Villámtól elhamvadt faluereklyék

Rák József, a falu polgármestere szerint az anyagi kárt nem nehéz felbecsülni: tizenötmillió forint - a lángok martalékává vált személyes tárgyak eszmei-érzelmi értékét azonban szinte lehetetlen. Hiszen hamuvá égtek a hirtelen fellobbanó tűzben a hercegkútiak szorgos munkájával padlásokról, pincékből, kamrákból, kocsiszínekből összegyűjtött családi emlékei. Közöttük például Rák Józsefnek a nagymamájától megörökölt, féltve őrzött, majd a tájháznak adományozott, százötven éves családi ládája is. Vajon mennyit érhet egy ilyen holmi, amelyhez generációk személyes emlékei kötődnek? Lehet-e egyáltalán forintosítani a helybeliek efféle ereklyékhez fűződő érzelmeit? Akik soha nem gondolták volna, hogy azon az éjszakán álmukból a tűzoltósziréna hangja riasztja fel őket, s a szemük láttára rövid időn belül az enyészeté lesznek lócák, szőttesek, a hőségtől szétporladnak egykori korongos és fafaragó mesterek munkái - nem is soroljuk tovább... Egy hajdani paraszti életforma tárgyai, a falu sajátos nemzetiségi kultúrájának emlékei semmisültek meg a tűzben, amelyet alig egy hete, a vihar előtt még egy százhúsz fős pedagóguscsoport is megcsodált, és a takaros sváb település sok-sok látnivalója közül éppen a tájház tetszett nekik a legjobban.
- Volt tájház, most nincs, de lesz! - állítja bizakodva a falu első embere, aki azért nehezen teszi túl magát a bosszúságán, hogy miért éppen a tájházat célozta meg a ménkű. A közeli templomon, a kultúrházon is van villámhárító, az utcában is gyakorta csapott már le, de eddig komoly baj sohasem történt; személyi sérülés szerencsére most sem. Mivel az épületre kötöttek biztosítást, a tervek szerint hamarosan újjáépítik. S amíg a mesterek dolgoznak, addig a szorgalmukról is híres hercegkútiak újból nekilátnak kutakodni a padlásokon, udvarokon, régi házak rejtett zugaiban. Nem adják fel a reményt, és remélhetőleg fellelnek még annyi régiséget a faluban, hogy újra berendezhessék a tájházukat. Vélhetőleg most már villámhárító is lesz rajta.