Ha majd disznó lesz az ász

– Milyen alapon osztja az észt? – provokálom a disznótartó közgazdászt.
– Noha pénzügyi, üzemgazdász diplomát szereztem, s jó néhány évig a kereskedelemben dolgoztam, mégis visszatértem a gyökereimhez – válaszol Kiss György. – Ebben a Bács-Kiskun megyei faluban, Borotán születtem, és az összes felmenőm gazdálkodásból élt. A rendszerváltást követően átvettük a szétváló szövetkezet halálra ítélt sertéstelepeit, vágóhídját. A pénzvilágban való jártasságom sokkal többet segített, mint az agrárszakmai tudásom. Utóbbiból, ami nekem kellett, azt megtanultam, de az apró részleteket a munkatársaimra bízom. Az a véleményem, hogy a válságok sorát túlélő legjobb termelők a most még kockázatos tevékenységből a jövőben jó profitra tehetnek szert.
– Ön is közéjük tartozik?
– Maradjunk annyiban, hogy oda törekszem. Minden naturális és pénzügyi mutatónk jóval a hazai átlag fölött van.
Az évente huszonkétezer sertést előállító, 200 kocás tenyésztelep, 1000 kocás hizlalótelep többségi tulajdonosa az ő családja, de tulajdonosai mindazok, akik megtartották szövetkezeti üzletrészüket. Mivel az öszszes pénzt visszaforgatták a termelésbe, a Borotai Sertéshús Zrt. értéke az utóbbi években megnégyszereződött. Jelenleg olyan fejlesztési programon dolgoznak, amelynek csak az uniós támogatási igénye több mint egymilliárd forint.
Lassan, de biztosan „disznófertőzést” kapott az egész család. Szintén pénzügyi végzettségű felesége ez év elejétől a vállalkozás gazdasági igazgatója. Lánya állatorvosnak készül, másodéves hallgatóként rendszeresen dolgozik a telepen, s jövőjét is az állattenyésztésben képzeli el. Fia az idén végzett a gazdasági főiskolán, jelenleg könyvvizsgáló asszisztens. Testvérének mindkét gyermeke a Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Főiskolán tanul.
– A jövőt illetően a négy jelölt valamelyike, vagy akár együttesen is továbbvihetik a céget a dolgozókkal, tulajdonostársakkal – bizakodik az igazgató. – Szerencsére van kinek építeni a vállalkozásunkat.
Furcsán hangozhat, de Kiss György szerint nem a sertések jelentik számukra a legnagyobb kockázatot, hanem az elhibázott, nem vállalkozóbarát gazdaságpolitika. Rendkívül sokba kerül a vállalkozást működtető dolgozók foglalkoztatása, hiszen csaknem száz embernek adnak munkát.
Van egy, az uniós követelményeknek is megfelelő kis vágóhídjuk, feldolgozóüzemük, amelynek hetvenféle termékét az ország négyszáz üzletébe szállítják. Parasztsonkájuk számozásáról például annak teljes „előélete” felgöngyölíthető. Erre most még nem kíváncsi a fogyasztó, de majd az lesz! – jegyzi meg Kiss György. Jelenlegi bevételük harmada a feldolgozásból és a forgalmazásból származik, s a jövőben jobban szeretnék megcélozni az igényesebb fogyasztókat. Természetesen továbbra is olyan minőségű hús előállítására törekednek, amelyik nem zuhan össze felényire a serpenyőben, miután elpárolgott belőle a víz.
– Mindez elegendő hajtóerő a gondok-bajok vállalásához?
– Megtehetném, hogy csődbe viszem a céget, mint sokan mások. Kivenném belőle a pénzt, aztán élnék, mint Marci Hevesen. Csakhogy én nem ilyen ember vagyok! A rosszból jól kijönni, az a művészet. Aki nem teszi fel egy célra a magánvagyonát, az nem is igazi tulajdonos. A gondokat sűrűn emlegetőknek pedig a temetővel szoktam példálózni. Szerintem az garantáltan problémamentes hely.