Raskó: Európa liheg, Dél-Amerika lohol

Európa megállíthatatlanul lemarad az élelmiszerek világpiacán folyó versenyben. Magyarország még ennél is rosszabb pozícióba hozza magát agrárpolitikájával, pedig több kitörési pont is adódhatna. Raskó György agrárközgazdász arról is beszél a Szabad Földnek adott interjújában, mit tervez birtokain, miként használná ki az elkerülhetetlen változásokat.

GazdanetO. Horváth György2013. 12. 20. péntek2013. 12. 20.

Kép: Raskó György 2013.12.04. fotó: Németh András Péter, Fotó: Nemeth Andras Peter

Raskó: Európa liheg, Dél-Amerika lohol
Raskó György 2013.12.04. fotó: Németh András Péter
Fotó: Nemeth Andras Peter

- Azt olvasom, hogy jobban teljesített idén a mezőgazdaság, máshonnan problémákról hallani. Milyen évet zárt ön szerint a hazai agrárium?
- Felemás a helyzet: több termett, mint tavaly, az agrárgazdaság 22 százalékkal növekedett az első három negyedévében, ugyanakkor a gazdálkodók az idén kisebb jövedelmet értek el. Hiába termett ugyanis több gabona, az árak nagyobb mértékben estek. Ráadásul a gazdálkodásnál felhasznált anyagok legalább 10 százalékkal drágultak, ezáltal a kisebb bevételből kisebb jövedelme származik a mezőgazdászoknak. Ezen felül az állattenyésztés teljesítménye tovább csökkent, a tej ágazatban éppúgy, mint a sertéstartás esetén. Főként a kistermelők hagytak fel e tevékenységekkel. Így aztán a sertéshúsnak már a fele származik külföldről, s megértük, hogy a sajt 60, a vaj 80 százaléka import a boltokban.

- A növénytermesztők egy része állítja, gazdálkodásuk ráfizetéses lett volna, ha nincs az uniós támogatás, de régóta így van: ha nincs az uniós támogatás, akkor az ágazat nettó vesztesége eléri a 300-400 milliárd forintot évente. Igaz ez?
- Ez nem ennyire egyértelmű, de annyi igaz, hogy a magyar mezőgazdaság mai formájában fenntarthatatlan! Egyedüli ország vagyunk a 2004 óta az unióhoz csatlakozók közül, ahol nem tudott növekedni a mezőgazdaság, az élelmiszeriparban meg kilenc év alatt 24 százalék a visszaesés! A lengyelek messze leköröztek már minket!

- S az unió milyen jövőt ígér?
- Szerintem a vesztébe rohan. Messze elmaradt, s egyre csak marginalizálódik a világkereskedelemben vetélytársaitól. Dél-Amerika, Észak-Amerika és a FÁK régió életképesebb agrárszabályozást alakított ki, mint az unió és benne mi. És ez a lemaradás 2020-ig garantáltan nőni fog az ismert környezet- és állatvédelmi intézkedések miatt. Ez persze világnézeti kérdés, és lehet elfogadni, s e célra fordítani több tízmilliárd eurót, de tény, az európai közösség agráriuma egyre versenyképtelenebbé válik.

- Mondana konkrétumokat?
- Megnéztem az 1980. és a 2012. évi FAO adatokat. Az ENSZ élelmezési világszervezete szerint bő harminc éve a 20 legnagyobb forgalmú élelmiszerféleség értéke 59 milliárd dollár volt, ennek 31 százalékát a mostani EU-27-t alkotó országok adták. Tavaly ez az érték már 250 milliárd dollár volt, s ennek csupán 15 százalékát tették ki az uniós országok. Vagyis megfeleződött részesedésük. 1980-ban a gabonakereskedelem 14, az állati termékek 29, a kertészeti áruk 19 százaléka volt a mai uniónak megfelelő eredetű. 2012-ben a gabona 11, az állati termék 13, a kertészeti cikkek 9 százalékra csökkentek. Európa helyét egyértelműen Dél-Amerika – benne Brazília, Argentína, Chile, Paraguay, Uruguay - vette át, de az észak-amerikai kontinens is fejlődni tudott, ráadásul ott már nincs közvetlen termelési támogatás sem, mint nálunk. Az uniós országok évenkénti fejlődési üteme csupán 0,6 százalék, míg a dél-amerikaiak 6 százalékot érnek el. Holott a Föld lakossága egyre többet fogyaszt, évente 2,1 százalékkal bővül az élelmiszerpiac, évente 50-70 millió fővel gyarapodik a tehetősebb, így minőségi élelmiszert fogyasztók köre.

- Látványos fejlődést produkálnak az oroszok, ukránok is, de mintha kevésbé törődnénk velük!
- Nagy hiba ez, mert a legnagyobb meglepetést ők okozták 2000 óta! A FÁK-tagállamok a szovjet időkben 200 millió tonna gabonát termesztettek, ez visszaesett egy időre, de ma megint itt tartanak, s rövid időn belül Oroszország önmagában képes lesz további 100 millió tonnával bővíteni termelését. Az ukrán, kazah és orosz gabona már évek óta kiszorította régi piacairól az európai szállítókat, így Észak-Afrikát, a Közel-Keletet és Ázsia egy részét már ők látják el. De Európában is megvernek minket: friss hírek szerint francia kikötőbe szállítva az ukrán kukorica alig kerül 30 ezer forintba, miközben a franciák – hozzánk hasonlóan – 40-43 ezer forintos belső árakat tudnak elérni. Hasonló a helyzet a FÁK-országokban termett búzával, napraforgóval is.

- Mit tehetünk e nyomással szemben?
- Az unió nem tudja megállítani határain az olcsó keleti gabonát: a nemzetközi kereskedelmi szerződések (alig néhány napja sikerült megegyezni az új feltételekről) tiltják újabb vámok alkalmazását, a régiek emelését. Keleten 50-100 ezer hektáros birtokok is kialakultak, technológiai fejlődés közepén tartanak, senki a világon nem tud velük versenyezni! Nem hadakozni kell ellenük, hanem kihasználni az olcsóbb gabona adta lehetőségeket. Ugyanis a volt szovjet utódállamok az állattenyésztés terén érdekes módon nem tudtak ekkorát fejlődni. Az oroszok még mindig évi 5,5 millió tonna húst importálnak. Én azt csinálnám – és készülök is erre –, hogy olcsó ukrán, orosz gabonából sertést nevelnék, levágnám és eladnám a húst az oroszoknak. A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar kitörési pontja lehet ez, feltéve, ha sikerül az éppen becsődölő hús- és baromfiiparunkat talpra állítani, a tenyésztőket, állattartókat megerősíteni, az állatállományt tervszerűen növelni. Ez piacot jelenthet nekünk akár 10-20 évig is.

- Említette, hogy személyesen is készül. Meséljen, mekkora a Raskó-birtok?
- Nézze, az évek alatt sikerült életképes üzemeket kialakítanom családtagjaimmal közösen. A legnagyobb cég a lajoskomáromi, ahol 2600 hektáron gazdálkodunk és állatokat is tartunk. Van érdekeltségünk borszőlőben és gyümölcsösben is, de a tejtermelés is közvetetten része a vállalkozásnak. A Szigetköztől Békésen át Csongrád megyéig első kézből szerzem gazdálkodási információimat, de tagja vagyok néhány élelmiszeripari nagyvállalat vezetésének is. Persze figyelem a világot, naponta olvasom az amerikai farmszövetség tőzsdejelentéseit. Sokan mondják erre, hogy a „Raskónak könnyű!”, de ki tartja vissza gazdálkodó társaimat, hogy ők is például olasz gabona-, tej, vagy húskereskedőkkel üzleteljenek? Az ezer kocás sertéstelep mellé új hizlaldát tervezünk építeni, mert úgy vélem, hogy tartósan 50 ezer forint alatt marad a takarmánygabona tonnánkénti ára. Ha sikerül 2,7-2,8 kiló tápból előállítani a hízósertést, kizárt, hogy ráfizessünk.

- Lajoskomáromban sok az irigye?
- Nem hinném. 40-50 gazdálkodóval együtt dolgozunk: integrációban kekszbúzát termesztünk egy olasz vevőnek. Az idén 7,2 tonnás volt a hektáronkénti hozam, 192 eurós áron szállítottunk, ami tonnánként 57-58 ezer forintos ár, szemben a jellemző 45-48 ezer forintos hazai áraknál. Ez csak egy szelet az egészből, de mutatja: az értelmes gazdálkodók nem irigyek ránk, hanem együttműködő partnerek lesznek.

- Hallani, hogy földvásárlásba kezdett.
- Családom tagjai, a tágabb rokonság és a gazdaság vezető munkatársai igyekeznek minden eladásra kínált földet megvásárolni. Ez egy reakció a rövidesen életbe lépő földforgalmi törvény várható hatására. Célunk, és úgy tűnik, elérjük, hogy legalább 1500-1800 hektárnyi saját tulajdonban lévő területünk legyen. Mint említettem 2600 hektáron gazdálkodtunk az elmúlt években, de az idén több mint 200 hektárt „elvittek” tőlünk és kinéz még 100-150 ha csökkenés. Sok a bérelt föld, ami ebben az ellenséges földjogi környezetben komoly kockázati tényező. Rákényszerülünk a vásárlásra, pedig ezt a pénzt szívesebben fordítanánk az állattenyésztés fejlesztésre, vagy új gépek beszerzésére. Az új törvény ugyanis számottevően korlátozza majd a mozgásterünket. De a környék nagygazdái is vásároltak, vásárolnak földeket: a 12 legnagyobb családi földbirtok saját és bérelt terület – minket nem számolva – összesen már legalább 3000 hektárt művel, ami a lajoskomáromi földek nagyobbik hányada. Ez a terület tíz éve még 1200-1400 hektár lehetett, míg a Lajoskomáromi Győzelem MgTsz akkoriban 3500 hektárt tudott bérelni itt és a környező településeken. Tehát nem én, nem mi terjeszkedünk, hanem a családi gazdaságok! Ugyanakkor az említett 12 gazdatárs közül csupán ketten foglalkoznak állattartással, és csupán 10-12 főnek adnak folyamatos munkát. Az egykori szövetkezet utódvállalkozásai (növénytermelés, sertéstenyésztés és tejtermelés) jelenleg 92 embernek biztosítanak megélhetést.

- Ez éppen ellentétes tapasztalat azzal, amelyet a kormány hangoztat.
- A kormány is pontosan tudja, hogy mi az igazság, a Vidékfejlesztési Minisztérium belső jelentését is ismerem, melyben világosan leírják a kutatók, hogy a mostani kabinet által preferált családi gazdaságok 76 százalékában egyetlen állatot sem tartanak! Ez országos adat. Tehát azt hangoztatni, hogy az agrárium és a vidék foglalkoztatását ők fogják megoldani, erős csúsztatás, és nem is várható, hogy változik ez a kép. A családi gazdaságok a mai támogatási helyzetben logikusan foglalkoznak csupán 3-5-féle szántóföldi növény termesztésével, ezekkel – és a dotációkkal -ugyanis bőven tudnak keresni. A környékbeli egyéni gazdaságok Lajoskomáromban évente egy hektáron átlagosan 300-350 ezer forint árbevételt érnek el, mi intenzíven gazdálkodunk és állatot is tartunk, s a tenyésztéssel együtt 600-650 ezer forint a hektárra vetített árbevételünk, miközben csaknem száz ember megélhetését is biztosítjuk. Ebből is látszik, hogy amennyiben sikerül a kormány terve, s a mezőgazdaságban 80 százalék lesz a kisgazdaságok, egyéni termelők aránya és csak 20 százalék a nagyüzemé, akkor itt sokkszerű lesz a változás. Főként, ha testet öltenek azok a már felmerült ötletek, miszerint a nagyobb gazdálkodók területalapú támogatását az agrártárca akár a felére csökkentené. Ha a kormány szándéka megvalósul, az állati termékek termelése 20-25%-kal, a fizetett mezőgazdasági munkahelyek száma 30-50 ezerrel csökkenni fog néhány év leforgása alatt.
- Igazán nem lehet kárhoztatni azt, aki ma nem foglalkozik állattartással: sok a vesződség és szinte alig van rajta nyereség, ha egyáltalán van. Ki az a bolond, aki ma ebbe teszi a pénzét?
- Mint említettem már, mi ilyen bolondok vagyunk. Egyébként igaza van: akinek nincs saját földje, az csak bérelt területekre alapozva nem tud, nem mer állattartásra berendezkedni. Mivel a bérlet a következő időkben a szerződés ellenére szinte egyik napról a másikra megszűnhet, senki nem invesztál istállókba, telepépítésbe. (Már csak azért sem, mert a keletkezett trágyát nem tudja hová rakni, ha nem lesz elég termőföldje.) De nem fektet a földbe sem: nem végez talajjavítást, megfelelő szervestrágyázást, nem fejleszti az öntözési rendszerét, mert ezek csak több év alatt megtérülő beruházások. Ezért vásárolnak most a nagyüzemek tulajdonosai földet, ahol csak tudnak.

- Említette a sokkot, mekkora visszaesésre számít a termelésben?
- Az Agrárgazdasági Kutató Intézet úgy számol, hogy a nagyüzemek által országszerte bérelt 1,8 millió hektárnyi területből 600 ezer hektár kerül át kisebb gazdaságokhoz. Ez valóban sokkot okozna, de szerintem – és több nagyüzem vezetője is ezt állítja, hogy végül 10-15 százaléknyi földről kell majd lemondani, tehát „csak” 200-300 ezer hektárról. Ez még elviselhető, de az állattartás és a foglalkoztatás ilyen szint mellett is számottevően csökkenhet, ami nagyon érzékenyen fogja érinteni az országot. Például a tejtermelésben a legjobb esetben is évi 5 százalékos visszaeséssel számolok, de a sertés- és a baromfitartók száma is csökken majd. Csakhogy a növénytermelés sem produkál majd annyit, amennyit lehetne az említett bizonytalanságokból eredő visszafogott ráfordítások miatt.

- A földdel kapcsolatos törvényi változások még nem említett indoka a magyar föld védelme. Sokan úgy vélik, a szigor ellenére sem lehet megakadályozni a külföldiek vásárlásait. Ön szerint?
- Már ma nagyjából háromszázezer hektárnyi földvételi jogosultságot szerzett külföldiről tudunk. Ők biztosan élnek majd a lehetőséggel: uniós állampolgárok, tehát ugyanazok a jogok illetik meg őket, mint a magyarokat. Ugyanakkor szinte érthetetlen és az unióban nincs egy ország sem, amely saját gazdasági társaságait, mezőgazdasági nagyüzemeit kizárja a földbirtoklásból. Mi igen, ez az igazi hungaricum. Ugyanis jogi személy itthon továbbra sem vehet majd földet. Nem értem, miért ne lehetne a 100 százalékban magyar tulajdonú agrártársaságnak, szövetkezetnek is megengedni, hogy vásárolhasson maximum 300 hektárt?

- Mert strómanokon keresztül külföldi is vehetne így földet.
- Én mezőgazdaságból élő, regisztrált üzemekről beszéltem és társaságonként csak 300 hektárról. Itt vagyunk mi: eddig egy forintot sem vettünk ki a cégből, viszont 1,6 milliárd forintot visszaforgattunk, fejlesztettünk. Az ilyen gazdaságoktól félti a magyar földet a kormány? Egyébként biztos vagyok abban, hogy alkotmányellenes az egész szabályozás, s lépni is fogunk az ügyben, ha kell, Brüsszelig, Strasbourgig elmegyünk, mert ennyire nem lehet korlátozni, leszűkíteni a földpiacot, a földtulajdonnal való rendelkezést. Ráadásul erős a félelmem, hogy a helyi földbizottságokba olyan gazdák kerülnek majd, akik ellenérdekeltek, pontosabban csak a saját földszerzésük fogja érdekelni őket. Várható tőlük elfogulatlan véleményezés? Intő jel, hogy még a semmilyen hatalommal sem rendelkező helyi agrárkamarai bizottságba sem választottak meg egyetlen jelöltünket sem. Ha ők alakulnak át földbizottsággá, mennyire fogják képviselni a helyi gazdasági társaságokban dolgozók és a professzionális nagygazdák érdekeit? A frissen alakult szervezetet nálunk ugyanis a termőterület alig 8-10 százalékán gazdálkodó kisbirtokos földművesek alkotják.

- A helyi és egy országos földbizottság lesz a garancia arra, hogy spekulánsok ne szerezhessenek magyar földet. Ezért e szigorú szabályozás.
- Európában mindenhol megoldották ezt a kérdést, de nem ilyen durván. Miért ne lehetett volna például a francia, a finn példát követni? Ott sávos adózással adnak kedvezményt a helyi gazdának és magas adókulccsal tartják távol a spekulatív befektetési céllal földet vásárlókat. Miért ne lehetne itthon is adó- és illetékmentességgel segíteni a helyben élő gazdálkodókat, különösen a fiatal gazdákat, viszont akár 100-200 százalékos földszerzési illetéket kivetni a külföldi, vagy spekuláns szándékkal földet vevőkre? Ha valaki még így is vásárolna földet, az állami adóbevétel növekszik, de tömegessé nem válna e jelenség. Egy magyarázat lehet a mostani rendszerre: így lehet igazából kézből irányítani a vidéket, vagyis politikai, hatalmi érdek áll a háttérben. Ugyanakkor a termelők és az ország javát szolgálná a szabályok egyszerűsítése, én például azonos rangú előbérleti jogot adnék – mondjuk a legalább 2010 óta gazdálkodó – agrárcégeknek a helyben lakó földművesével, amennyiben a társas gazdaság vállalja, hogy a bérleti idő alatt legalább szinten tartja a foglalkoztatást és fejleszti az állattenyésztését.

- Ez az ötlete viszont nehezítené a zsebszerződések elleni fellépést.
- Az ország különböző részein van gazdálkodási érdekeltségem és így ismereteim is a földszerzésről, földbérleti viszonyokról. Konkrétan említem Dunakilitit a Szigetközből, Dévaványát Békés megyéből, Felsőörsöt Veszprém közeléből, Földeákot Csongrád megyéből, vagy éppen Tokaj-Hegyalját. Ezek alapján erősen túlzónak tartom a zsebszerződések elharapódzásáról szóló politikusi kijelentéseket, melyeknek a „fele sem”, pontosabban a tizede sem igaz. Én legalábbis még soha nem találkoztam zsebszerződéses ügyekkel, strómanokkal. E tájakon azok vesznek leginkább földet, akik abból akarnak élni. A nyugati határ közelében persze lehettek ilyen esetek, de az illegálisan szerzett földek legfeljebb 50 -80 ezer hektárt tehetnek ki országszerte, ami a hazai termőföld-terület alig 1%-a. A zsebszerződés problémahalmaz, az „osztrák virtcsaft” igazából legenda, belpolitikai ügy, melyet négyévente újrarágott választási kampányfogásnak tartok.

Ezek is érdekelhetnek