Ivadékban a halász reménysége

Hogy mennyi a kára a pisztrángokról könyvet is író halászati szakembernek, aki a telepet huszonnégy éve családi vállalkozásban működteti? Sok. Ráadásul sok szempontból érzelmi is. Ha nem szégyellné, még most is könnyezne minden, a június elejei esőzés miatti áradásban odaveszett sebes, arany-, szivárványos pisztrángért, pataki szajblingért (utóbbit pataki galócának, fekete pisztrángnak is nevezik). Fajtól függően 75 és 200 ezer forintba kerül egy anyahal, három évig kell nevelgetni, amíg "termőképes" lesz. Hála a segítőknek, közöttük a sporthorgászoknak, pár tucat anyahalat sikerült megmenteniük, ám a Hámori-tó felé zúduló Garadna a medencékből magával ragadott több mázsányi étkezési pisztrángot és pontyot, rengeteg kárászt, csukát, süllőt. És ami a legszomorúbb: a hazánkban egyedül itt található, őshonos sebes pisztráng génbankjának, a faj anyahalainak csaknem a felét is elvitte a víz. Az aranynak, szivárványosnak a harmadát, a pataki szajblingnak a háromnegyedét, s a kismedencék ivadékainak a fele is odaveszett.
A telepet körbejárva viszont szemmel látható, hogy most lázasan folyik a helyreállítás.
- Az épületekben, hídban, medencékben, tárgyi-technikai eszközökben az elmosott takarmánnyal együtt mintegy nyolcmillió forint a kárunk. Ezekre van biztosításunk. Halra viszont nem lehet biztosítást kötni. Fogalmam sincs, miért. Pedig az állománykár legalább húsz-harmincmillió forint. Hivatalosan nincs jelentősége, nekünk óriási veszteség. Régebben több biztosítónál is érdeklődtünk, közülük egy mutatott hajlandóságot, hogy a keltető zárt körülmények között tartott halaira szerződést kössön. Annak nem láttuk értelmét. Pedig utoljára 1953-ban volt itt ekkora veszedelem, ami igazán nem számít nagy kockázati időtényezőnek.
- Ha a legnagyobb veszteség az állomány miatt érte, biztosítás nélkül hogyan tudja majd pótolni? Hitelből? Netán valamilyen pályázati támogatásból?
- A bankokat felejtsük el! A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál lehet halászatra, rekonstrukcióra pályázni az AVOP programban, de legalább tízmilliós induló összeggel, amihez ötvenszázalékos önerő kell.  Csakhogy a telepen ekkora kárt nem okozott a víz. Másrészt mi a pisztrángost az Északerdő Rt.-től béreljük. Mivel nem a mi tulajdonunk, és egy szerződést bármikor felbonthatnak, meggondolandó ilyen beruházásba fogni. Pedig nagyon vonzó lehetőség, lennének terveim is; de bérlőként kockázatosnak tartom.
- Nem akarta megvenni az erdőgazdaságtól?
- Dehogynem! Már próbálkoztam, de nem eladó. Nekik kifizetődő a bérlet. Hogy mennyi az éves díja, azt, ne haragudjon, nem mondhatom meg. A telep könyvelési értéke nem nagy összeg: 1932-ben épült, azóta sok minden jóformán nullára amortizálódott. A valós értéket mi raktuk bele a munkánkkal, a családommal. Amikor egy hátizsákkal idejöttem, minden lepusztult volt. A munkánknak és főleg a szakértelmünknek köszönhetjük, hogy most itt a halállomány a legnagyobb érték. Ennek ellenére nagygazdaságnak a mályinkai kis pisztrángossal együtt - ahol szintén hatalmas pusztítást végzett az áradás - sem számítunk. Területben legalábbis, mert éves termelésünk már nagyobb a szilvásváradinál.
- Vagyis önerőből próbálnak talpra állni?
- Igen. Amíg van ivadék, remény is van. A törzsállomány fele ugyan odaveszett, de négy medencénk tele van vágóhallal. A hiányzó anyákat abból a pénzből szeretnénk megvenni, ami befolyik a kasszánkba, ha kijönnek hozzánk a kirándulók, esznek a sütödénkben, fűszerben pácolt, bükkfán füstölt pisztrángot vesznek, vásárolnak a róluk írt könyvemből. A miskolciak, abból kiindulva, hogy városuk egyik nevezetessége ez, már pénzt is gyűjtöttek. A gesztus nagyon jólesett, de nem tartom etikusnak elfogadni. Az önkormányzat egymilliós felajánlását viszont igen, azt a patakmeder és az épületekben keletkezett károk helyreállítására használjuk fel. Emellett az erdőgazdaság faanyagot is szállított. De igazából rajtunk a vevőink segíthetnek, hogy több évtizedes munkánk ne vesszen kárba, és a befolyt pénzből ikrákat vehessek külföldről.
Vettünk mi is fóliába csomagolt pisztrángot, és elgyönyörködtünk a bükki erdők karéjában most napfényben fürdő pisztrángosban. A Garadna szelíden és kristálytisztán csobogott, egy férfi léceket pemzlizett, lakk szaga és friss fenyőillat terjengett a levegőben, kopácsolás hallatszott. A remény járt nekem is az eszemben, amikor Hoitsy György felesége azzal búcsúzott tőlünk:
- Délután nyolcadikos fiunk ballagására indulunk. Ő is halbiológus szeretne lenni, mint az apja...