Holnap indul a sárbogárdi traktorshow!

Szeptember 3-án ismét, immár másodszor csapnak össze, pontosabban mérik össze tudásukat Sárbogárdon a traktorosok. Szántanak ugyanis a fejér megyei településen a Kislókra vezető út mellett. A Szabad Földnek a szervező Lajtos János elmondta, hogy immár a határon túlról is érkeznek versenyzők, például a székely és kárpátaljai barátok. Ők nem hozzák magukkal gépeiket, túl sokba kerülne, hanem a helyi szervezők biztosítanak számukra erő- és munkagépet.

GazdanetO. Horváth György2011. 09. 02. péntek2011. 09. 02.
Holnap indul a sárbogárdi traktorshow!

Tavaly már első alkalommal 31 versenyző indult el, ezzel a versenyzőink száma meghaladta a többi versenyen összesen indulók számát – büszkélkedett Lajtos, aki szerint az idén ennél is többen csaknem félszázan neveztek.
Ahogy neveztek a különféle gépgyártók is, hiszen ez a Sárbogárdi Gazdák Barátiköre által szervezett megmérettetés az ő versenyük is. Ez reggel kilenckor Pluhár István korelnök megnyitójával, majd Mészáros János tisztelendő ekeszentelésével kezdődik. Maga a verseny 10-től 13 óráig tart, majd következik az eredményhirdetés. Előtte, közben és utána természetesen kísérő műsorok szórakoztatják a megjelent vendégeket, érdeklődőket.

Helyszín: Sárbogárd, Kislóki út melletti "Somogyvári földön" (Cifra-bolondvár felé) melynek időpontja 2011. szeptember 3. GPS: koordináták: szélesség: 46,9076864 és hosszúság: 18,6581647
 

Ezek is érdekelhetnek