen végeztünk a munkákkal, amikor jött a bírósági papír Mezőtúrról: nem enyém a föld! Le voltam forrázva, de fellebbezni nem akartam. Elmentem Karcsi bácsihoz a papírokkal és számlákkal, s mondtam neki: a föld árával együtt térítse meg nekem a trágyázás és a szántás e területre jutó 164 ezer forintos díját is. Ő akadékoskodott, s ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem: mégis fellebbezek. Odáig fajult a dolog, hogy Madarász úr már nem is köszön.
A Szolnok Megyei Bíróság nem a Ptk. szerint, hanem a földtörvényben rögzített elővásárlási sorrend alapján mérlegelt. A 2004. október 20-i ítélet szerint a helyben lakó közvetlen szomszédot, vagyis Finta Lászlót illeti az elsőbbség.
- Miként élte meg a földvitát? - kérdeztem.
- Keserűen. Ez volt az első bírósági ügyem. Ha tehetem, kerülöm az ütközést. De amibe pénzt és munkát fektettem, azért érdemes volt harcolni.