Fosztóképzők kora

Készítsünk hát leltárt! Ország van, kenyér is akad - de ami a törvényességet, a jogbiztonságot jelentő alkotmányt illeti, jelentős hiányérzetünk támadhat. És nemcsak azért, mert magát az alkotmányt is az állandó renoválás veszélye fenyegeti, hanem leginkább azért, mert jóformán nincs olyan törvény, nincs olyan jogszabály, amely ne változna, évenként akár többször is.
Ha beütjük azt a szókapcsolatot a legismertebb internetes keresőbe, hogy "Országgyűlés" és hogy "törvénysértő" - 24500 találatot kapunk. Ha pedig arra keresünk rá, hogy "Alkotmánybíróság" és hogy "jogsértés" - 12500 címet dob ki a rendszer. Nem szívderítő számok ezek, különösen akkor nem, ha tudjuk: úgyszólván a születése óta maga az Alkotmánybíróság is törvénysértő állapotban leledzik, hiszen a "róla" szóló törvény első sora kimondja: az Alkotmánybíróság székhelye Esztergom - miközben legfeljebb csak kirándulni jártak a Duna-parti városban a taláros bírák... (És nincs jobb helyzetben az Országgyűlés sem: törvényalkotó képviselőink a mulasztásos törvénysértések sorozatát követik el - előre megfontolt szándékkal...)
A parlamenti törvénygyárban az elmúlt másfél évtized alatt hozott új törvények száma elérheti akár a tízezret is. Kis baj, hogy közben több, egymással ellentétes jogszabály is érvényben van/volt, ami a jogalkalmazóknak és a jogkövetőknek (?) sajátos értelmezést adhat a jog alkalmazására... És az sem öröm, hogy a jogalkotók sem lőnek mindig tízest, vagyis szinte menetrendszerűen elkövetkezik az új jogszabály át- vagy visszaszabása...
Szeretnék mondani legalább egy példát, ami nem változott, ami érvényben van, de ilyen nem jut eszembe. Nem maradt az életünknek egyetlen szegmense sem, ahol az igazság, a jog vagy az erkölcs még a régi, a megszokott oldalon állna. Beszéljünk az egészségügyről? Az ingatlanépítésről, amikor megdöbbenünk azon, hogy Horvátországban az engedély nélküli nyaralókat le merik bontani? Vagy beszéljünk a munkaügyi helyzetről? A most színleltnek kikiáltott, de eredetileg az állam által ránk tukmált szerződésekről? A személyiségi jog és a szólásszabadság konfliktusairól? A türelmi zónák kijelölésétől elzárkózó, és ezzel a prostitúciót támogató önkormányzatokról? A választási rendszerről, különös tekintettel a kisebbségi választások botrányaira? Vagy arról, hogy már a parkolási díjak beszedése is törvénytelen?
Aki ma bármibe belevág, nem tudhatja, milyen törvénymódosítás mikor fogja ellehetetleníteni. Nem tudhatjuk, jövőre mekkora lesz a rezsink, mennyibe kerül majd fenntartani az autót, lesz-e állásunk, mennyi lesz a tandíj. Aki megbetegszik, ma miben reménykedhet? És senki sem tudhatja, bízhat-e az érettségi tételben, az adóhivatalban, a rendőrségben, a bíróságban - abban, hogy holnap is igaz lesz a ma igazsága.
Jobb, ha belenyugszunk, nem lesz az. Mert például ez is az ára annak, hogy a statikus, mozdíthatatlannak hitt rendszer az évtizedes tespedtségből egy örvénylő új világ közepébe repült, ahol persze már semmi sem az, ami volt. Tegyük hozzá: hál' istennek. Mert lehet, hogy az új helyünk keresése, az ezzel járó tömérdek igazságtalanság, az elvesztett értékek utáni reménytelen vágy, az egykor volt biztonság és erkölcs hiánya ma még nagyon fáj, de az új világ megszületése ezzel jár. És az is nagyon fáj, hogy ilyen szavaink: jogbiztonság, közbiztonság, létbiztonság ma legfeljebb csak fosztóképzővel írhatók le, így: jogbizonytalanság, közbizonytalanság, létbizonytalanság - de az átmenet korának gyermekeiként most így, és ebben élünk...
A jegyzetíró bizakodó: száz év múlva biztosan könnyebb lesz a dolga...