Szakadék kistelepülések között

Nyomasztó méreteket öltött a tehetős és a halmozottan hátrányos helyzetű települések távolodása a helységek jövedelemadó-bevételeinek összevetése alapján. A jövedelemtermelő képesség szerinti rangsort arra építették, hogy a 2006-ban befizetett személyi jövedelemadó (szja) alapján 2008-ban mennyi pénzhez juthatnak az egyes települések.

GazdálkodásT. Dögei Imre2008. 03. 21. péntek2008. 03. 21.

Kép: CsenyŽte, falu, szegŽnysŽg, cig‡nys‡g, roma, gyerek 2004.06.16. fot—: NŽmeth Andr‡s PŽter

Szakadék kistelepülések között
CsenyŽte, falu, szegŽnysŽg, cig‡nys‡g, roma, gyerek 2004.06.16. fot—: NŽmeth Andr‡s PŽter

Az élen változatlanul a főváros környéki budai agglomerációban fekvő Telki áll, 2006-ban egy főre számítva 628 ezer forintos szja-befizetéssel. Az összeg csaknem ötszázszorosa a sereghajtó, romák lakta csereháti falucska, Csenyéte 1300 forintos fejenkénti befizetésének. Feltűnő viszont a nyugati határ mentén fekvő Zala megye két aprófalva közötti nagy különbség: Gosztola a több mint háromezer hazai település közül a harmadik az egy főre jutó 362 ezer forintos szja-befizetésével, míg a tőle alig harminc kilométerre lévő, mindössze 24 lelket számláló Iborfia viszont a maga 6600 forintjával hátulról számítva a hetedik. Gosztolát néhány éve az idegenforgalom sikeres fejlesztése lendítette meg, miközben Iborfia változatlanul a világtól elzárt falucska maradt.
Azonban a jómód sem képes orvosolni Magyarország egyik legnagyobb társadalmi gondját, a cigánykérdést, valamint az ehhez szorosan kötődő elkülönülést, szakkifejezéssel élve: szegregációt. A pilisi Csobánka az szja-rangsor szerint a második helyen áll, ám a mintegy 350 iskolás korú gyermek közül 250­et a szülők – bár felújították a helyi általános iskolát – nap mint nap Budapestre vagy a közeli Budakalászra hordanak. A helyben maradó csaknem száz kisdiák kilencven százaléka roma.
A megyei szja-bevétel szerinti sorrend első harmadában is a minden szempontból fejlettebb közép-magyarországi és észak-dunántúli térségek szerepelnek, szemben az északkeleten leszakadó Csereháttal meg a dél-baranyai Ormánsággal. Mindez az elmúlt években kialakult támogatáspolitika kudarcát is jelzi, hiszen a területi egyenlőtlenségek inkább növekedtek, mintsem csökkentek volna.
Ha csak a legnagyobb településeket, a fővárost és a megyei jogú városokat nézzük, Budapest áll az élen. Egy fővárosi átlagosan 263 ezer forintot fizetett a 2006. évi jövedelme után. Székesfehérváron 232 ezer forint, Győrben pedig 204 ezer forint volt az egy főre eső szja, ezzel ez a két város követi Budapestet. A sor végén Hódmezővásárhely szerénykedik a maga 107 ezer forintos egy főre eső szja-jával.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek