Akár jól is járhatunk

Bár még nincs kész, s így nem is tudható pontosan, milyen lesz a 2020-tól működtetett Közös Agrárpolitika, a már ismert tervek sarokpontjai szerint a magyar gazdálkodóknak nem nagyon kell aggódniuk sem a pénz, sem az ahhoz való hozzájutás feltételrendszere miatt. Az előbbinél ugyanis hét év alatt 41-42 milliárd forintos csökkenést kellene évi 6 milliárdos hazai hozzájárulással kipótolni, hogy a mostani agrár- és vidékfejlesztési támogatási összeg számszerűségében ne változzon – persze a hazai és az uniós inflációval is számolva a reálértéken tartáshoz ehhez valamivel nagyobb összegre lenne szükség. De a másik szempont sem hozna radikális változást – legalábbis Magyarországon nem –, sőt egyes területeken a mostanihoz képest még javulhat is a helyzet. Ugyanis az unió kötelező módon tervezi bevezetni, amivel már ötödik éve együtt élnek a hazai gazdálkodók: a birtokmérethez kötött támogatás csökkentését, illetve megvonását. Idehaza – egyedül az uniós tagországok közül – a kormány már 2014-től megvonta az 1200 hektárnál nagyobb birtokrészek támogatásának egy részét. (Ez a határ 1800 hektár a vetőmagtermesztőknél, az állattartóknál, illetve a biogazdaságoknál.) Történt ez mindenféle kompenzáció nélkül. Erre a cégek többségében úgy „válaszoltak”, hogy az üzemet feldarabolták kisebb egységekre, melyek már a limit alatti területűek, illetve kihasználták a jogszabályi kiskapukat: ha a cégnél dolgozók, tulajdonosok a saját területeiket „hozzácsapták” a nagyüzemhez, akkor e földeket nem kellett beleszámolni az 1200 hektárba. Igaz, hogy az unió a jövőben nem 1200, hanem már 460 hektár fölött nem adna támogatást, viszont a limitált támogatással szemben lehetőséget nyitna a nagyüzemeknek a foglalkoztatottakra kifizetett költségeik elszámolására – amit a magyar kormány eddig is megengedhetett volna, de nem tette. Azaz e költségekre úgy tekinthetünk, mint támogatásnövelő tényezőkre, azaz így a támogatható terület kvázi növelhető lenne. A magyar gazdálkodók tehát a jövőben akár több támogatásra is szert tehetnek, mint eddig, hiába vezet be limitet az EU.

Amelyik agrárcég még így sem járna jól, választhatja az eddigi magyar gyakorlatot: papíron az üzemét olyan méretekre darabolhatja, melyekkel a jövőben elérhető támogatásokból a legnagyobb részt tudja kihasítani.

A magyar gazdáknak segítség lehet az is, hogy Brüsszel megszüntetné a most vállalható zöldítés előírásait, amit eddig külön támogatással honorált. Viszont mindenkire nézve, az egységesített területalapú támogatás fejében kötelezően bevezetné a mostanihoz képest többlet környezetvédelmi előírásokat. Hogy ez milyen többletköltséget jelentene, még nem tudni, tény viszont, hogy a hazai üzemek az 1200 hektár felett is igényelhették a zöldítési pénzeket, ha megfeleltek az előírásoknak. Ezek sorra szigorodtak, sokan már nem is tartottak rá igényt, mert egyes esetekben több volt a ráfordítás, mint a megszerezhető támogatás.

Nagy kérdés persze, mi lesz mindennek a vége, mert a nagy agrártermelő országok számára nem felel meg a tervezet. Az uniós statisztika szerint egyre nagyobb birtokokkal rendelkeznek a francia, német, dán, holland, olasz, spanyol gazdák. Számukra óriási többlet adminisztrációs terhet jelentene a magyar példa szerint bekövetkező válasz, azaz cégeik szétdarabolása, látszólagos külön működtetése. Megdöbbentő – főként az itthoni központi narratívának mond némileg ellent – tény, miszerint az átlagos birtokméret nálunk nem éri el a 10 hektárt, míg az említett uniós országokban ennek már a többszöröse, s pörög a birtokkoncentráció, azaz egyre nőnek a nyugati üzemméretek. (A listát 133 hektárral a csehek vezetik, a szlovákok 80, a dánok 68, a franciák és a németek átlagban csaknem 60 hektárt művelnek, de még az osztrák gazda is kétszer nagyobb – nagyjából 20 hektáros – birtokot igazgat, mint a magyar.) Azaz meghatározó tagországok, valamint a Visegrádi Négyekből két állam is ellentétes érdekeket képvisel, mint a mostani brüsszeli elképzelések.

NÉMETH ANDRÁS PÉTER FELVÉTELE