Izomból harcol a húsipar

Vágóállatok adásvételével is foglalkozó ismerősöm már az ősszel látta, hogy kukoricájával aligha tud mit kezdeni. Vett hát negyven süldőt, feletette velük az abrakot - s a minap tisztes haszonnal adta el hízósertéseit. Mondhatni, jól szállt ki az üzletből.
Nem így az ország. Most mindenfelé azt hallani, kevés a jószág, sok a búza meg a kukorica, megbomlott a hazai mezőgazdaság korábbi (viszonylagos) egyensúlya. Zádori László, a Vágóállat- és Hús Terméktanács titkára szerint jelenleg hetente 65-70 ezer sertést vágnak az országban, s ebből tízezer az unió tagországaiból, főkén Hollandiából érkezik. A szakember állítja: a jelenlegi magyar sertésfelvásárlási árak uniószerte a legmagasabbak, s további növekedésük várható.
Két éve viszont - az akkori uniós tagországokhoz képest - nálunk volt a legalacsonyabb az átvételi ár. Meg is lett az eredménye: 5,3 millióról 4,2-re zuhant a sertések száma. Az önköltség alatti ár veszteségeit nem vállaló termelők abbahagyták a hizlalást. De mi a helyzet a hazai húsiparban?
- Miközben most a sertéseket uniós áron, kilogrammonként 290 forintért veszik tagvállalataink, aközben a sertéshúsért az unió régebbi országaiban 7-10 eurót is fizetnek a fogyasztók, ami átszámítva 2000-2500 forint kilónként. Több mint kétszerese tehát a hazai bolti árnak - fejtegeti Menczel Lászlóné, a Hússzövetség titkára. - A különbséget a termelők és a kereskedők között tengődő húsiparral fizettetik meg. Olyan kereskedelmi törvényre lenne szükség, amely gátat szab az áruházi láncok gátlástalan profitszerzésének.
Megindult, s még nem fejeződött be a piac újrafelosztása. A magyar húsipar régi nagy nevei tűnnek le, s új vállalkozások lépnek elő. Pillanatnyilag öt-hat tulajdonosi csoport a sertésvágások több mint kétharmadát mondhatja magáénak. A Hússzövetség adatai szerint 46 olyan, az Európai Unió higiéniai követelményeinek megfelelő húsüzemünk van, amelyek évente akár hatmillió sertést is képesek vágni.
{p}
Nagy port vert fel, amikor nemrég a Pick Szeged megszüntette a vágást (azóta termékeit más vágóhidaktól vásárolt félsertésekből állítja elő). A vágás és készítménygyártás különválása - miként a nagy sertéstartó országok többségében - nálunk is nagy lendületet vett. Hát még, ha megvalósul a termelői érdekképviseletek dédelgetett elképzelése, egy évi kétmillió sertés vágására alkalmas üzem felépítése valahol a Duna mentén.
- A termelés biztonsága megköveteli a vágási lehetőség megteremtését - jelenti ki elszántan Mészáros Illés, a Sertéstenyésztők Országos Választmányának elnöke, aki a Mélykúti Búzakalász Szövetkezet sertéstelepe révén maga is érintett a szakmában. - Az országban még állva maradt sertéshizlaló csapatnak ez lenne az egyetlen esélye a túlélésre, hiszen ha a kész hízót a "túltermelési válság" miatt az ipar nem veszi át, amire már volt példa, akkor minden borul. A hasított félsertéseket viszont lehet hűtve tárolni. A VHT felmérései szerint eddig 1,2 millió sertéssel jelentkeztek be a termelők, ami országosan is piacbefolyásoló tényező lehet. Annál is inkább, mert a legális feldolgozók évente hárommilliót vágnak le.
A terméktanács titkára szerint a nagyobb húsüzemek jelentős része városokban van, s ezek inkább megszüntetik a vágást, mintsem vállalnák a horribilis környezetvédelmi beruházásokat. Zádori László elmondta: az érdekegyeztető szervezetben olyannyira elfajultak a viták, hogy 24 húsipari cég a közelmúltban kilépett a terméktanácsból. A tényekhez tartozik, hogy a távozóké az öszszes vágókapacitás mintegy hetven százaléka.
- A Hússzövetséggel ebben az ügyben nem egyeztetett senki - fogalmaz tömören Menczelné. - Csaknem ötven tagüzemünk húszmilliárd forintot költött fejlesztésre az utóbbi években, az összeg harmada SAPARD-támogatás volt, amit mi pozitív üzenetként értelmeztünk. Erre most itt az újabb konkurencia ötlete, ami akár a sertésárak letöréséhez is vezethet.
{p}
Az új, óriási vágóüzemről egyelőre keveset tudni. Állítólag negyvenmilliárd forintba kerülne, s a létesítésére szerveződő konzorcium hitelre és uniós támogatásra is számít.
Eredményre tör viszont a külföldi tőke. Nemrég nyitott Bicskén a SPAR húsfeldolgozója, amelyben műszakonként ezerhatszáz félsertést és ötven negyed marhát darabolnak, valamint hatvanféle úgynevezett saját márkás készítményt gyártanak. Lapunkban is hírt adtunk egy új, Mórahalmon létesített, belga tulajdonú húsüzemről.
Mintha örökösen a szervezés, az összefogás, a pénz hiányától és egyéb, a magyar sertéshústermelés versenyképességét rontó tényezőktől szenvedne a hazai sertéstartók zöme. Egyre kevésbé lehet megélni a hajdani háztáji szisztémából, a "volt már itt egykor tízmillió disznó is" emlékből, s úgy tűnik, egymagában a 12-15 millió tonnás gabonatermelés is kevés. A szakma képviselői nemzeti sertésprogram kidolgozásán munkálkodnak, míg az FVM a hazai valóságot, a tudományos eredményeket, az európai és a világpiaci irányzatokat mérlegelő együtt gondolkodásból vállalna részt. Vajon nem megkésett kapkodás ez? Szűk egy esztendővel az uniós csatlakozás után, 2005 első negyedében?

Építkezés: folyamatosan
Dán típusú szövetkezetként vagy más szervezeti formában is működhet majd sertéshizlalóink vágóhídja - hallom a nyilatkozatot. Hát igen, a dán minta - ami nekünk nem minta. Mert a jó dánok több mint száz esztendeje háborítatlanul építkeznek tégláról téglára. A nagy uniós sertésválság idején, 2003-ban például negyven százalékkal csökkentek az árak, mégsem lett kevesebb a dunántúlnyi Dánia húszmilliót meghaladó sertésszáma. Pedig pokoli a verseny az északi ország húsiparában is, csakhogy az a kezdetektől fogva a termelők tulajdonában van. Akik erről többnyire akkor értesülnek jólesően, amikor a profitmegosztást követően átveszik a "karácsonyi pénzt".