16 milliárd forinthoz férhet hozzá!

A Miniszterelnökség megjelentette a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program utolsó két pályázati felhívását, mintegy 2,4 milliárd forint keretösszegben. Ezekkel együttesen 16,07 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre a magyarországi halgazdálkodás fejlesztésére.

GazdanetO. Horváth György2017. 03. 31. péntek2017. 03. 31.
16 milliárd forinthoz férhet hozzá!

A Miniszterelnökség a Kormány célkitűzésének megfelelve, az elvárt határidőn belül meghirdette a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) minden pályázati felhívását. A most megjelent - uniós támogatást tartalmazó - kiírások egyike az akvakultúrával foglalkozó vállalkozások – különösen a kis- és középvállalkozások – környezetvédelmi és erőforrás-felhasználási hatékonyságát segíti. Az 1,35 milliárd forint forrásból a hagyományos technikákon alapuló extenzív tógazdasági haltermeléssel összefüggő környezetvédelmi szolgáltatások miatt felmerülő többletköltségek kompenzációja valósulhat meg.

A másik, mintegy 1,05 milliárd forint keretösszegű pályázat a biológiai sokféleség és a vízi ökoszisztémák védelmét, illetve helyreállítását hivatott támogatni. A pályázat keretében az érintett halgazdálkodási vízterületek halgazdálkodási jogának vagyonkezelői, haszonbérlői, vagy alhaszonbérlői, minimum 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek projektjeik megvalósítására.

„A környezetvédelmi szolgáltatásokat biztosító akvakultúra fejlesztésének előmozdítása” című felhívásra 2017. május 2. és 2017. november 2. között nyújthatók be a támogatási kérelmek. A „Nyilvántartott halgazdálkodási vízterületek rehabilitációja, beleértve az ívási helyek fejlesztését és a vándorló halfajok vándorlási útvonalainak biztosítását” című felhívásra pedig 2017. április 27. és 2019. április 29. között lehet pályázni. A beérkezett kérelmek elbírálására értékelési szakaszonként kerül sor. A pályázati felhívások ezen a weboldalon elérhetőek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek