Ordacsehi hegyen Csabagyöngye terem

Év közben esőben-sárban kapálni, metszeni kell a tőkéket, a szüretről már nem is beszélve, aztán jó esetben (ahogy az utóbbi években) 100-120 ezer forintot fizetnek utána, azt is majd csak decemberben. Ráadásul a gazdaság csak az utolsó pillanatban, azaz mintegy három-négy nappal a szüret előtt közli a bérlőkkel, hogy mikor tartja alkalmasnak a szőlőt a leszedésre. Nélküle nem lehet elkezdeni a munkát, mert az biztosítja a traktort. Nehéz ilyen körülmények között időpontot egyeztetni a rokonokkal, barátokkal.

Napszámosok, riadó!
Ha viszont kevés a bevethető háztáji erő, akkor János gazda, a bérlő meg Gizi mama, a felesége kénytelen riadóztatni a faluból a napszámosokat, akiket persze rendesen meg kell fizetni. Minél több idegen kezet kell a háromezer forintos napszámért igénybe venni, annál kevesebb marad utóbb a családi kasszában. Nem beszélve arról, hogy éhkoppra nem lehet senkitől szívességet, de még megfizetett napszámot sem kérni. A szüretelőknek kiadós reggeli dukál, a munka végeztével estebéd. No meg mindezekhez megfelelő innivaló. Gizi mama szerint még el sem kezdődött az idei szüret, máris mintegy harmincezer forintot emésztett fel az étel-ital ára.
Az ordacsehi szőlőhegyről, amely légvonalban úgy öt-hat kilométerre lehet a tótól, jó időben Tihanytól Badacsonyig ellátni. Olyan érzése támad az embernek, ha kinyújtaná a kezét, akár bele is pancsolhatna a Balaton vizébe.

Oszloptól oszlopig
Tíz-tizenöt lépésnyi közökben sorakoznak fel a párok egymással szemközt, a tőkék két oldalán; faoszloptól faoszlopig haladunk. Egyesek metszőollóval, mások élesre fent késsel indulnak harcba az idén meglehetősen buján tenyésző, már-már bokrokban függő fürtök ellen. Egyenlőtlen ez a küzdelem - a seregélyek, az éjszakánként portyázó rókák legnagyobb bánatára. Az igazi profik sem ollót, sem kést nem használnak, puszta kézzel törik-tépik a kacsokat.
- Kézzel sokkal gyorsabb, márpedig haladnunk kell, jó lenne befejezni, mire tetőzik fölöttünk a nap - mondja sortársam, Imre. - Nincs kedvem estig itt tipródni, mert baromira fáj a csülköm.
Az ötvenes évei második felét taposó, hatalmas munkabírásáról faluszerte híres Imre hosszú évek óta alkalmi munkákból él. Ha valaki, hát ő mindent tud a szőlőről, hiszen évente több hónapot tölt el a Balaton-felvidék legkülönbözőbb ültetvényein. Az idén például valahol Zalában, ahol egy pesti tulajdonos alkalmazta. - Besokalltam, elegem lett - meséli fennhangon. - Képzeld csak el, hetekig kint vagy a szőlőben, látástól Mikulásig gürizel, nem kapsz egy meleg levest, semmit. Marasztalt a tulaj, de inkább eljöttem haza. Ilyenkor már itthon is van munka. Egész héten szedtem az őszibarackot; képzeld, ezzel a rossz lábammal nekem kellett fölmásznom a fára. Gyere, fogd csak meg, érzed, hogy mozog a combomban a csavar?
Imrét januárban baleset érte. A kocsmából kerékpározott haza, a jeges úton felbukott. Másnap nem tudott lábra állni. Combnyaktörés.
- Vissza kéne mennem, hogy kivegyék a csavart, de én nem akarom. A főorvos asszony a lelkemre kötötte, hogy amikor beveszem a gyógyszereket, nehogy igyak. Mondtam neki, aranyos doktornő, ígérem, hogy miután este, lefekvés előtt lenyelem a bogyókat, egy csepp se megy le másnapig a torkomon.
Mire a hét-nyolcszáz méter hosszú ültetvény negyedik során visszaérünk a kiindulási pontra, Gizi mamáék már reggelire terítenek. Van itt minden: sült hús, kolbász, fasírozott, csirkemell és -comb, finom házi savanyúságok társaságában. Állva falatozunk, pukkannak a dobozos sörök kupakjai; a többség azonban marad inkább az üdítőnél, tekintettel arra, hogy a munka java előttünk van, korai lenne még felönteni a garatra.
Ezzel a helyiek tisztában is vannak, a vendégek közül viszont egyesek eddig csak filmen, tv-híradóban láttak (repi) szüretet. Azokon pedig népszínműves a hangulat: a népviseletbe öltözött lányok és asszonyok dalolva szedik a fürtöket, a fehér inges, mellényes, csizmás férfiak meg pödrött bajszuk alatt mosolyogva tartják oda a fehérnépnek a puttonyaikat. No és fordulónként leengednek a torkukon egy-egy pohárka tavalyi bort. Ahogy Móricka a szüretet elképzeli...
Meg például Béla bácsi, akinek reggel óta be nem állt a szája. A sportos külsejű, hetvenes agrárszakember, akitől, ha akarta, ha nem, az egész szőlőhegy megtudta, hogy ő magának Torgyán Józsefnek adott annak idején tanácsokat. Béla bácsi viselkedése mindazonáltal érthetetlen, hiszen ő a szocializmus egyik legvirágzóbb hazai téeszében mérnökösködött évtizedeken át, úgyhogy minden bizonnyal megfordult már szüreten. Főmuftiként viszont aligha kellett valaha is beállnia a tőkék közé. Így azután ő a népszínművek felől közelít. - Szóljatok a gazdának, hozzon már valami innivalót, mert kiszáradtunk ám! - adja ki a parancsot a Torgyán-extanácsadó.

Szomjasak a puttonyosok
- Hát szomjaztok, gyerekem? Az anyámat levadászom... - harsogja a szálfa termetű gazda, s már fuvarozza is a tőkék közé a sört, a bort. Pálinkát csak azért nem, mert azt a hajnali beöntés után szerencsére otthon felejtette.
Béla bácsiék isznak, Imre meg dohog:
- János, János, ne itasd őket, az Isten szerelmére, az életben nem végzünk így!
Imre mérgében még nagyobb sebességre kapcsol, leelőzzük a többieket. Béla bácsi megittasodva süketel, magára hagyja társát, a nálánál is idősebb, MÁV-nyugdíjas Pali bácsit. A kisöreg szólni sem mer, inkább megpróbálja a lehetetlent: egyszerre leszüretelni a tőkék mindkét oldalát. Imre, észrevéve küszködését, kikel magából:
- Hé, Béla bácsi vagy hogy hívják, jöjjön ám vissza, hiszen megszakad egyedül ez a szegény Pali bácsi! - kurjongat előre. "Hát én még ilyet nem láttam - heherészik magában a fejét csóválva -, hogy valaki otthagyja a sorát..."
- Ne adj ennek a focicsapatnak többet egy kortyot se, János, mert akkor én is itthagylak benneteket! - harsogja mérgesen.