Szívre jó a ropogós

Létrán ágaskodik ilyenkor a fél falu Nagykörűben, a másik fele meg a csurig teli ládákat pakolja. A cseresznyeszüret tart egy jó hónapig, rendeznek fesztivállá fejlődő vásárt is, amire több ezer vendég és reménybeli vevő sereglik. Ha érik az immár eredetvédelem alá került petrovai ropogós, hirtelen az üdülőfaluként népszerű település lesz a „világ közepe”. Bécsben élő gasztroblogger ismerősöm büszkélkedik vele, hogy hozzájutott egy szép kosárnyi nagykörűi cseresznyéhez. Válogathatna vígan a bécsi piacon, neki mégis ez az igazi.

Itt jószerivel nincs olyan család, amelyik ne foglalkozna cseresznyével. Az ültetvények archaikus jellegűek, akár az őskertek: az egyéves fa megfér a százéves mellett. Ennek históriája van, meséli Barát József alpolgármester, a több száz helyi termelő egyike. Amikor jött a téeszesítés, aki belépett, annyi engedményt kapott, hogy a cseresznyést nem kellett bevinni a közösbe, így nem alakult ki nagyüzemi gazdaság. Az alpolgármester az összefogás motorjának tűnik, miközben minket kísérget egyik portától a másikig, a festői Tisza-parti strandtól a vadregényes ártéri gyümölcsösig, percenként csörög a telefonja, mindig akad valaki, akivel sürgősen egyeztetni kell.

„Idén bőséges a termés, roskadoznak a fák. Ha rágondolsz, ez maga a boldogság. Ha másképp nézed, akkor maga a pokol. Jönnek a világban az új, a nagyobb szemű, mutatósabb fajták, állnunk kell a versenyt, nem maradhatunk alul” – mondja Barát József. A hetvenes években a 22 mm-es cseresznye számított szépnek, ma 32 mm-est vár el a vevő, aki „szemre vásárol”. Lassan már az is szempont, hogy a szára mintaszerűen álljon.

Abban bízik: ha a nagykörűi ropogós cseresznyét a legkorszerűbb körülmények közt tudják termeszteni, a fajta jó adottságainak köszönhetően vetekedhet a külhoni versenytársakkal. Maga is belevágott egy kísérletbe, mivel az ökológiai termesztésben látja a jövőt, háza udvarán meg is kóstolhattuk a gyönyörű, szermaradvány nélküli szemeket. Másnap Budapestre indul a megrakott ládákkal, valamint az Élő Tisza védjegyes zöldségekkel, hogy termelői piacon adja el a termést. Az alpolgármester úgy látja, olyan hegyközségi típusú szabályozásra volna szükség, amilyen a szőlőtermelő vidékeken működik. Ha sikerülne elérni, hogy minden termelő tartsa magát a szabályokhoz, és átállna ökológiai termesztésre, Nagykörűből néhány év alatt biocseresznyés falu lehetne. Az önkormányzat megnyert egy pályázatot, melyből cseresznyeválogató és hűtőház épül. Nagy álmuk egy úgynevezett gyorshűtő, ezzel a gyümölcsöt hirtelen lehűtik 2 Celsius-fokosra, majd levegőn megszárítják, s akkor sokkal tovább tárolható.

KÖTÉLTÁNC A FÁK KÖZÖTT

Az export viszont leépült. A gyümölcsnek nincs ára. Nehéz szedőt találni. Ha ez nem lenne elég, tavaly a kukac is megjelent, és belefúrta magát a híres nagykörűi cseresznyébe. Ezelőtt 5-10 évvel napjában 2-3 kamion érkezett a faluba, és gyümölccsel megrakva robogott el, de ma bizonytalan az értékesítés. A falu határában román felvásárlók posztolnak, a lengyelországi piacokra viszik a gyümölcsöt. A megszorult gazdák rákényszerülnek, hogy akár kilónként 2-300 forintért adjanak túl a termésen. Sokan aggódnak, mert van rá esély, hogy kárba vész egész éves fáradozásuk – mégis csinálják.

„Megszakadnak a fáim, annyi van rajtuk. Szedjük persze, hiszen ez az életünk, de bizonytalan, hogy mennyiért tudjuk eladni. Félő, hogy veszteségesek leszünk” – mondja Bakos István (képünkön), aki a 84 éve dacára remekül tartja magát. Leültet, felidézi a régi aratásokat: tizenéves suhancként a markot szedte, délidőben a keresztágában pihent. Fáit maga ültette jó 50 éve, azóta gonddal ápolja őket. Néhány éve még nem riadt vissza attól, hogy az erős ágak közt kötelet feszítsen ki, s azon egyensúlyozva érje el a pirosló gyümölcsöt. Régen ketten a párjával megszedtek egy nap két mázsát is. Gizike szorgos asszony, Szabolcsból való, mindene a kertészkedés. Úgy ismerkedtek meg 15 éve, hogy a férfi meghívta cseresznyeszüretre, és felmérte, mit tud. „Kötéltáncra” már nem vállalkozik az idős gazda, de a földtől, ha akarna se nem tudna elszakadni.

A rendes parasztember olyan, hogy ha mellette eladó a föld, akkor meg kell venni – tartják a helybeliek. „Ebbe nőttünk bele, először ellestük egymástól a fortélyokat, és segítettünk egymásnak, aztán elővettük a könyveket is, hogyan kéne metszeti. Ma már éréskésleltetőt is használunk” – magyarázza Réz-Mezei Istvánné Katalin, a nagycsaládja 2,5 hektáron gazdálkodik. Az unokáik előbb a homokozó vödröt szedik tele szorgosan, aztán, ahogy nő a gyermek, úgy nő a vödör is, lesz kinek továbbadni az ültetvényt. A piacszerzés azonban nehéz, idén nem kapkodnak a cseresznyéért. 

MEGÁGYAZ A SAJTNAK IS

A Szolnokhoz közeli, elszegényedett térség gazdái nincsenek olyan szorult helyzetben, ha napszámosra várnak, mint a Bács-Kiskun megyeiek, ahol a gyárak miatt alig akad munkáskéz. Nagykörűbe például a közeli Tiszabőről járnak át brigádok, ki autóval, ki jobb híján biciklivel. „Szabadságot vettem ki a közmunkából, mert ezzel jobban keresek” – mondja egy kedélyes roma férfi. Korán reggel kezdtek, és ebédidőre megpakoltak öten negyvenhat ládát. Naponta hazavihetnek fejenként 8-9 ezer forintot, ez tiszabői viszonylatban jó pénz. Van, aki Budapestre utazik fel ennyiért, és lehúz egy műszakot segédmunkásként.

Nagykörű lehetne a magyar Provence – akadnak ilyen álmok. A község csokornyi adottsággal bír, melyek egyedül is vonzóvá tennék. Akár 5-6 millió forintért berendezett parasztházat lelünk, veszik őket a betelepülők és az üdülni – urambocsá’ lazulni, bulizni – vágyók. A falunak kultusza van a művészek körében, s képre, kerámiára is cseresznyét pingálnak. Erről született egy dal: „Nagykörű, hol az élet nagyszerű”. A gasztronómia hívei sem csalódnak, a település immár a borutak mintájára kialakított magyar sajtúthálózatba is bekapcsolódott. A tájházban avattuk fel a Tisza menti sajtút első állomását, tudom meg az itt élő Varga Györgytől, aki a Magyar Sajtkészítők Egyesületének alelnöke. A gyümölcsök főleg a savanyított tejtermékekkel simulnak össze ízben, magyarázza, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a mézes-citromos kecskejoghurtja rangos díjat nyert. Angliában kóstolt aszalt gyümölcsökkel ízesített érett sajtokat is. Maga is tanúsíthatja, hogy a friss sajthoz illik a cseresznyezselé, és remek a grillezett kecskesajt cseresznyeágyon.

MEGFUTAMODOTT ASSZONYOK

Tucatnyi családból álló moldvai csángó közösség is éldegél a faluban. Két férfit magunk is meglátogattunk. A  borostás Severin néhány hónapja még száz birkáját legeltette békésen a moldvai hegyekben, és sajtkészítéssel foglalatoskodott. A Bákó megyei Magyarfalun élt családostul, ám egy nap, amikor leereszkedett a hegyről, azt látta, az asszony elhagyta. „Elfutott a feleségem. Magamra hagyott, míg én elvoltam etetni a birkákat. Jött érte egy kocsi, és elvitte. Mit bánom én! Eladtam a területemet meg a birkákat, és eljöttem ide” – meséli leverten. A jószágokhoz ért, de próbál beletanulni a gyümölcstermesztésbe, a tizenhat éve itt lakó barátjával, Emillel együtt. Ő szintén csángó magyar, és mit hoz a sors, Emiltől is elfutott az asszony. „Így jár az ember, csak dolgozik, aztán magára marad” – keseregnek a barátok, majd bánatukban folytatják a gyümölcsszedést.

Némileg derűsebb G. Nagy István története, vele a tiszai szabad strandon futunk össze, ahol akadnak már bátor fürdőzők, ő is törülközővel a vállán bandukol. „Életem legjobb döntése volt, hogy itt telepedtem le. Huszonöt éve keveredtem ide, egy méhész barátom akác után lehívott három napra. Abból lett három hét, aztán meg három hónap. Alkalmi munkákból éltem, de megismerkedtem egy helyi óvónővel. Szerelem szövődött, házasság köttetett, és villámgyorsan felszámoltam a szolnoki egzisztenciámat. Vettünk egy 110 éves parasztházat, és elkezdtem kertészkedni. Először háztól, egy hokedliről árultam, de azóta belejöttem” – meséli. Az őszi káposztáját savanyítva adja el, vittek már belőle Skóciába és Berlinbe is. Nyáron virágot termeszt, gyümölccsel nem foglalkozik, arra nincs energiája. Családi összefogásból vettek egy kis hajót, azt festegeti, ápolja, most is onnan jött. Csak gondolta, csobban egyet, ha már itt a szívének kedves Tisza.

A béke szigetére lelünk Barát József ártéri kertjében. Nyugalmasabb csak akkor lenne, ha nem volna térerő… Nagykörűn valami csoda folytán fennmaradtak az ősi ártéri gyümölcsösök, ez Natura 2000-es természetes élőhely. Megterem itt körte, birs, szilva, alma. A folyó időként visszaveszi, ami az övé volt, s elönti a kertet: előfordult, hogy csónakból horgásztak itt. Máskor körtevirágzáskor lejöttek traktorral, de beragadtak. Érkezett menteni egy másik traktor, az is elsüllyedt. Hívtak egy cimborát lóval, de az állat térdig merült a marasztaló sárban. Nem csüggedtek, filmeztek közben. „Ha már így esett, forgattunk egy aranyos katasztrófafilmet” – viccelődik József, miközben vizet húz a kútból, s megöntözi a növényeit.