Perben a nagyhatalmú állammal

Mihez kezdhet egy falun élő, húszéves fiatal, különösen a keleti országrészben, Szabolcsban, aki mezőgazdasági szakközépiskolában érettségizett és agrártechnikusi papírt szerzett? Ha másért nem, hát kényszerből, nekilát gazdálkodni. Ezt tette Papp Gyula Norbert is a Kraszna-parti településen. Ám egyáltalán nem kényszerből. Egész famíliája a földből meg az állatokból él, így ő is hamar megtanulta becsülni a mezőt.
- Még ha csak becsülném... De meg is szerettem. Talán ez az oka mindennek - mondja a most huszonhárom éves fiatalember, és bosszúsan rámordul az egyik aprócska, de annál mérgesebben terelő kutyájára.
Kint vagyunk a falu szélén, az egykori téesztelepen. A privatizáció idején vette meg egy szegletét az akkor még tízéves fiúcska apja, Gyula. Aztán megvették egy másik szegletét is. Szép fokozatosan hozzáláttak az épületek felújításához, az ólak, színek közti területre bodzát, szilvát ültettek, lassan belakták a majort. Próbálkoztak sok mindennel, jó ideje már, hogy birkát tenyésztenek. Öt-hatszáz darabos a falka meg annak a szaporulata. Ennyi birka elég sok szálas és szemes takarmányt fogyaszt, és jókora legelőterületet kíván. Ennek megfelelően a család földet művel, a sajátja mellett bérel is. Öt éve még azt szerették volna, ha az akkor érettségiző fiú továbbtanul, de idővel elfogadták, hogy őt jobban érdekli a gyakorlat az elméletnél. Együtt gazdálkodtak tovább.
Másfél év elteltével váratlan lehetőség nyílt előttük. Akkor hirdette meg az agrártárca a Fiatal gazdálkodók támogatása pályázatot, ami igen kemény feltételeket szabott ugyan, de komoly segítséget ígért. Megpályázták ők is. És nyertek.
Ám még ma is álmatlanok az éjszakáik. A várt pénznek ugyanis csak egy részét kapták meg eddig.
- Jelzálog van szinte mindenünkön - veszi át a szót a fiatalember édesanyja. - Azt a támogatást ugyanis nem kapja meg csak úgy köszönömre az ember. Jelentős saját erőt is fel kellett mutatnunk. Mi egy durván harmincegymillió forintra szóló pályázati anyagot állítottunk össze, tudván, hogy ehhez banki kölcsönre szorulunk. Hogy megfeleljünk a kiírásnak, végül is 13,5 millió forintot vettünk fel, és ehhez bizony negyvenötmilliós fedezetet kért a bank. Csoda-e, hogy nem nagyon alszunk? Havonta több mint százezer forint a törlesztés, ha azt nem tudnánk fizetni, mert, mondjuk, járvány tör ki a birkák közt vagy aszály viszi el a termést, elárvereznék fejünk fölül a házat. Vinnék a földet, a jószágot, az ólakat, mindent. Hiába mondanánk, hogy nem rajtunk múlik, menjenek az államhoz.
A 2003 áprilisában benyújtott pályázatukban földvásárlás, telephelybővítés, jószágállomány-gyarapítás szerepelt. Néhány aprósággal aztán még ki kellett egészíteniük, amit július 2-ára teljesítettek is. Aztán várták a pénzt, elvégre minden feltételnek eleget tettek. Eltelt húsz nap, majd negyven, s egyre fogyott a remény, hiszen a rendeletek szerint "a pályázat elfogadásáról vagy elutasításáról a pályázat beérkezésétől számított hatvan napon belül dönt a minisztérium".
De nem döntött. Százhatvankét nap elteltével aztán mégiscsak megérkezett a várva várt válasz: tizenötmillió forint állami támogatásra számíthat az ópályi család. Ám közölték velük azt is, a támogatási okiratban foglalt pályázati feltételek teljesítéséről tizenöt napon belül kötelesek tételes beszámolót benyújtani a megfelelő okiratokkal együtt.
{p}
Ám ez teljesíthetetlennek bizonyult. Hiszen például földvásárlás esetén az adásvételi, illetve bérleti szerződést a szerződés megkötése előtt tizenöt napra ki kell függeszteni az önkormányzatnál. És közben vegyen az ember huszonhét hektár földet, szerezzen be csaknem félezer anyajuhot, nyolc tenyészkost, természetesen marhalevéllel, származási igazolással...
- Bonyolította a helyzetet, hogy a minisztérium a támogatási okiratot a Somogy megyei FM-hivatalhoz küldte, onnan kellett visszaküldeni Szabolcsba - folytatja Papp Gyula, az apa. - Mi azonnal jeleztük a megadott időpontok tarthatatlanságát. A hivatal munkatársai megértették a helyzetet, s hozzájárultak ahhoz, hogy később adjuk be a kért okiratot. Hál' istennek a várakozás hónapjait nem ölbe tett kézzel vártuk, feltérképeztük a föld-, illetve juheladókat, tudtuk, hol kell kopogtatnunk. Másfél hónap alatt sikerült mindennek a végére járnunk, január elejére elkészült a tételes elszámolás. Meg is kaptuk az ígért támogatás első részét, hatmillió forintot, de hamarosan beütött a ménkű. Közölték velünk, nem kapjuk meg az elnyert támogatás teljes öszszegét, mert az elszámolásunkban a pályázattól eltérő földvásárlások is szerepeltek. Hogyne szerepeltek volna! Mert amíg mi a döntésre vártunk, sokan a megállapodásunk ellenére eladták a földjüket. Nekünk tehát, hogy ne maradjunk hoppon, mástól kellett földet vásárolnunk. Úgy is tettük, teljesítettük kötelezettségeinket. Ezt azonban nem vették s nem veszik figyelembe ma sem! És nem hajlandók átutalni a már egyszer elnyert támogatás fennmaradó részét.
A minisztérium kötötte az ebet a karóhoz. A pályázatban szereplő, de meg nem vásárolt földterületek árával, kétmillió-háromszázezer forinttal csökkentette a fejlesztés elszámolható költségeit, a támogatás alapját a megmaradt 27 millió 900 ezer forint képezte. Ilyenformán, mivel a beruházás értéke nem érte el a harmincmillió forintot, az induló hatmillió forintos támogatás sem jár - érvel a tárca. Pappék persze fellebbeztek.
Azóta két év telt el, s két bírósági ítélet is született. Mindkettő megsemmisítette a minisztérium elutasító határozatát és új eljárásra kötelezte a hivatalt. Papp Gyuláék azonban nem sokra mennek vele.

*

A napokban szerencsés fordulatot vett az ügy. Miniszteri utasításra Pappék mégiscsak megkapják járandóságukat.