Alibik országa

Az agrárius csatlakozás intézményi hátterének puszta léte önmagában véve siker (édes istenem, milyen siker az, amely a puszta életben maradásról szól...), de az idegölő hivatali erőfeszítések semmit sem oldottak meg eleve a magyar agrárium alapvető gondjaiból. Van űrlap, honlap, tanácsadói hálózat meg ezer miegyéb, csak a lényeg távolodik egyre messzebb - és a megértéstől mind nagyobb távolságra - tőlünk: a nagyjából kétszázötvenezer magyar agrárvállalkozó, családtagokkal együtt körülbelül hétszázezer vidéki honfitársunk, úgy lépett be az európai közösségbe, hogy többségük annak elemi szabályaival sincs tisztában.
Az Európai Unió nehezen támadható politikai felépítése és az erre épülő kontinensnyi "államot" működtető bürokrácia egymástól merőben eltérő világban létezik: az egyik képviselői emelkedett célokat, nemes szándékokat említenek fel minden megnyilatkozásukkor, a másik társaság viszont űrlapokban és bevallásokban gondolkodik. Ha valaki mellényúl, és véletlenül odább teszi a tizedesvesszőt a hivatalos árkuson, bízvást számíthat a szigorú ellenőrzésre, vizslató tekintetek kutatják majd számlázását, és - bizony - nem csörög majd a pénz, amire olyan nagyon számít. Egy frissen napvilágot látott hír szerint például a közösség "a nem megfelelő ellenőrzési eljárások miatt vagy az agrárkiadásokra vonatkozó uniós szabályok megsértése" címén meglehetősen vaskos összeget, magyar pénzre átszámítva csaknem pontosan hetvenmilliárd forintot (280 millió eurót) fog mostanában visszaszedni kilenc régi tagországtól, s ezek között ott van például Németország meg Nagy-Britannia is.
{p}
Ezek az ügyek csaknem öt évre nyúlnak vissza, de a szabálytalanul felvett támogatást akkor is vissza kell fizetniük a tagoknak. Ez az uniós rend egyik legfontosabb ismérve. Mi viszont immár csaknem tíz esztendeje ügyeskedünk. A hatalmat egymás kezébe átadó kormányok képtelenek voltak rá, hogy legalább nagyjából üzemképes hivatalt alakítsanak ahhoz az uniós regulához, amelyről amúgy egyébként minden szakember tudta, milyen szabályok szerint működik. De valahogy mégis kihátráltak a kötelező feladatok elől. Tüntettek 1997-ben Kiskőrösön? Nem lett hát korrekt szőlő- és borelszámolás meg a tényeket valóban rögzítő őstermelői bevallás. Volt belvíz 2000-ben? A szántóföldi csatornázás támogatása és szabályozása helyett "vízidisznókat" vásárolt fel az állam. A példákat - hogyan evickélt mindig a könnyebb irányba az éppen aktuális hatalom - hosszasan sorolhatnánk.
Ezek mindegyike alibi intézkedés volt, a lényeggel senki sem mert foglalkozni.
Ám ha a hír igaz, mostanában bizonyos arra illetékesek mifelénk meglehetősen idegesen tanulmányozzák az uniós summák visszafizetésére vonatkozó határozatokat, mert ezek az ügyek előbb-utóbb nálunk is gondot okoznak majd. És ez - a revizorok Magyarországra érkezése - lesz az igazság pillanata: szembe kell nézni csaknem húsz év összes hibás döntésével és mulasztásával. A mostani kormány "mérlegelős" huzavonáival, százlépéses késlekedéseivel éppúgy, mint elődjeinek elhibázott, csak a politikai jelenben gondolkozó és a mindenkori választásra kacsingató intézkedéseivel.
Csakhogy a sor végén ott várja a jobb jövőt a sertéstartó meg a gabonatermesztő, aki ebből a gyakorlatban csak annyit értett meg az elmúlt hónapokban, hogy azt a bizonyos támogatási papírt nagyon pontosan kell kitölteni. S ha a pénz nem jön, vagy éppen visszafizetésre kötelezik, ő már csak a "hivatalt", meg a kormányt, meg a politikát szidja.
És lehet, hogy végső soron igaza lesz. Mert igazából azok késtek, nem ő.