Egyre drágább Erdély földje

Főként Bukarest környékén, illetve a tervezett északi és déli autópálya nyomvonala körül nagy a drágaság, de másutt sem lehet már néhány tízezer forintért egy hektár szántót venni. Eladó föld sincs sok, legalábbis a határon túli magyarok ragaszkodnak területeikhez. Közös vonás az ottani és a hazai gazdálkodók között, hogy a fiatal korosztályt nem nagyon érdekli a földművelés: nehéz megélhetés, ha egyáltalán megélhetés a mezőgazdaság.
Tény, hogy a hazánkénál kétszer nagyobb országban még mindig olcsóbb a föld, mint nálunk, ám a hazai befektetőknek igencsak igyekezniük kell, ha részesedni akarnak a tortából. A földárak ugyanis odaát is növekednek, és sokkal gyorsabban, mint nálunk. A legnagyobb sláger a leendő észak-erdélyi autópálya nyomvonala. Kolozsvár és Torda között ma már két-háromezer eurót, vagyis öt-hatszázezer forintot is elkérnek egy hektárért a gazdák, az állami kisajátítás alá vont területek pedig ennél is többet érnek.
{p}
Igaz, egy minapi hír szerint igencsak főhet a spekulánsok feje. A román államfő ugyanis bejelentette, hogy az új hatalomnak egyáltalán nem elsődleges célja az észak-erdélyi autópálya, ők sokkal szívesebben látnák a déli, azaz a Déva-Nagyszeben felé menő sztrádát. Ha a déli autópálya valósul meg, valószínűleg per lesz, mert a Székelyföldet is érintő északi út építésére már megszületett a szerződés, s annak felmondását az amerikai építőcég aligha fogja lenyelni.
Nem tudni, hány a külföldi és azon belül is a magyar földtulajdonos. Pontos kimutatást erre egész Romániában nem találni, de tény, hogy az idegenből jött földvásárlók a szomszédos országban is tekintélyes területeket hasítottak ki maguknak az elmúlt években. Főleg a Bánságban terjeszkednek, a becslések szerint Arad és Temesvár környékén már kétszázezer hektárt birtokolnak. Messze az olaszok voltak a legélelmesebbek, a külföldi tulajdonú földek azon a környéken szinte kizárólag az ő kezükben vannak.
Románia északnyugati része, Szatmár, Szilágy, Máramaros megye az ország Bukaresttől legtávolabbi vidékei, így a magyarországi tapasztalatok szerint joggal hihetjük, hogy arrafelé a legalacsonyabbak a földárak. A szatmárnémeti piacon azonban ne nagyon hangoztassuk e véleményünket, mert harsány kacagást válthatunk ki vele.
- A pusztadaróci út mellett a szomszédom adott el fél hektárt tizenkétezer euróért - mondja egy hatvan év körüli, Szatmárnémeti határában gazdálkodó fóliás kertész -, s még nem is volt nagyon elégedett.
- Azt azért ne számolja - legyintenek erre többek is, köztük a távoli Szilágyperecsenből érkezett őstermelő, Kulcsár Ferenc. - Az a föld nemsokára belterület lesz, a város része. Sokkal tárgyilagosabb, ha az én falumat veszi alapul. A jobb földeket emlegetve már mifelénk is húsz-huszonöt millió lejről beszélnek. Az idén pedig elérheti az áruk a harmincmilliót is. Most egy forint százötven lejt ér, tehát a jobb perecseni földekért az idén akár kétszázezer forintot is kérhetnek a gazdák. A falu jó messzire, vagy száz kilométerre van Szatmárnémetitől.
{p}
Beszélgetőtársunk hetente kétszer jön be a szatmári piacra. Mint majd' minden perecseni, ő is zöldséget árul. A sárgarépa, vagy ahogy erre mondják, a murok kilóját hatezer lejért, azaz hatvan forintért adja, a krumplit hetvenért, a szemes paszulyt százötvenért. Amúgy tíz hektáron gazdálkodik, s nagy jószágtartó. Most is van két tehene, négy borja, nyolc disznója, a termény jó részét azokkal eteti fel. Mint mondja, a tinótartás a legkifizetődőbb. Darabjáért húsz-huszonöt millió lejt is kaphat, amiért tavaly még egy hektár, jó közepes minőségű földet vehetett.
Pontosabban vehetett volna! Mert sem az ő falujában, sem a szomszédos falvakban nem tud eladó földről. Ugyanez a helyzet a Szatmárnémeti környéki Atyában vagy a Nagykároly melletti Mezőfényen is. Ott sem nagyon van már felkínált terület. Igaz, Nagykároly környéke speciális helyzetben van. Az ottani sváb falvakból jó tíz-tizenöt éve megkezdődött az elvándorlás Ausztriába és Németországba, ahol a csanálosi, mezőfényi, bélteki vagy szaniszlói fiatalok idejekorán megtanulták, milyen nagy érték a föld az unióban.
- Ugyan, tudtuk azt mi magunk is - áll meg Mezőfény főutcáján a hóseprésben egy korosabb férfi, Gnandt József. - Rossz föld nincs, csak rossz gazda! Itt mindig nagy becsülete volt a földnek. Idegen nem is tette be lábát a privatizáció után sem. Nincs eladó telek. Bútorgyár-telepítéshez egy német alig tudott összekaparni pár hektárt. Ötezer eurót adott hektárjáért.
Atya jóval kisebb és szemlátomást szegényebb, mint Fény, ráférne a lakókra egy kis bevétel. De itt sem tolonganak a földjüket eladni szándékozók. Legutoljára Papp Tibor vett egy kis darabot, fél hektárt tavaly, nyolcmillió lejért, durván ötvenezer forintért.
{p}
Három éve lett vége a jó világnak. Akkor hektárjához még egymillió lejért is hozzá lehetett jutni. Jöttek is a vásárlók, mint a legyek. Ma már az atyai határnak a becslések szerint legalább harmada idegenek kezén van. S majd ugyanannyi parlagon. Mert egyáltalán nem éri meg gazdálkodni.
Ezt erősíti meg Scholtz Béla, a Szatmár megyei mezőgazdasági szaktanácsadó központ igazgatója is, bár az ő véleménye természetesen jóval árnyaltabb, mint az atyai gazdáé.
- Manapság turisztikai céllal érdemes földet venni - véli. - A három-négy évvel ezlőtti olcsóság a múlté. Az olaszok, aztán a hollandok, a franciák megelőzték a magyarokat. Az árak közelítik, sok helyen már meg is haladják a magyarországiakat. Akinek pénze van, annak most az Avasban meg a Nagybánya környéki hegyekben érdemes körülnéznie, de most, mert a közeljövőben ott is robbannak az árak.
Románia uniós csatlakozása után, 2007-től mindenképp.

Földviszonyok
Az erdélyi magyar lakosság földbirtokviszonyainak tavalyi feltérképezéséről számolt be a Határon Túli Magyarok Hivatala. A csíkszeredai és a budapesti szakemberek ezerkettőszáz személyt kérdeztek meg a legalább húsz százalékban magyarok lakta székelyföldi, belső-erdélyi és partiumi községekben és kisebb városokban. Kétharmaduk családjának van földje, a háztartások több mint fele rendelkezik szántóval.
A földek viszont elaprózottak - minden második egy hektár alatti -, ráadásul szétdaraboltak, három-négy tagból állnak. A bérleti forma Erdélyben nem jellemző, a tulajdon és a használat nem tér el lényegesen egymástól. Az 1989-es változásokat követően egész Romániában, az európai irányvétellel ellentétben, emelkedett a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma, mert a volt szövetkezetek földjeit a reprivatizáció során egyik napról a másikra szétosztották. Kevés és korszerűtlen a gép, a gazdaságok egyharmadában (!) van ló, a termelés döntően az önellátást szolgálja. Érzelmi és megélhetési okokból az erdélyi magyarok többsége ragaszkodik földjéhez.