Levéltári ki fia, borja

Idő, türelem és fenék kell hozzá - hacsak nem akarunk tíz-, netán százezreket költeni szakemberre, és saját magunk végezzük a kutatást. A pécsi Sétáló Ferencnek mindez adott volt. Bizonyítja a lakásában előttünk tornyosuló, szépen rendszerezett dokumentumhalmaz és az a többórányi élménybeszámoló, melyet akár napokig is folytathatna.
A történelmi érdeklődésű, mellesleg földmérő üzemmérnök férfi 1990-es nyugdíjazása után elérkezettnek látta az időt, hogy a gyerekkorából ismert, nemes ősökről szóló családi legendák nyomába eredjen. Először - mivel ők a megyében laktak - az anyai, a Neidhardt ággal kezdte.
- A szülők, rokonok kikérdezése mindennek az alapja - mondja, és már mutatja is az ily módon gyűjtött kincseket. Fényképet tesz elém, rajta népviseletbe öltözött emberek, köztük tíz év körüli kisfiú kalapban, csizmában. - Ez itt a nagyapám 1900 áprilisában. A harmincas években a zsidórendelet miatt a dédszülőkig visszamenőleg igazolnia kellett a származását. Később írt egy visszaemlékezést is, az szintén rám maradt. Ilyen adatok nyomán indultam el.
Egyik információ hozza a másikat, az ember egyre jobban lázba jön. A család kikérdezése után a levéltár következik. Ott találhatók ugyanis az anyakönyvek. Ezeket az 1700-as évek közepétől vezették, megtalálható bennük a kérdéses személyek születési, házasságkötési, halálozási dátuma, valamint a lakhelye és foglalkozása.
- Ebből az óriási adathalmazból hogy áll össze végül a kép? - kérdezem.
Kiderül, nagyon nehezen. Kezdetben az anyakönyveket latinul írták, ráadásul a keresztlevélen az édesanyának csak a keresztneve szerepelt. Amikor pedig a szálak már a megyén kívülre vezetnek, más levéltárakkal kell felvenni a kapcsolatot. Sétáló Ferenc nem adta fel. Bár a családi hiedelemmel ellentétben a közvetlen ősök között főnemeseket nem talált, azért kilenc generációra visszavezette édesanyja ágát, egészen 1680-ig. És eközben sok mindenre fény derült. A népes Neidhardtok között spanyolországi inkvizítort és napóleoni csatákban harcolt poroszországi marsallt egyaránt felfedezett. Egyikükről pedig kiderült, ő tette Hitler asztala alá az 1944-es merényletben a bombát. Iratok tucatjait - a jobbágy ősök beszolgáltatott terményeiről készült dézsmajegyzőkönyveket, 1848 utáni birtokmegváltási dokumentumokat, térképeket, iparosigazolványokat és ükapja személyleírását is tartalmazó obsitos papírját teszi elém. Sétáló Ferenc azt is elmeséli, hogy szépapja bíró volt, akinek első felesége szeptember ötödikén meghalt, de október 26-ára már új asszony volt a háznál.
- Gyorsan vigasztalódott - vetem közbe.
- Ne higgye! Abban az időben ez természetes volt, nem maradhattak sokáig magukra a gyerekek! - kel azonnal rokona védelmére, én pedig hagyom meggyőzni magam. További fényképek következnek, most egész albumnyi. Amikor ugyanis a szálak már külföldre, nevezetesen Németországba vezettek, az utazás is elkerülhetetlenné vált. A fotókon épületek, sírok, egy malom, amely egykor családi tulajdon volt; egy másik, amely a mai napig az (jelenleg szállodaként működik). Kápolnát is láthatok, egy vadászati kalandjáról szerencsésen megmenekülő felmenő építtette, hálából; majd egy kolostort, amelyben az egyik rokon apáca volt. Miután a sok adatból, iratból, összegyűjtött információból végül kirajzolódott a népes rokonság színes történetének megannyi érdekes epizódja, Sétáló Ferenc nem elégedett meg egy egyszerű ágrajz készítésével. Családtörténetet írt az anyai ági Neidhardtokról és családi találkozót szervezett.
{p}
- Százhúszan jöttünk össze, újságcikk is készült róla - mutatja. Mosolyogva hozzáteszi:  kiderült, maga az újságíró is rokonuk. Ezután bőrkötéses, színes könyvet vesz elő: Gyökereim (II.) a címe. Ez tartalmazza a teljes, többévnyi munka eredményét.
- Gyönyörű, de hol van az első része? - kérdezem, kissé meggondolatlanul, mert válaszként újabb fényképalbum és információáradat következik. Kiderül, az önkéntes kutató a sikereken felbuzdulva az anyai után az apai, a Sétáló ág feltérképezésén dolgozik. Annak eredménye lesz majd a Gyökereim (I.). Információ már bőven van, és az anyai ágéhoz hasonlóan nemrég a családi találkozót is megtartották. Százheten verődtek össze, az ország minden területéről, sőt külföldről is - Németországból, Újvidékről és Svájcból - érkeztek Sétálók a család bölcsőjének számító Bácsbokodra. A legfiatalabb résztvevő hathónapos, a legidősebb kilencvenkét éves volt.
- Most, amikor már azt hittem, mindennel kész vagyok, a találkozón újabb anyagok kerültek elő. Ha ezeknek a végére járok, akkor lesz kész a könyv. Utána pedig nekiállok az oldalági nemes ősök felderítésének. Az lesz a Gyökereim (III.).

Kutathatóság
Családfakutatáskor nem árt tudni, hogy adatvédelmi szempontok miatt a születési anyakönyvek kilencven, a házasságiak hatvan, a halálozásiak pedig harminc év után válnak kutathatóvá. Hazánkban e tevékenység a rendszerváltás után kezdett népszerűvé válni, de az érdeklődést az internet terjedése robbantotta igazán - tudtuk meg Bogárdi János családtörténésztől. A kutatás eredményességét nagyban befolyásolja, hogy mennyit költözött a család és hogy vezetnek-e szálak a trianoni változásokat követően országhatáron túlra.  Nehezíti a munkát, ha gyakori vezetéknévről van szó, továbbá ha izraelita felmenőink vannak, mert körükben az anyakönyvezés csak az 1850-es években kezdődött meg. Ha valaki szakembert bíz meg a feladattal, jó, ha tudja, senki sem szavatolhatja a sikert. Akad, aki órabérrel és költségtérítéssel, mások fix díjjal dolgoznak. A szakember szerint ötven- és százezer forint közötti összeget kell rászánni a célra. Lehet kérni egyszerű ágrajzot az egyenes ági felmenőkről, kiterjedtebb kutatást az oldalági atyafiságról és egész családtörténetet is. Vannak, akik a családfa mellett a régi iratokat is összegyűjtik, rendszerezik, és ha netán nemesek is akadtak a családban (amire Magyarországon más országokhoz képest nagyobb az esély), akkor a kutyabőrt is restauráltatják, valamint másolatot készíttetnek a családi címerről, netán könyvet írnak történetükről.