Röviden

Gazdálkodás2009. 07. 02. csütörtök2009. 07. 02.
Röviden

BÚZAVÉDJEGY. A Pannon program alkotói (a gabonatermesztők és a gabonafeldolgozók szövetsége, valamint a Vetőmag Szövetség és Terméktanács) kidolgozták a Pannon Búza Minőség márka feltétel- és tanúsítórendszerét, valamint védjegyét. A pannon búza fajtaazonos, homogén, kiemelkedő sütőipari tulajdonságokkal rendelkező, ellenőrzött termelési körülmények között előállított, biztonságos, nyomon követett, tanúsított, magyarországi eredetű védjegyes termék. A pannon védjeggyel a magyar búzatermelők újra meg akarják teremteni a magyar malmi búza egykorvolt hírnevét.

ÁFAHÁBORÚ. A Gazdasági Versenyhivatalnál bejelentést tett az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ). A legtöbb élelmiszernél július elejétől várható ötszázalékos áfaemelést ugyanis az érdekvédelmi szervezet tapasztalatai szerint az üzletláncok, visszaélve „vevői erejükkel”, a beszállítókra hárítják át – nyilatkozta Boródi Attila, a szövetség ügyvezető alelnöke. Vagyis a gyakorlatban négy-hat százalékos átadásiárcsökkentésre kényszerítik a feldolgozóüzemeket. Így az áfanövelés többletterheit – mintegy százmilliárd forintot – az üzletláncok az élelmiszeriparral fizettetnék meg. A feldolgozók külön-külön nem mernek a gyakorlat ellen tiltakozni, mert a hálózatok kilistázással, vagyis piacaik elvesztésével fenyegetik őket.

UNDORÍTÓ HAMISÍTVÁNYOK. Olaszország egyik legnagyobb mezőgazdasági szervezete a közelmúltban tanulságos nemzetközi fórumot tartott. A rendezvény címe és alcíme is sokatmondó: Hogyan változtatja meg Európa az olaszok vásárlásait? A találkozón felhívták a figyelmet azokra a csapdákra, melyek a szupermarketekben a fogyasztókra várnak. Az olyan „élelmiszerekre”, mint például a narancs nélküli narancslé, a szőlő nélkül készült bor, a tejet sose látott sajt és a génmódosított szervezetekkel szennyezett biotermékek. Ezeket Luca Zaia olasz agrárpolitikai miniszter egyenesen undorítónak nevezte. A miniszter asszony ennek jegyében hirdette meg a zéró tolerancia elvét a hamisított élelmiszerekkel szemben. Tavaly szeptember óta 27 nagyméretű lefoglaló műveletre került sor, melyek során nagy mennyiségű lejárt, rosszul tárolt, bizonytalan származású és tartalmú élelmiszert koboztak el az olasz hatóságok.

ROMÁN HIÁNY. Fele búzatermésre számít az aszály miatt a Romániai Mezőgazdasági Termelők Szövetsége. Az érdekvédelmi szervezet becslése szerint ebben az évben a tavalyi 7 millió tonna helyett 4 millió tonna búza terem. A szövetség elnöke ennek ellenére úgy véli, nincs ok a pánikra. A sütőiparnak ugyanis országosan mintegy 2,2 millió tonnára van szüksége, vetőmagnak pedig 800 ezer tonnát kell felhasználni, tehát így is marad körülbelül egymillió tonna felesleg.

ÚJABB VIHARFELHŐK. Miközben Magyarország és a többi új tagállam a régi uniós gazdákéval azonos támogatásért küzd, újabb viharfelhők gyülekeznek az Európai Unió agrárszabályozása felett. Szakértők szerint példátlanul éles vitákkal jár majd a következő költségvetési időszakban, tehát a 2013 és 2019 közötti agrártámogatások összegének és elosztásának meghatározása. Az EU soros elnökségét júliusban átvevő svéd mezőgazdasági miniszter a termelőknek járó közvetlen kifizetések jelentős csökkentéséért emelt szót. A svédek tovább erősítenék a tagállami hozzájárulást is kívánó vidékfejlesztési pillért. A mostani rendszer legnagyobb haszonélvezőjének tartott Franciaország, Németország és Spanyolország viszont ragaszkodik a kizárólag uniós pénzből fizetett közvetlen támogatásokhoz. Hazánk is a közvetlen kifizetések megőrzése mellett érvelő csoporthoz tartozik. Az FVM álláspontja szerint a világpiaci versenytársakhoz képest az uniós gazdálkodókra jóval szigorúbb növény- és környezetvédelmi, valamint állatjóléti kiadások hárulnak.

FŐNIXMADÁRKÉNT támad fel ismét a csaknem elfeledett magyar tojóhibrid, a bábolnai Tetra-SL. A kiemelkedő képességű tojóhibrid is megsínylette a szebb napokat látott bábolnai gazdaság körüli rendezetlenséget. A leépülés után azonban a 2004. évi privatizáció idején jó kezekbe került, úgyhogy nemrég újra megrendezték a Tetra-napok nemzetközi konferenciáját. Forgács Barnabás, a Tetra Kft. jelenlegi főgenetikusa elmondta: tojóhibridjük évente 350 darab, szép barna héjú tojás termelésére képes. Piacaikat folyamatosan visszaszerzik, fajtájukból ma már több mint húsz országba exportálnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek