Bundás beszorulás ünnepén

Szombaton a Hortobágyra rávicsorított a tél. Hó szállingózik és kegyetlen szél nyargalász, de a pásztorember rá se hederít. A kilenclyukú híd mellett borral, pálinkával tele korsókat, butykosokat emelgetnek. Szemes Antal nem teheti, szolgálatban van. A tizenkilenc éves fiatal gulyás a folyón túl, a híd tövében legelteti a kétszázas magyar szürke gulyáját, és békésen tűri a fényképező turisták kíváncsiskodását. Egyik szeme a gulyán, másik a folyó túlsó partján.

Ott gyülekeznek a hortobágyi pásztorok, hogy megünnepeljék a behajtást, másképp nevezve, a beszorulást. Ott téblábol valahol az apja, Szemes Zoltán is, aki szintén gulyás, mint az apja, nagyapja is volt, csak nehéz volna ráismerni. Legalábbis a krónikásnak. Mert ott majd’ mindenki szűrben, bundában, de legalábbis csizmában, csizmanadrágban, fekete kalapban van. Vagyis ünneplőben.

Ünneplőben van Szemes Antal is, vastag fehér bundában, amit a nagyapjától örökölt. A hivatást is, pedig úgy volt, hogy ővele megszakad a családi hagyomány. Karosszérialakatosnak tanult a hajdúnánási ipari iskolában, de egyszer kint a pusztán az apja valamelyik barátja rászörnyülködött. „Micsoda!? Az öreg Szemes László unokája karosszérialakatos!?” Mint látjuk, nem lett az. Terelgeti a gulyát, nézi a fent krúgató darvakat – és tanulmányozza a magyar szürke természetrajzát. Nehéz feladat. Mert egyik pillanatban még kenyérre lehet kenni, a másik pillanatban meg vérben forog annak a szeme. Úgyhogy jó vele vigyázni. Anti barátunk kutyája nem tudta, éktelenkedik is egy akkora seb a hátsó lábán, hogy beleférne a tenyerem. Valamelyik jószág szarva okozta. De túléli.

Nekünk meg ezt a kegyetlen szelet kéne túlélnünk, ami keresztül-kasul sepri a pusztát. Még a sokat megélt helyiek is szélárnyékot keresve várják a hamarosan kezdődő behajtást. A bundás emberek persze fittyet hánynak a hidegre. A legtöbb bunda fehér, de van köztük fekete is. Fogalmam sincs, hogy ki csinál ilyen pompás fekete felöltőt, mondom az egyik gazdájának
A korosabb, frissen borotvált férfi végigmér, s odalöki:
– A kos.
– A kos…? – értetlenkedem, mire a körülöttünk álló férfiak elnevetik magukat.
– Hát ki más? Maga még nem látott rackát? Az egyik fehér, a másik fekete.
– Értem – felelem, mire az egyik fehér bundás férfi, Erős József megvigasztal.
– Ne nagyon szégyellje magát, kérdeztek itt már magánál okosabbak is nagyobb butaságot. Amúgy meg pont a legnagyobb mesternél, Kovács Sándornál érdeklődött.

Innen jobb lesz menekülni, gondolkodom, mikor valaki nagyot csap a vállamra.