Merész, aki adja a nevét

Házi túró. Készült: nyers tejből, Merész Sándor csomádi tehenészetében – silabizálom a műanyag doboz egyszerű címkéjét. Hasonló felirat áll a mezőgazdasági vállalkozó öt, hűtőtartállyal felszerelt tejárusító autójának oldalán is. Noha a 230 tejelő tehenet számláló telep mindössze 14 kilométerre van a fővárostól, a járműveknek nem kell a budapesti csúcsforgalomban araszolniuk. Elég a környező népes városokba – Fótra, Veresegyházra, Gödöllőre, Vácra, Dunakeszire – járniuk, a Dunakanyarban meg egészen föl Nagymarosig. A szerencsés fekvésnek köszönhetően több mint tízezer visszatérő vevőjük lehet. Merész Sándor hosszú évek alatt jött rá a nagy mennyiségű termelői tej közvetlen értékesítésének fortélyaira.
– Gödöllőn, az MDF-piacon kezdtük, 1989-ben – emlékszik vissza a saját áruját értékesítő, tehát a kifejezés igaz értelmében az őstermelői szisztémát alkalmazó élelmes ember. – Akkor a szegények jártak hozzánk vásárolni, a bolti árnál olcsóbban adtuk a házi tejet. Most inkább a megbízhatóan jó minőség, s nem elsősorban az ár a vonzerőnk.
– Mennyiért adják most a tejet?
– Két éven át, egészen augusztus végéig 150 forintért mértük literjét. Nemrég emeltük 180 forintra az árat, a takarmányok tetemes drágulása miatt. Autóinkból tejfölt, túrót is árulunk, van egy kis tejfeldolgozónk is.
A Merész-modellben tehát a tejipari cégek szerény és a kiskereskedők jelentős árrése is a termelőnél marad. Nem csoda hát, hogy Sátoraljaújhelytől Csornáig jönnek hozzá az országból tapasztalatcserére.
– Szívesen segítek, valósággal rábeszélem az érdeklődőket a közvetlen értékesítésre. Ezzel a tejipari árakat minimum duplázni lehet. Lényegében egyetlen kulcsa van a módszernek: meg kell találni a forgalmas helyeket, ahol sok potenciális vevő megfordul, no és a tiszta, egészséges, egészen a fogyasztók flakonjáig hűtött tej – jegyzi meg végül Sándor.
Könnyű ezt mondani. Megvalósítása azonban nemcsak aprólékos munkát, nagy figyelmet kíván, hanem korszerű fejő- és hűtőrendszert is igényel. A tulajdonos megtehetné, hogy másutt lakjon, ő mégis a telepen lévő házában él. Felesége az eladásra, ő inkább a termelésre összpontosít. Az apró fogásokra már a fejőházat és az istállókat járva derül fény. A patikatisztaság szinte magától értetődő. Az istállókban fehér port látok a tehenek szőrén. Kiderül, hogy egy külföldi tehenészetből hozta haza vendéglátóm a pihenőboxokban használt, lényegében mésszel kevert szalma ötletét. Azóta hihetetlen mértékben csökkent a tőgygyulladások és a lábvég-megbetegedések száma.
A tejfogyasztás heti ritmusa nem egyenletes. Hét elején szerényebb, hét vége felé és az ünnepek előtt nagyobb a vásárlókedv. A tejfelesleget mennyiséghez nem kötött szerződés alapján és e bizonytalansághoz igazított áron – jelenleg literenként 72 forintért – viszi el a csomádi tehenészetből a váci Naszálytej Rt.
A vázolt eladási módszer hallatán a mocsárból önmagát kirángató Münchhausen báró legendája jut eszembe. Merész Sándornak ésszerű az érvelése ennek hallatán is. A tejfeldolgozók nem egyenrangú partnerek, hiszen az üzletláncok túszaiként a termelőkkel fizettetik meg saját kiszolgáltatottságukat. Ám a magyar tejtermelők sem különbek, mert nincs és már nem is valószínű, hogy lesz egységes érkekképviseletük. Akkor sem sikerült ilyet szervezni, amikor nagy baj volt, amikor öt éve szinte egyik pillanatról a másikra 72-ről literenként hatvan forint alá zuhant a tej átvételi ára. Marad tehát a „Ki mire jut egyedül?” című, a magyar gazdálkodók által nagy kedvvel űzött játék. Kifejező közmondásunk szerint: „Magad uram, ha szolgád nincsen!”