Ezért drága a krumplifőzelék!

Júniusban a mezőgazdasági termelői árak 6,5%-kal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. Az élő állatok és állati termékek ára 6,0%-kal, míg a növényi termékeké 6,8%-kal növekedett. Az első félévben a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 6,4%-kal haladta meg az előző év azonos időszaki árszintet.

GazdanetO. Horváth György2013. 08. 15. csütörtök2013. 08. 15.
Ezért drága a krumplifőzelék!

2013 júniusában a gabonafélék ára 9,2%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az idei termésű gabonák értékesítése még nem kezdődött meg, az árak ennek ellenére az előző hóhoz képest csökkentek több mint 5%-kal.
Az ipari növények ára 6,3%-kal nőtt az előző év júniusához mérten, ezen belül az olajos növények ára 4,1%-kal lett magasabb.A burgonya árindexe idén júniusban 121,3%-kal növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A zöldségfélék ára lényegében nem változott (0,3%-kal emelkedett) júniusban. A legszámottevőbb termék ebben az időszakban a zöldborsó, aminek az ára 0,6%-kal nőtt, nagy súllyal szerepel még a zöldpaprika és a paradicsom, az előbbi termék ára 8, az utóbbié 19%-kal csökkent. A meggy árának csökkenése határozta meg a júniusi gyümölcsárindexet, ami így 8,1%-kal mérséklődött az előző év azonos hónapjához viszonyítva. Ezen termék volumenindexe 24%-kal nőtt ebben a viszonyításban.

A vágóállatok termelői árszintje júniusban 3,2%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A vágómarha felvásárlási ára 19,6%-kal csökkent. A baromfi árnövekedése továbbra is kiemelkedő, 9,5%. A vágósertés termelői árának növekedése tavaly júniusban 20,7, idén már csak 1,6% volt. Idén a vágósertés havi felvásárlási ára átlagosan 390 és 395 Ft/kg között volt, kivéve májusban, amikor 382 Ft/kg, de júniusra 391 Ft/kg-ra emelkedett. 2013 júniusában az állati termékek ára 12,8%-kal volt magasabb az előző év azonos időszakához mérten. A tej termelői árindexe 15,9%-kal nőtt. A tojás árindexe 4,7%-os emelkedett az előző hónapok csökkenése után, ami a bázis és a tárgyév ellentétes ármozgásából adódik.
2013. január–júniusban a mezőgazdasági termelői árak 12,8%-kal nőttek az előző év azonos időszakához mérten.  Az állat és állati termékeknél 4,2% volt a növekedés az év első félévében, az előző év azonos időszakához viszonyítva. Legnagyobb mértékben a vágóbaromfi ára növekedett (10,8%-kal), miközben a vágómarha ára 15,4%-kal csökkent.

2013. január–júniusban a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai az előző év azonos időszakához viszonyítva 6,4%-kal nőttek, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 7,1, és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 1,8%-os növekedéséből tevődött össze. A folyó termelőfelhasználáson belül a takarmányárak nőttek a legnagyobb mértékben 2013 első félévében (22,5%-kal), ezen belül az egyszerű takarmányok ára 26,8, a keveréktakarmányok ára pedig 19,5%-kal volt magasabb, mint egy évvel ezelőtt.
A műtrágyák ára 2013. január-júniusban 2,6%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A csökkenés jelentősebb volt az összetett műtrágyáknál (4,6%), az egyszerű műtrágyák ára 1,7%-kal volt alacsonyabb. A mezőgazdasági felhasználású energia ára átlagosan 2,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ezen belül az üzemanyagok ára 2,2%-kal esett vissza, míg a kenőanyagok ára 4,6%-kal emelkedett. A növényvédő szerek és az állatgyógyászati készítmények árai is nőttek: az előbbinél 3,8, az utóbbinál 5,2%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. A mezőgazdasági beruházásokon belül a mezőgazdaságigép-beruházások árának 2,2, illetve az épületberuházások árának 1,4%-os emelkedése figyelhető meg. A mezőgazdasági termelőiár-index és ráfordításiár-index hányadosa az agrárolló. E mutató értéke 2013 első félévében 106,0% volt, azaz 2012 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben emelkedtek, mint a ráfordítási árak.