Lesz-e idén elég fenyőfa?

Készültek, dolgoztak, de a veszteségük szinte előre kódolt. Pedig nem ma kezdték, s értenek hozzá. Emberemlékezet óta ezzel foglalkoznak. És mégis! Minden összefogott, összeesküdött ellenük. A fenyőfákhoz a jó talajon túl, türelem, szorgalom, s némi szerencse is kell. Ha minden rendben, tíz év alatt a normand-csemetéből „karácsonyfa” lehet. (Az ezüst- és lucfenyőnél 4-6 év elég.) A türelem, a szorgalom megvolt, fertőzéseket megelőzve permeteztek is, a szerencse hiányzott.

- Kegyetlen év volt! Májusban napokig erősen fagyott. Ezer normand-fenyőm halt el, vághattam ki őket. Ma már tudom, vághattam volna többet is, de azt reméltem, hogy az idő majd orvosolja a bajt. Júliusban viszont már az is látszott, legalább annyi, vagy még több fa menthetetlen lesz, ha nem kapunk kiadós esőt. Nem kaptunk. Öntözni nem tudunk. Az eget, a földet lestük, és imádkoztunk. Sokat nem segített. Eső mutatóban volt erre. Az aszály mindent pusztított, szedhettem újra elő a fűrészt, irthattam a kiszáradt a fákat. Gondoljon bele, 15 000 fenyőmből 2000 elpusztult! A többi termelő? Ők se jártak jobban, mindenki fohászkodik, ezt az évet túlélje, „nullszaldósra”, vagy csak kis veszteséggel hozza. Régen volt ilyen cudar idő erre. Apám 25 éve foglalkozik fenyőfákkal, de ilyenre se ő, se a nála idősebbek nem emlékeznek. Mennyi a károm?

Összeszámolni se merem, kétmillió forint körülire taksálom. Szerencsés esetben, ha legalább a tavalyi áron, jól fogy majd a fenyőfa, azért valamivel kevesebb lehet. Ha nem? Akkor térdre, imára! Bár optimistán próbálok erre a változatra nem is gondolni. Minek? Az segítene? – összegez Kiss Richárd surdi őstermelő.

Tavaly? Tavalyelőtt? Az se sikertörténet! Az idő megfelelő volt, de túl sokan kéretlenül, és idő előtt segédkeztek a fenyőfakivágásban. A helyiek rájöttek, hiába van a törvény mellettük, hogy maradjon azért fájuk, magukon kell segíteni.

Fogtak ők embert autóval, fűrészekkel addig is a fenyőfák között. Lopni készült, de ők még haza se értek, a „tettest” a rendőrök - bizonyíték hiányában – már ki is engedték. Idén maguk közül őrséget szerveztek. Éjjel, nappal jártak, figyeltek. Alváshiányosak ugyan, de megvédték, ami az aszály után maradt.

A sietős őstermelők már most – november 26-én beszélgetünk - vágják a fenyőfát. Kiss Richárd még vár. Ő később kezd, s csak december 12-én megy a szokott helyére, a siófoki vásárcsarnokhoz. Tehenészként eddig se unatkozott, mondja, de már megtapasztalta, kemény két hete lesz. Esőben, hóban, fagyban, de ő árusít. Másra nem bízná, ez a biztos. Őrre nem telik, ha megébred, a panzió ablakból a fenyőkupacára lát, az árut onnan figyelheti.

- Hallom a híreket. Nem vagyok nyugodt. Őstermelő sosem az, de az nem lehet, hogy ennyi évnyi munkánk pocsékba menjen, s az emberek a fenyőfán is takarékoskodjanak: műanyag, összecsukhatót vegyenek, vagy ne vásároljanak. Jövőre mi jön? Jó kérdés! Talán könnyebb, jobb lesz mindenkinek – mondja. Bízik benne? Vagy csak kívánja? Mindegy is, legyen így!