EGY ÉVE ROBBANT A BOTRÁNY: maffiaszerű szervezetbe tömörült cégek és magánszemélyek megpróbáltak nagyjából egymilliárd forint értékben uniós agrártámogatást lehívni a magyar keretből. Nem sikerült.
Kép: Szántóverseny Sárbogárd mezőgazdaság mezögazdaság földmüvelés földművelés foldmuveles traktor szantas szántás munka a szántóföldeken 2014.08.30. fotó: Németh András Péter, Fotó: Nemeth Andras Peter
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi főigazgatósága bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás kísérlete és hivatali visszaélés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást, a nyomozást év végéig hosszabbította meg. Két ember van előzetes letartóztatásban, az ügyben 46 cég és 60 fő, a támogatás elbírálását és kifizetését végző Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) egyes munkatársai is érintettek lehettek.
Amit tudni lehet, az az, hogy a három érdekcsoport köré szerveződött ügyeskedők több mint tizennégyezer hektárnyi területre nyújtottak be jogosulatlan támogatási kérelmet az MVH-hoz. Kifizetés azonban nem történt, mert még idejében kiszűrték a próbálkozást.
Tavaly az üggyel kapcsolatban nyilatkozott Gőgös Zoltán, a szocialisták mai alelnöke, akkori parlamenti képviselő. Szerinte csak az MVH belső információit, adatbázisát felhasználva tudtak a feltételezett csalók olyan támogatási igényléseket leadni, amelyek az ahhoz szükséges adatokat – ilyen lehet például a regisztrációs szám, földrészletek nyilvántartási adatai, digitalizált térképek részletei – tartalmazták.
A csalás lényege az volt, hogy a támogatás igénylésekor nem minden mezőgazdasági területre adnak be igénylést a termelők. Ezt használták ki: az ilyen „szabad területekre” adtak be támogatási igényt. Ezekhez az adatokhoz viszont csak egy bizonyos vezetői szint fölött lehet hozzáférni az MVH-n belül is. Érdekes, hogy Gőgös már tavaly egymilliárdos összegről beszélt, miközben az agrártárca hivatalos nyilatkozatai folyamatosan 400 millió forintról számoltak be.