Ab ovo csömör

Némely vidéken eleve megutáltatják a kutyával a tojást - biztos, ami biztos, még mielőtt megszeretné, és ellopkodná a tyúkok fészkeiből. A tojást forróra főzik, megmutatják az ebnek, majd hirtelen mozdulattal bedobják a pofájába, egyszersmind felütik az állat állkapcsát, hogy roppanjon szét a forróság a szájában.
Ahogy a dolgok jelenleg állnak a köztársasági elnök jelölése körül, nem csoda, ha sokan eredendően úgy tekintünk a majdani legfőbb közjogi méltóságra, mint a száját megégetett kutya a tojásra. Bárki is kerül a posztra, úgy tűnik, sikerül őt ab ovo (eredeti latin jelentése szerint: a tojástól, a tojástól kezdve), vagyis elejétől fogva megutáltatni.
Minden tét és minden beszólás szigorúan a kamerák előtt történik, figyelve és mérlegelve, mitől hogyan változik a magát exponáló közembernek és pártjának népszerűségi mutatója. Régóta világos előttem: a médiához való feltétlen alkalmazkodási kényszer egyformára gyúrja a politikusokat. Ezzel összefüggésben bízvást kijelenthetjük: bármely két politikus épp csak annyira üt el egymástól, mint a tizenkilenc az egy híján húsztól. (Ettől még természetesen eszmeileg képviselhetnek gyökeresen mást.)
Akkor miről is szól a köztársaságielnök-jelölés? Bizony a pártpolitikáról - amitől az emberek amúgy egyre inkább megcsömörlenek. Az ellenszenvet a politikusok is érzékelik, elismerik, beszélnek róla. Mégsem tudnak felülemelkedni önmagukon, hiszen nem lehet nem észrevenni azt az igyekezetet, amellyel beterelni próbálják a saját utcájukba a leendő köztársasági elnököt. Csakhogy ez az utca utált utca, a legfőbb közjogi méltóság számára pedig egyenesen zsákutca.
Nagy kérdés: megválasztása után ki tud-e innen rögtön farolni az ország első embere, hogy pártok és pártocskák helyett az egész nemzetet képviselhesse - ahogy az szent kötelessége lesz.