Ha él a talaj, él a táj

Első alkalommal a fenntartható gazdálkodás került a fókuszba. Balogh Péter gazdálkodó geográfus, az ELTE Természetföldrajzi Tanszékének óraadó tanára, a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület tanácsadó testületének tagja „Az élő táj mint fenntarthatóság” címmel tartott előadást. Normál esetben tél végén Magyarország szántóföldjein kisebb-nagyobb a belvízborítás. A gazdák ilyenkor szabadulnak a víztől, és e mennyiség el is folyik az országból. Aszály idején nem áll rendelkezésre elég víz. Az Alföld vízgazdálkodásának kérdéskörét az árvíz-belvíz-aszály hármas egységében kell vizsgálni, pontosabban a hasznunkra fordítani a víztöbbletet. A múltban sok mindent elrontottunk, például nagy tévedés volt az árteret leválasztani vagy a lápos területet lecsapolni, s amikor arról folyik a vita, hogy a szántó vagy a víz van-e jó helyen, ma már helyesebb szántóveszélyről beszélnünk, mint belvízveszélyről. Az árvízre sem kell „ellenségként” tekinteni, hiszen pótolja a hiányzó csapadékot, vagyis a természet önmagától megoldja a száraz félév vízhiányát. A pulzáló árvíz a táj szívverése – fogalmazott líraian a szakember.

Kormányzati szinten is foglalkoztak már a Duna–Tisza-köze elsivatagosodásával, a Homokhátság vízpótlásával, milliárdokat költöttek tanulmányokra, a csatornák rendbetételére. Ám elég csak a régi térképekre tekinteni: a tájat szikes tavak, lápok uralták, a szárazodáshoz a modernizáció során kialakult tájhasználat vezetett, a vizet nem megtartják, hanem szabadulnak tőle. Erről Balogh Péternek karakteres véleménye van: az édenkertet rabszolgatájjá degradálták, az emberekből pedig rabszolgát csináltak; s ez a fajta gyarmatosítás vezetett a tájtól való elszakítottsághoz. A jászszentlászlói Eördögh András biogazda a témához kapcsolódóan videóval illusztrálva bemutatta, hogyan lehet visszatartani a vizet és nem elengedni a Dongéri-csatornán keresztül, amelynek tisztítására egyébként milliárdok mennek el.

Kökény Attila „talajdoktor”, a Talajmegújító Mezőgazdaság Egyesület szaktanácsadója, a Kakasszéki Biogazdaság vezetője arról beszélt, hogy a szántás hogyan teszi tönkre a talaj termőképességét. A szántás a talaj szerkezetét rontja: elfújja a szél, elmossa a víz. A Föld összes talajának 33 százaléka szenvedett már el valamilyen fokú károsodást, a termőtalaj 0,7 százaléka tűnik el évente. Az előadó szerint az intenzív mezőgazdaság intenzíven pusztítja a talajt. A  folyamatot szántással nem lehet visszafordítani, a mellőzésével viszont csökkenthető az erózió. Fontos a párizsi éghajlat-változási egyezmény egyik kitétele, miszerint évente hektáronként 0,4 százalékkal kell emelni a talaj humusztartalmát. Kökény Attila a szántás nélküli módszereket gyakorlati példákon mutatta be, amit eddig húszezer hektáron alkalmazott. A fenntartható szántóföldi gazdálkodáshoz, az egészséges talajhoz változatos növények, direktvetés, állandó talajtakarás (minél vastagabb a mulcs, annál jobb), mindig élő gyökerek, minimális talajművelés szükséges. Néhány év alatt helyreáll a talaj: nő a széntartalom, a mélyebb rétegekig nedves marad a föld.

UJVÁRI SÁNDOR FELVÉTELE