Baj van!

A német hatóságok egyre tanácstalanabbak: nem tudják, honnan indult a hasmenés-járvány. Kiderült, hogy nem a spanyol uborka a ludas, azon ugyanis más baktériumokat találtak, mint ami a megbetegedést okozza.

GazdanetO. Horváth György2011. 06. 01. szerda2011. 06. 01.
Baj van!

A megbetegedések és a halálok mellett még nagyobb bajban van Németország: nem lehet ugyanis tudni, hogy honnan ered a mára 16 halált és több mint 1600 fertőzést okozó hasmenés járvány. A kóli-baktériumot ugyan azonosították, de tegnap este kiderült, hogy az nem az, melyet a spanyol uborkán találtak. Vagyis puszta vádaskodás volt a feltevés, mely a spanyol mezőgazdaságnak hetente 200 millió euró, nagyjából 56 milliárd forintnyi kárt okoz!a legnagyobb bajban van.
Közben a fertőzés lassan egész Európára kiterjed.

Nem véletlen tehát, hogy a magyar szakértők nem találtak semmit a spanyol eredetű zöldségeket, s vélhetően nem is fognak.
Jó hír is van: a münsteri egyetemnek sikerült egy olyan gyorstesztet kifejleszteni, amellyel csupán néhány órán belül beazonosítható a kórokozó, így a betegeket ezután rövid időn belül ki lehet majd szűrni, illetve találtak egy hatóanyagot, mellyel néhány beteget már sikerrel kezeltek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek