Áresés szinte minden termék esetében

Januárban a mezőgazdasági termelői árak 2,6 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához viszonyítva, ami a növényi termékek árának 8,9 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 9,6 százalékos növekedéséből adódott - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

GazdanetO. Horváth György2017. 03. 17. péntek2017. 03. 17.
Áresés szinte minden termék esetében

A növénytermesztési és kertészeti termékek termelői ára tavaly augusztus óta csökken, míg az élő állatok és állati termékek ára október óta emelkedik éves összehasonlításban. A gabonafélék ára 12,5 százalékkal csökkent ezen belül a búzáé 13,0, a kukoricáé 11,9 százalékkal. A gyümölcsök ára 3,9, a zöldségféléké 3,6, a burgonyáé 8,8 százalékkal esett vissza.

Az élő állatok termelői árszintje 8,4, az állati termékeké 12,3 százalékkal emelkedett. A tej felvásárlási ára 2016. július óta növekszik, idén januárban literenként 94 forint volt, 16,5 százalékkal magasabban az egy évvel korábbi 80 forintnál, és ezzel elérte a 2015. januári szintet. A vágósertés felvásárlási ára tavaly szeptemberig emelkedett, azóta kilogrammonként 377 és 415 forint között ingadozott, januárban az előző évihez viszonyítva 19,3 százalékkal nőtt. A vágómarha ára azonban tavaly januárhoz képest 4,8 százalékkal csökkent, kilogrammonként 338 forintra. A vágóbaromfi ára tavaly januárhoz viszonyítva 2,1 százalékkal csökkent. A tojás ára tavaly decemberhez képest nem változott, darabja 20 forint maradt, tavaly januárhoz képest 3 forintot - 13,5 százalékot - emelkedett. A méz kilogrammonként 731 forint volt januárban, míg egy évvel korábban 927 forintba került, ami 21,2 százalékos csökkenésnek felel meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek