Közmunkás erdőkerülők

Csaknem ötezer család jut kenyérhez az áprilisban induló két új közmunkaprogram segítségével.

Hazai életPintér Csilla2005. 03. 18. péntek2005. 03. 18.
Közmunkás erdőkerülők

Ezek keretében - hozzávetőleg 2,7 milliárd forint felhasználásával - ugyanis 4500 munkanélküli kapcsolódhat be fél évre vagy hoszszabb időre a településfejlesztési, illetve erdő-karbantartási feladatokba. Az erdők rendbetételét szolgáló közmunkákat ötszázmillió forinttal a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, százmillióval a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, háromszázmillióval az ÁPV Rt., 220 millió forinttal, azaz húszszázalékos önrésszel pedig a programban részt vevő erdőgazdaságok támogatják ebben az évben. Összesen tizenhárom, a Dunától keletre fekvő valamennyi erdészet, valamint a Dunántúlról a somogyi, a vértesi és a gemenci társaság kap meghívást az erdőművelő közmunkaprogramba, amely a foglalkoztatás mellett egyben tájgazdálkodási célokat is szolgál.
A közmunkások megtisztítják az erdőket, az erdei utakat, és különféle erdőgazdasági teendőket végeznek el.
A költségvetésből idén négymilliárd forint jut közmunkaprogramokra, az összeg az egyes tárcák, intézmények, vállalatok forrásai révén 6,2 milliárd forintra egészül ki, jelentette be a minap Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter. Tavaly 4,4 milliárd forintot fordítottak központi és kiegészítő forrásokból kilenc közmunkaprogramra, amelyek tízezer embert juttattak időlegesen jövedelemhez. Ebből tavaly hétszázmillió forintot tett ki az erdő-karbantartási közmunkaprogram, és abban ezer munkanélküli vett részt.
Hamarosan újabb közmunkaprogramokat is meghirdetnek, például a Tisza menti Vásárhelyi tervhez, a belvízvédelemhez, a Balaton környékének rendbetételéhez, a parlagfű-mentesítéshez, az autópálya-építéshez, valamint a nemzeti parkokban esedékes feladatokhoz kapcsolódóan.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek