Torzó fekete folttal

Gyenge versenyképesség, piac- és térvesztés, csökkenő termelés, szerény innováció, ingadozó jövedelmezőség jellemzi az ágazatot – ezt olvashatjuk a Magyar Agrárkamara (MAK) legutóbbi közgyűlésének írásos dokumentumában. Valós kép él-e a fejünkben, amikor a magyar mezőgazdaságra és élelmiszeriparra gondolunk? – tette fel a kérdést az agrárkamara korábbi vezetősége, még 2008 májusában. S mivel válaszaik kétségeket ébresztettek,  megbízták az Agrárgazdasági Kutató Intézetet (AKI) egy, a hazai élelmiszergazdaságot nemzetközi tükörben bemutató elemzés elkészítésével. A kutatók csaknem nyolcvan hazai és külföldi (főként lengyel, cseh, szlovák és román) termelő, feldolgozó és kereskedő vállalkozás helyszíni tanulmányozása és több száz szakemberrel készített interjúk alapján vonták le következtetéseiket. A mintegy 150 oldalas elemzés legfőbb megállapításait először a MAK  decemberi tisztújító küldöttgyűlésén hozták nyilvánosságra.
Kiderült, hogy a gondok meghatározó része nem az agrárium sajátosságaiból, hanem a magyar adózási rendszerből és szociálpolitikából, valamint a közszolgáltatás elégtelen működéséből fakad. Hazánk versenyképességi problémái különösen kirívóak. Ennek elsődleges oka a drámaian rossz adózási rendszer, ugyanis a foglalkoztatás elviselhetetlen terhei az illegális vagy féllegális foglalkoztatásra ösztönöznek. Ilyen körülmények között törvényszerű a feketegazdaság változatlanul magas, a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított harminc százalék körüli aránya. Ebben rejlik a magyarázat az évtizede sulykolt, ám kudarcok sorozatát felmutató szövetkezés elmaradására, hiszen nem éri meg a legális gazdasághoz csatlakozni. A közterheket megkerülő ténykedés lehetetlenné teszi az agrárgazdaság egységes társadalmi fellépését és érdekeinek hatásos képviseletét.
A magyar élelmiszer-gazdaság látleletéről készített tanulmány szerint – amelyet Udovecz Gábor, az AKI főigazgatója és Csikai Miklós, a MAK leköszönő elnöke mutatott be –, a vállalkozások terhei már-már abnormálisak. Ezeknek csupán harmada-negyede ered az előszeretettel hivatkozott „uniós kötelezettségből”, nagyobb részük a hazai szabályozási és államigazgatási környezetből fakad. Az adóalanyok szinte ellenségnek számítanak. Az APEH a legális vállalkozásokhoz száll ki, oda megy, ahonnan van mit elvenni és behajtani. Nem véletlenül terjed az a nézet, hogy Magyarországon az utóbbi évtizedben valóságos büntetésipar alakult ki.
A felvázolt nemzetgazdasági környezetben természetesen nem működhetnek normálisan a mezőgazdasági ágazatok sem. A baromfi- és a sertéstartásban például egyaránt nagy gondot és többletköltséget okoznak a lopások. A nagyüzemek privatizációjakor elvált egymástól a termőföldek és a nélkülük korlátozottan működtethető más vagyontárgyak magánosítása. Az állattartó telepek nem kis része saját földterület nélkül működik. Nemcsak a vásárolt takarmány miatt kiszolgáltatottak, hanem környezetvédelmi okokból is, hiszen termőföld híján a hígtrágyát sem képesek elhelyezni. Micsoda torzó agrárszerkezet ez? Eleink most vélhetően forognak a sírjukban. A klasszikus gazdálkodás ugyanis nem ismerte az egyoldalúan növénytermesztő vagy éppen állattartó mezőgazdasági üzemet. A két tevékenység együtt alkothatott szerves egységet.
A tanulmány alapján a MAK 11 pontban fogalmazta meg a stratégiai döntést igénylő kérdéseket. Közöttük az abszurd állami szabályozás megváltoztatása éppúgy szerepel, mint a magyar élelmiszeripar, illetve a hazai állattenyésztés kétségbeejtő hanyatlásának megállítása. Hogy mi lesz a MAK javaslatainak sorsa, azt még nem tudhatjuk. De hogy a köztestület új elnökének, a debreceni Forgács Barnának nem lesz egyszerű dolga, az biztos.