– Azt olvasom, hogy jobban teljesített idén a mezőgazdaság, máshonnan problémákról hallani. Milyen évet zárt ön szerint a hazai agrárium?
– Felemás a helyzet: több termett, mint tavaly, az agrárgazdaság 22 százalékkal növekedett az első három negyedévében, ugyanakkor a gazdálkodók az idén kisebb jövedelmet értek el. Hiába termett ugyanis több gabona, az árak nagyobb mértékben estek. Ráadásul a gazdálkodásnál felhasznált anyagok legalább 10 százalékkal drágultak, ezáltal a kisebb bevételből kisebb jövedelme származik a mezőgazdászoknak. Ezen felül az állattenyésztés teljesítménye tovább csökkent, a tej ágazatban éppúgy, mint a sertéstartás esetén. Főként a kistermelők hagytak fel e tevékenységekkel. Így aztán a sertéshúsnak már a fele származik külföldről, s megértük, hogy a sajt 60, a vaj 80 százaléka import a boltokban.
– A növénytermesztők egy része állítja, gazdálkodásuk ráfizetéses lett volna, ha nincs az uniós támogatás, de régóta így van: ha nincs az uniós támogatás, akkor az ágazat nettó vesztesége eléri a 300-400 milliárd forintot évente. Igaz ez?
– Ez nem ennyire egyértelmű, de annyi igaz, hogy a magyar mezőgazdaság mai formájában fenntarthatatlan! Egyedüli ország vagyunk a 2004 óta az unióhoz csatlakozók közül, ahol nem tudott növekedni a mezőgazdaság, az élelmiszeriparban meg kilenc év alatt 24 százalék a visszaesés! A lengyelek messze leköröztek már minket!
– S az unió milyen jövőt ígér?
– Szerintem a vesztébe rohan. Messze elmaradt, s egyre csak marginalizálódik a világkereskedelemben vetélytársaitól. Dél-Amerika, Észak-Amerika és a FÁK régió életképesebb agrárszabályozást alakított ki, mint az unió és benne mi. És ez a lemaradás 2020-ig garantáltan nőni fog az ismert környezet- és állatvédelmi intézkedések miatt. Ez persze világnézeti kérdés, és lehet elfogadni, s e célra fordítani több tízmilliárd eurót, de tény, az európai közösség agráriuma egyre versenyképtelenebbé válik.
– Mondana konkrétumokat?
– Megnéztem az 1980. és a 2012. évi FAO adatokat. Az ENSZ élelmezési világszervezete szerint bő harminc éve a 20 legnagyobb forgalmú élelmiszerféleség értéke 59 milliárd dollár volt, ennek 31 százalékát a mostani EU-27-t alkotó országok adták. Tavaly ez az érték már 250 milliárd dollár volt, s ennek csupán 15 százalékát tették ki az uniós országok. Vagyis megfeleződött részesedésük. 1980-ban a gabonakereskedelem 14, az állati termékek 29, a kertészeti áruk 19 százaléka volt a mai uniónak megfelelő eredetű. 2012-ben a gabona 11, az állati termék 13, a kertészeti cikkek 9 százalékra csökkentek. Európa helyét egyértelműen Dél-Amerika – benne Brazília, Argentína, Chile, Paraguay, Uruguay – vette át, de az észak-amerikai kontinens is fejlődni tudott, ráadásul ott már nincs közvetlen termelési támogatás sem, mint nálunk. Az uniós országok évenkénti fejlődési üteme csupán 0,6 százalék, míg a dél-amerikaiak 6 százalékot érnek el. Holott a Föld lakossága egyre többet fogyaszt, évente 2,1 százalékkal bővül az élelmiszerpiac, évente 50-70 millió fővel gyarapodik a tehetősebb, így minőségi élelmiszert fogyasztók köre.
– Látványos fejlődést produkálnak az oroszok, ukránok is, de mintha kevésbé törődnénk velük!
– Nagy hiba ez, mert a legnagyobb meglepetést ők okozták 2000 óta! A FÁK-tagállamok a szovjet időkben 200 millió tonna gabonát termesztettek, ez visszaesett egy időre, de ma megint itt tartanak, s rövid időn belül Oroszország önmagában képes lesz további 100 millió tonnával bővíteni termelését. Az ukrán, kazah és orosz gabona már évek óta kiszorította régi piacairól az európai szállítókat, így Észak-Afrikát, a Közel-Keletet és Ázsia egy részét már ők látják el. De Európában is megvernek minket: friss hírek szerint francia kikötőbe szállítva az ukrán kukorica alig kerül 30 ezer forintba, miközben a franciák – hozzánk hasonlóan – 40-43 ezer forintos belső árakat tudnak elérni. Hasonló a helyzet a FÁK-országokban termett búzával, napraforgóval is.
– Mit tehetünk e nyomással szemben?
– Az unió nem tudja megállítani határain az olcsó keleti gabonát: a nemzetközi kereskedelmi szerződések (alig néhány napja sikerült megegyezni az új feltételekről) tiltják újabb vámok alkalmazását, a régiek emelését. Keleten 50-100 ezer hektáros birtokok is kialakultak, technológiai fejlődés közepén tartanak, senki a világon nem tud velük versenyezni! Nem hadakozni kell ellenük, hanem kihasználni az olcsóbb gabona adta lehetőségeket. Ugyanis a volt szovjet utódállamok az állattenyésztés terén érdekes módon nem tudtak ekkorát fejlődni. Az oroszok még mindig évi 5,5 millió tonna húst importálnak. Én azt csinálnám – és készülök is erre –, hogy olcsó ukrán, orosz gabonából sertést nevelnék, levágnám és eladnám a húst az oroszoknak. A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar kitörési pontja lehet ez, feltéve, ha sikerül az éppen becsődölő hús- és baromfiiparunkat talpra állítani, a tenyésztőket, állattartókat megerősíteni, az állatállományt tervszerűen növelni. Ez piacot jelenthet nekünk akár 10-20 évig is.
– Említette, hogy személyesen is készül. Meséljen, mekkora a Raskó-birtok?
– Nézze, az évek alatt sikerült életképes üzemeket kialakítanom családtagjaimmal közösen. A legnagyobb cég a lajoskomáromi, ahol 2600 hektáron gazdálkodunk és állatokat is tartunk. Van érdekeltségünk borszőlőben és gyümölcsösben is, de a tejtermelés is közvetetten része a vállalkozásnak. A Szigetköztől Békésen át Csongrád megyéig első kézből szerzem gazdálkodási információimat, de tagja vagyok néhány élelmiszeripari nagyvállalat vezetésének is. Persze figyelem a világot, naponta olvasom az amerikai farmszövetség tőzsdejelentéseit. Sokan mondják erre, hogy a „Raskónak könnyű!”, de ki tartja vissza gazdálkodó társaimat, hogy ők is például olasz gabona-, tej, vagy húskereskedőkkel üzleteljenek? Az ezer kocás sertéstelep mellé új hizlaldát tervezünk építeni, mert úgy vélem, hogy tartósan 50 ezer forint alatt marad a takarmánygabona tonnánkénti ára. Ha sikerül 2,7-2,8 kiló tápból előállítani a hízósertést, kizárt, hogy ráfizessünk.
– Lajoskomáromban sok az irigye?
– Nem hinném. 40-50 gazdálkodóval együtt dolgozunk: integrációban kekszbúzát termesztünk egy olasz vevőnek. Az idén 7,2 tonnás volt a hektáronkénti hozam, 192 eurós áron szállítottunk, ami tonnánként 57-58 ezer forintos ár, szemben a jellemző 45-48 ezer forintos hazai áraknál. Ez csak egy szelet az egészből, de mutatja: az értelmes gazdálkodók nem irigyek ránk, hanem együttműködő partnerek lesznek.
– Hallani, hogy földvásárlásba kezdett.
– Családom tagjai, a tágabb rokonság és a gazdaság vezető munkatársai igyekeznek minden eladásra kínált földet megvásárolni. Ez egy reakció a rövidesen életbe lépő földforgalmi törvény várható hatására. Célunk, és úgy tűnik, elérjük, hogy legalább 1500-1800 hektárnyi saját tulajdonban lévő területünk legyen. Mint említettem 2600 hektáron gazdálkodtunk az elmúlt években, de az idén több mint 200 hektárt „elvittek” tőlünk és kinéz még 100-150 ha csökkenés. Sok a bérelt föld, ami ebben az ellenséges földjogi környezetben komoly kockázati tényező. Rákényszerülünk a vásárlásra, pedig ezt a pénzt szívesebben fordítanánk az állattenyésztés fejlesztésre, vagy új gépek beszerzésére. Az új törvény ugyanis számottevően korlátozza majd a mozgásterünket. De a környék nagygazdái is vásároltak, vásárolnak földeket: a 12 legnagyobb családi földbirtok saját és bérelt terület – minket nem számolva – összesen már legalább 3000 hektárt művel, ami a lajoskomáromi földek nagyobbik hányada. Ez a terület tíz éve még 1200-1400 hektár lehetett, míg a Lajoskomáromi Győzelem MgTsz akkoriban 3500 hektárt tudott bérelni itt és a környező településeken. Tehát nem én, nem mi terjeszkedünk, hanem a családi gazdaságok! Ugyanakkor az említett 12 gazdatárs közül csupán ketten foglalkoznak állattartással, és csupán 10-12 főnek adnak folyamatos munkát. Az egykori szövetkezet utódvállalkozásai (növénytermelés, sertéstenyésztés és tejtermelés) jelenleg 92 embernek biztosítanak megélhetést.
– Ez éppen ellentétes tapasztalat azzal, amelyet a kormány hangoztat.
– A kormány is pontosan tudja, hogy mi az igazság, a Vidékfejlesztési Minisztérium belső jelentését is ismerem, melyben világosan leírják a kutatók, hogy a mostani kabinet által preferált családi gazdaságok 76 százalékában egyetlen állatot sem tartanak! Ez országos adat. Tehát azt hangoztatni, hogy az agrárium és a vidék foglalkoztatását ők fogják megoldani, erős csúsztatás, és nem is várható, hogy változik ez a kép. A családi gazdaságok a mai támogatási helyzetben logikusan foglalkoznak csupán 3-5-féle szántóföldi növény termesztésével, ezekkel – és a dotációkkal -ugyanis bőven tudnak keresni. A környékbeli egyéni gazdaságok Lajoskomáromban évente egy hektáron átlagosan 300-350 ezer forint árbevételt érnek el, mi intenzíven gazdálkodunk és állatot is tartunk, s a tenyésztéssel együtt 600-650 ezer forint a hektárra vetített árbevételünk, miközben csaknem száz ember megélhetését is biztosítjuk. Ebből is látszik, hogy amennyiben sikerül a kormány terve, s a mezőgazdaságban 80 százalék lesz a kisgazdaságok, egyéni termelők aránya és csak 20 százalék a nagyüzemé, akkor itt sokkszerű lesz a változás. Főként, ha testet öltenek azok a már felmerült ötletek, miszerint a nagyobb gazdálkodók területalapú támogatását az agrártárca akár a felére csökkentené. Ha a kormány szándéka megvalósul, az állati termékek termelése 20-25%-kal, a fizetett mezőgazdasági munkahelyek száma 30-50 ezerrel csökkenni fog néhány év leforgása alatt.
– Igazán nem lehet kárhoztatni azt, aki ma nem foglalkozik állattartással: sok a vesződség és szinte alig van rajta nyereség, ha egyáltalán van. Ki az a bolond, aki ma ebbe teszi a pénzét?
– Mint említettem már, mi ilyen bolondok vagyunk. Egyébként igaza van: akinek nincs saját földje, az csak bérelt területekre alapozva nem tud, nem mer állattartásra berendezkedni. Mivel a bérlet a következő időkben a szerződés ellenére szinte egyik napról a másikra megszűnhet, senki nem invesztál istállókba, telepépítésbe. (Már csak azért sem, mert a keletkezett trágyát nem tudja hová rakni, ha nem lesz elég termőföldje.) De nem fektet a földbe sem: nem végez talajjavítást, megfelelő szervestrágyázást, nem fejleszti az öntözési rendszerét, mert ezek csak több év alatt megtérülő beruházások. Ezért vásárolnak most a nagyüzemek tulajdonosai földet, ahol csak tudnak.
– Említette a sokkot, mekkora visszaesésre számít a termelésben?
– Az Agrárgazdasági Kutató Intézet úgy számol, hogy a nagyüzemek által országszerte bérelt 1,8 millió hektárnyi területből 600 ezer hektár kerül át kisebb gazdaságokhoz. Ez valóban sokkot okozna, de szerintem – és több nagyüzem vezetője is ezt állítja, hogy végül 10-15 százaléknyi földről kell majd lemondani, tehát „csak” 200-300 ezer hektárról. Ez még elviselhető, de az állattartás és a foglalkoztatás ilyen szint mellett is számottevően csökkenhet, ami nagyon érzékenyen fogja érinteni az országot. Például a tejtermelésben a legjobb esetben is évi 5 százalékos visszaeséssel számolok, de a sertés- és a baromfitartók száma is csökken majd. Csakhogy a növénytermelés sem produkál majd annyit, amennyit lehetne az említett bizonytalanságokból eredő visszafogott ráfordítások miatt.
– A földdel kapcsolatos törvényi változások még nem említett indoka a magyar föld védelme. Sokan úgy vélik, a szigor ellenére sem lehet megakadályozni a külföldiek vásárlásait. Ön szerint?
– Már ma nagyjából háromszázezer hektárnyi földvételi jogosultságot szerzett külföldiről tudunk. Ők biztosan élnek majd a lehetőséggel: uniós állampolgárok, tehát ugyanazok a jogok illetik meg őket, mint a magyarokat. Ugyanakkor szinte érthetetlen és az unióban nincs egy ország sem, amely saját gazdasági társaságait, mezőgazdasági nagyüzemeit kizárja a földbirtoklásból. Mi igen, ez az igazi hungaricum. Ugyanis jogi személy itthon továbbra sem vehet majd földet. Nem értem, miért ne lehetne a 100 százalékban magyar tulajdonú agrártársaságnak, szövetkezetnek is megengedni, hogy vásárolhasson maximum 300 hektárt?
– Mert strómanokon keresztül külföldi is vehetne így földet.
– Én mezőgazdaságból élő, regisztrált üzemekről beszéltem és társaságonként csak 300 hektárról. Itt vagyunk mi: eddig egy forintot sem vettünk ki a cégből, viszont 1,6 milliárd forintot visszaforgattunk, fejlesztettünk. Az ilyen gazdaságoktól félti a magyar földet a kormány? Egyébként biztos vagyok abban, hogy alkotmányellenes az egész szabályozás, s lépni is fogunk az ügyben, ha kell, Brüsszelig, Strasbourgig elmegyünk, mert ennyire nem lehet korlátozni, leszűkíteni a földpiacot, a földtulajdonnal való rendelkezést. Ráadásul erős a félelmem, hogy a helyi földbizottságokba olyan gazdák kerülnek majd, akik ellenérdekeltek, pontosabban csak a saját földszerzésük fogja érdekelni őket. Várható tőlük elfogulatlan véleményezés? Intő jel, hogy még a semmilyen hatalommal sem rendelkező helyi agrárkamarai bizottságba sem választottak meg egyetlen jelöltünket sem. Ha ők alakulnak át földbizottsággá, mennyire fogják képviselni a helyi gazdasági társaságokban dolgozók és a professzionális nagygazdák érdekeit? A frissen alakult szervezetet nálunk ugyanis a termőterület alig 8-10 százalékán gazdálkodó kisbirtokos földművesek alkotják.
– A helyi és egy országos földbizottság lesz a garancia arra, hogy spekulánsok ne szerezhessenek magyar földet. Ezért e szigorú szabályozás.
– Európában mindenhol megoldották ezt a kérdést, de nem ilyen durván. Miért ne lehetett volna például a francia, a finn példát követni? Ott sávos adózással adnak kedvezményt a helyi gazdának és magas adókulccsal tartják távol a spekulatív befektetési céllal földet vásárlókat. Miért ne lehetne itthon is adó- és illetékmentességgel segíteni a helyben élő gazdálkodókat, különösen a fiatal gazdákat, viszont akár 100-200 százalékos földszerzési illetéket kivetni a külföldi, vagy spekuláns szándékkal földet vevőkre? Ha valaki még így is vásárolna földet, az állami adóbevétel növekszik, de tömegessé nem válna e jelenség. Egy magyarázat lehet a mostani rendszerre: így lehet igazából kézből irányítani a vidéket, vagyis politikai, hatalmi érdek áll a háttérben. Ugyanakkor a termelők és az ország javát szolgálná a szabályok egyszerűsítése, én például azonos rangú előbérleti jogot adnék – mondjuk a legalább 2010 óta gazdálkodó – agrárcégeknek a helyben lakó földművesével, amennyiben a társas gazdaság vállalja, hogy a bérleti idő alatt legalább szinten tartja a foglalkoztatást és fejleszti az állattenyésztését.
– Ez az ötlete viszont nehezítené a zsebszerződések elleni fellépést.
– Az ország különböző részein van gazdálkodási érdekeltségem és így ismereteim is a földszerzésről, földbérleti viszonyokról. Konkrétan említem Dunakilitit a Szigetközből, Dévaványát Békés megyéből, Felsőörsöt Veszprém közeléből, Földeákot Csongrád megyéből, vagy éppen Tokaj-Hegyalját. Ezek alapján erősen túlzónak tartom a zsebszerződések elharapódzásáról szóló politikusi kijelentéseket, melyeknek a „fele sem”, pontosabban a tizede sem igaz. Én legalábbis még soha nem találkoztam zsebszerződéses ügyekkel, strómanokkal. E tájakon azok vesznek leginkább földet, akik abból akarnak élni. A nyugati határ közelében persze lehettek ilyen esetek, de az illegálisan szerzett földek legfeljebb 50 -80 ezer hektárt tehetnek ki országszerte, ami a hazai termőföld-terület alig 1%-a. A zsebszerződés problémahalmaz, az „osztrák virtcsaft” igazából legenda, belpolitikai ügy, melyet négyévente újrarágott választási kampányfogásnak tartok.
