Merre tart Európa mezőgazdasága?

Ilyen irdatlan összeggel gazdálkodni óriási felelősség. Nem csoda hát, hogy ebben a szektorban is folyamatos a változás – annak ellenére, hogy a mezőgazdaság átalakítása nem tartozik a biztosságok élén álló Jean-Claude Juncker legfőbb célkitűzései közé. Hogy csak egy példát említsek: a mezőgazdasági termelés egyik szabályozója a kvótarendszer.

Kezdetben nagy reményeket fűztek hozzá, ám a cukortermelésben nem szerepel, viszont készülnek a 2017-es bevezetésére. Ugyanakkor a tejtermelés területén eltörölték, egyelőre nem kis felfordulást okozva, aminek a megoldása előtt gyakorlatilag tanácstalanok a döntéshozók.

Szintén fontos és folyamatosan lebegtetett kérdés a támogatási rendszer, illetve zsugorítása, sőt esetleges eltörlése. Minden ellenkező híreszteléssel szemben azonban egyelőre semmilyen jel nem mutat arra, hogy erre már a következő ciklus kezdetén, vagyis 2020-ban sor kerülne.

Továbbra is törekvés, hogy a mezőgazdaságban a csúcstechnológiát alkalmazzák, s úgy tűnik, ettől a pénzt sem sajnálja Brüsszel. Egyre kevesebb országban számít már kuriózumnak a holland Jacob van den Borne példája, aki a gazdaságában GPS-t, távolságérzékelőt, európai műholdas navigációt, talajnedvesség-mérőt, meteorológiai előrejelzőt és talajréteg-vizsgálót használ.

Érdekesen alakul a mezőgazdaság helyzete Németországban, az unió legerősebb gazdaságával rendelkező államában, melynek gyakorlatával háromnapos tanulmányút keretében ismerkedhettem.

A nyolcvanmilliós országban a mezőgazdasági szektor azon kivételek közé tartozik, melyben magasabb a behozatal, mint a kivitel. 2014-ben ezek az értékek 77, illetve 68 milliárd eurót jelentettek.

Érdekesen alakulnak a német mezőgazdaság összetevői is: a termelés több mint egyötödét a tej jelenti, s csaknem ugyanennyi a takarmány. A gabona csak ezután következik 17%-kal, de a negyedik helyen ismét az állattartás egyik szegmense, a sertés áll 12%-kal.

Németországban a birtokméretek némileg nagyobbak a nyugat-európai átlagnál, mivel az ország keleti felére az ország egyesítése előtt a nagy állami gazdaságok voltak a jellemzőek. De nem csak ezért: az öldöklő versenyben a kicsik közül sokan buknak el, vagyis napjainkban is jellemző a birtokkoncentráció. Amíg 2005-ben az öt hektár alatti gazdaságok még az összesnek a 23%-át tették ki, addig 2013-ban már csak a 9%-át. Ugyanakkor a száz hektár felettieknél ugyanezek a számok 9-ről 12%-ra növekedtek.

A német mezőgazdaság hatékonyságát tekintve érdekesen alakul a munkaerőigénye is. Erre példa egy helmstorfi családi gazdaság, melynek éves árbevétele 3 millió euró, s amellett, hogy 1000 hektáron termel gabonát, mindössze három állandó és tíz idénymunkást alkalmaz. Nem csoda hát, hogy míg a mezőgazdaság az ezredfordulón nem egészen 700 ezer teljes munkaidős foglalkoztatottnak jelentett megélhetést, addig tavaly ez már csak kereken félmillió németre volt elmondható.

Érdekes módon ebben az időszakban az alkalmazottak száma stabilan kétszázezer körüli maradt, viszont az önfoglalkoztatottak aránya egyre kisebb.

És ha ehhez hozzávesszük az idénymunkások 200 ezres létszámát, láthatjuk, hogy Németországban mindösszesen alig több mint hétszázezren állítják elő a mezőgazdasági termékeket. Vagyis a teljes népességnek még egy százaléka sem!