Egy

Törzskönyvező technikusnak tanult, ám néprajzi, helytörténeti tájékozottsága is lenyűgöző. Akárcsak szerénysége, állatszeretete, szakmai tudása és humora. Fanyar mosollyal jegyzi meg: 1998-tól őstermelő, pontosabban mezőgazdasági "hőstermelő", aki ugyanis a juhászatra tette fel az életét, annak folytonos küzdelemmel kell számolnia. A 47 éves férfi jól vette a kanyarokat. Családjával közösen (felesége pedagógus, egyik fia néprajzosnak, a másik juhász-vendéglátósnak tanul) megvásároltak egy 36 hektáros völgyest, a Faluhelyet, ahol évszázadokkal ezelőtt Mátranovák állt. Itt építették fel két kezük munkájával, fillér hitel nélkül azt a gazdaságot, aminek kuriózuma a Faluhely major, a régi juhhodályból átalakított néprajzi, mezőgazdasági és helytörténeti kiállítás. A látogatóknak szánt major mellett legalább olyan érdekes a tanyája, melynek Noé bárkájára emlékeztető állatsereglete kivétel nélkül őshonos. Az alföldi buga galamb, az erdélyi csórényakú tyúk, a ludak, gyöngytyúkok, pulykák, hucul és gidrán lovak, mangalicák, rackajuhokat terelő pumik és pulik. A tanyaszemle után, miközben a "juhhodály múzeum" falán megcsodálom a szikár kisöreg dédnagypapa, a kalaptól csizmáig juhászöltözékben feszítő "Apóka" megsárgult fotóját, óhatatlan a kérdés:
- Az agrár-környezetgazdálkodás mintapéldája ez a farm. Mindig ilyen volt?
- Részben. De az indulást merinó toklyóval kezdtem. Azzal a betelepített fajtával, amit rackás őseim még "büdös, rühes birkának" fitymáltak. Aztán mégis meghonosodott. Törzskönyvezett állományomban országosan díjazott jerkék is voltak, én pedig beléptem a juhtenyésztők országos szövetségébe. Rackára 2004-ben váltottam, amikor 36 hektáros gazdaságommal megpályáztam az NVT "füves élőhelyek létesítése és fenntartása" programját az őshonos állattartás feltételével. Abban az évben forráshiány miatt elutasítottak, de 2005-ben befogadták öt évre szóló pályázatomat. Akkor 91, most növendékekkel együtt 160 juhból áll az állományom.
- Megérte váltani?
- Szükségszerű volt. Egy ilyen kisbirtokon, mint a miénk, gazdaságtalan a hagyományos juhtartás. Jelenleg hektáronként 15 ezer, a juhok után pedig a normatívon kívül 5400 forintot kapok. Az előírások nem ördöngösek. Állományom mindig is törzskönyvezett volt, fajtatiszta, egyedi minősítésű apa- és anyaállatokkal. Ráadásul ezek a rideg tartású jószágok igénytelenebbek, szívósabbak a merinónál. Mivel csak szálas takarmányt termelek, a kaszálás időpontjait kell a védett madarak, fürj, fogoly, haris költéseihez igazítanom. Vegyszerezni, műtrágyázni tilos, szerves trágyából is csak hetven kilót engedélyeznek hektáronként. Egyedül a tavaszi égetés tilalmát vitatnám. A hasznos rovarok akkor még mélyen a földben rejtőznek, ellenben a kullancsok már kint üldögélnek a füvön, várva, hogy odaérjen a juh. Szépen leperzselhetnénk őket. Nagyon jó dolognak tartom ezt a pályázatot. Nemcsak a pénz miatt, bár nélküle nem tudnék fejleszteni, ami alapfeltétel a piacgazdaságban. Főként annak örülök, hogy végre lehetőséget adtak rá, ne váljon külön a földművelés az állattartástól. Sőt, egyenesen feltételként szabják meg. Ezzel valamicske gátat szabnak az állattartókat sújtó földspekulációnak.
- Mire gondol?
- A földalapú támogatásra, ami különben jó dolog. Az már kevésbé, amit - más országokkal ellentétben - nálunk a szakmai érdekképviseletek nem harcoltak ki a csatlakozáskor: hogy a földalapú mellé kiegészítő uniós támogatást is kapjanak az állattartók. Ez a program figyelembe veszi az állattartók érdekeit is. Azt a tényt, hogy a juh és marha élő fűnyírógép, négylábú gyepművelő is. Ma a földalapú támogatás hektáronkénti 18 ezer forintja annak is jár, aki egy szalmát nem tesz keresztbe, egy legyet sem tart a földjén. Némelyik tulajdonos, mondjam azt, spekuláns, legfeljebb tisztító kaszálást végez, s a támogatás megnövelt összegével adja uzsorabérletbe a földjét az állattartóknak. Hát ezért üdvözlöm én lelkesen az ilyen programot. Kérdés, mennyire lesz kiszámítható, az idén ugyanis már nem fogadtak be új pályázatokat. A meglévőket végigviszik, aztán 2009-től meglátjuk, hogyan tovább.
- Ön létrehozott egy juhtenyésztői termelői csoportot uniós támogatás megszerzése végett. A vidékfejlesztési LEADER-re, ezen belül a Palóc 8-ak programjára is pályázott. Nem lehetett könnyű, hiszen a juhászok állítólag maguknak való emberek.
- Nem volt nehéz. Nógrádban, ahol Trianon előtt közel háromszázezer juh volt, ma viszont alig tizenkétezer, a juhászok belátták, hogy szövetkezés nélkül nincs jövőjük. Ha a hetvenes években élenjárók voltunk pecsenyebárányok értékesítésében, akkor a magántulajdonon alapuló összefogás előnyeit érdemes feléleszteni. Mátranovákon 2003-ban alakítottunk elnökségemmel egy szövetkezetet 46 megyei termelővel, közel 11 ezer juhval. Termelői csoportként csak százmilliós árbevételnél vagyunk jogosultak az uniós támogatásra. Mivel megyei szinten ezt összehozni lehetetlen, Tolna, Bács, Szolnok és Pest megyéből száz fölé toboroztuk taglétszámunkat. Idén, az árbevételt elérve, igényelhetünk uniós támogatást. Az szintén öt évre szól és degresszív. Vagyis az első két évben a nettó árbevételnek öt, a következőkben pedig négy, három és két százaléka a támogatás mértéke. Olyan eredmény ez, ami minket igazolt. A LEADER-lehetőséggel egy állatkiállító, termékbemutató piactérre pályáztam, itt, a farmon szeretném megépíteni. Hiszen melyik gazda ne lenne büszke arra, amit tenyészt vagy termel? És ezzel messzire se kell mennie! A támogatás felső határa itt hárommillió forint, saját zsebből még körülbelül ennyivel kell kiegészítenem. A LEADER programok forrásai szerények, inkább közösségeket mozgósító erejük a lényeges. Az a fajta érdekegyesítő gazdaszemlélet ez a közéletben, amit polgármesterként is szeretnék érvényesíteni.