
Ég egy sorház Budapesten, menekítik a lakókat
ripost.hu

A Hajdú-Bét és a Novofarm károsultjainak kártalanítási igényét csaknem teljesen feldolgozta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, a károsult gazdáknak 232 millió forintot már kifizettek - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Kép: baromfi szárnyas libafej omék kiállítás Fotó: Habik Csaba 2005 08 27
Augusztus 2-áig a beérkezett 233 támogatási kérelemből 165-öt hagyott jóvá a hivatal. Ezeknek a károsult gazdáknak csaknem 232 millió forintot fizettek ki. Az elbíráláskor 60 kérelmet elutasítottak, 8 támogatási kérelem elbírálásához pedig hiánypótlásra van szükség. Az adófizetők pénzéből származó minisztériumi keret 300 millió forint, a kérelmek beadási határideje július 1. volt. Egy-egy kérelmező maximum 2,2 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphat. A debreceni központú Hajdú-Bét egykor Magyarország egyik legnagyobb baromfifeldolgozója volt, a víziszárnyas-termékek előállításában pedig európai összehasonlításban is az egyik legjelentősebb kapacitással rendelkezett, de előbb 1998-ban, az orosz válság miatt került a csőd szélére, majd a 2003-ban kialakult, legfőképp a víziszárnyas-piac szereplőit sújtó válság miatt fel kell számolni a vállalatot, így a beszállítók, köztük sok libatenyésztő nem jutott pénzéhez.
ripost.hu
metropol.hu
origo.hu
magyarnemzet.hu
szon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
magyarnemzet.hu
ripost.hu
mandiner.hu
mandiner.hu
origo.hu