Védjegyes eljegyzés

Éppen tíz évvel ezelőtt indította útjára az agrártárca a Kiváló Magyar Élelmiszer nevű védjegyprogramját. Akkor ugyanis már annyira elárasztott bennünket a külföldi áru, hogy népszerűsíteni kellett a hazait.

GazdálkodásPethes József2008. 10. 22. szerda2008. 10. 22.
Védjegyes eljegyzés

De a kiszorítósdi java még csak ezután következett, hiszen az uniós csatlakozás után tovább nőtt az import aránya. A vásárlók közül sokan mindezzel nem is foglalkoznak, csak azt nézik, hogy olcsón jussanak élelmiszerhez, azaz nem váltak tudatos fogyasztókká. Úgy, ahogy ezt tőlünk nyugatabbra számos országban megteszik, azaz a saját termékeiket részesítik előnyben.
Ezekkel a gondolatokkal vezette be Gyaraky Zoltán, az FVM munkatársa azt a sajtótájékoztatót, amely a kiváló magyar élelmiszerek népszerűsítésének újabb kampányáról szólt. Ennek lényege, hogy a SPAR Magyarország Kft. és az Agrármarketing Centrum (AMC) összefogott a védjegyet viselő termékek népszerűsítésében. Ehhez természetesen pályázati pénzre volt szükség, de a törekvés eddig sem állt távol az üzletlánctól. Saltzer Kornél, a SPAR ügyvezetője elmondta, hogy élelmiszer-kínálatuk 60-70 százaléka eddig is hazai gyártású volt. Mivel különösen ügyelnek a minőségre, természetes, hogy helyet adnak a kiváló magyar élelmiszereknek.
Választani bőven lehet belőlük, ugyanis eddig hetven cég több mint háromszáz terméke viseli a védjegyet, s az ősszel megrendezendő Foodapest élelmiszer-ipari kiállításon gyarapszik a számuk, jelentette be Totth Gedeon, az AMC marketing szaktanácsadója. A védjegy elnyerésére önkéntes alapon pályázhatnak a gyártók, olyan termékükkel, amely legalább egy minőségi tulajdonságban kiemelkedik a többi hasonló, honi gyártású áru közül. Ráadásul fel kell venniük a versenyt a legjobb minőségű külföldiekkel. Ez a lehetőség ösztönzi a termelőket, a védjegyes termékek pedig egyfajta garanciát, biztonságot nyújtanak az igényes fogyasztóknak.
Úgy látszik, hogy erre magunktól nem jövünk rá. Egyelőre milliókat kell költeni reklámra, akciókra, hogy minél többen rádöbbenjenek: miért jó, ha a magyarországi terméket választják? Például azért, mert hazai munkahelyeket menthetünk meg!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek