Kompért küzdő, üres zsebű révészek

Mohácson a révnél két kisgyerekkel gurult egy személyautó a Dunába. A tragédia arra is ráirányította a figyelmet, hogy még olyan forgalmas révátkelők sincsenek felszerelve forgalomelterelő betontömbökkel, korlátokkal, mint a mohácsi - pedig az elöregedett hazai járműpark egy jelentős része behúzott kézifékkel sem tud biztonságosan megállni a lejtőn.
A baleset utáni napon parkolni próbálok Mohácsnál, a kompnál. Nincs megállóhely, csak a hajóra lehet várakozni. A révház melletti épületben egy öregasszony szörnyülködve meséli a tragédiát, ellenben a megszeppent jegyszedő alapvető forgalmi adatokról sem kíván beszélni. Ahogy a révet üzemeltető önkormányzati vállalat sem ad ki adatot. Hercegszántóra indulok: ide valók a baleset áldozatai. Az óvodaépületen fekete zászló leng.
- Mohács a legközelebbi város, tizennyolc kilométerre tőlünk - magyarázza Feigl József polgármester. - Baja negyven kilométerre van. A kompon jelentős átmenő forgalom is megy, az állapotok balkániak. Ennek a térségnek nagyon hiányzik egy mohácsi Duna-híd, három országot köthetne össze, de szó sincs ennek megépítéséről a közeljövőben.
Pedig a környék jelen állapotában meglehetősen elszigetelt. Például a Hercegszántó számára kijelölt súlyponti kórház Kiskunhalason van, a legrövidebb - korántsem a legjobb minőségű - úton haladva majdnem kilencven kilométerre, elfogadható úton száztízre. A másik irányban Pécs hatvan kilométer - csak ott meg várnia kellene a mentőnek a kompra.
Nincs jobb helyzetben Dunafalva sem. A Mohácstól északra, a Duna partján fekvő kis falu 1954-ben szakadt el a túlparton található Dunaszekcsőtől. A kapcsolat a mai napig szoros, szükség van tehát a kompra: a sokszorosan szétosztott révvagyon maradékán a dunafalvi önkormányzat próbál valamiféle szolgáltatást nyújtani. Az önkormányzat a Duna-Rév Kft. által látta el a rév fenntartása körüli feladatokat. A komp működtetése ilyen kis forgalom mellett nemhogy nem éri meg, de ráadásul rengeteg feszültséggel jár.
- Ez egy közútpótló szolgáltatás, nem lenne szabad csak az önkormányzatra hagyni - véli Magosi György polgármester. - Úgy tudjuk fenntartani, hogy a szükséges műszaki karbantartásra a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Kompok, révek pályázatán próbálunk támogatáshoz jutni, a működéshez szükséges forrást, önhiki mellett, a saját költségvetésünk terhére biztosítjuk. Általában meg is kapjuk a szükséges összeget. A Duna-Rév Kft. tíz évig fele-fele arányban volt az önkormányzat és Vágó Gábor tulajdona, aki ellátta az ügyvezetői feladatokat is, azonban nemrég felmondott, és a tulajdonrészét is átadta az önkormányzatnak. Nem csoda, hogy tíz év alatt beleunt.
Vágó Gábor volt az ügyvezető a dunafalvi révnél, de a tulajdonképpeni munka nagy részét Vágóné Mária végezte, térítésmentesen. A hat minimálbéres alkalmazott irányítását, az eszközpark rendben tartását, a munka megszervezését vállalta el mérnök férjével közösen.
- Mi vállaltuk, hogy a felszínen tartjuk a révet - mondja Vágóné. - De ha azt gondolja, hogy aki ezt ingyen csinálja, az nem normális, nem jár távol az igazságtól. Itt a személygépkocsi-forgalom csak nyáron jelentős, és az átmenő forgalom sem számottevő. Holott persze igény lenne rá, mert a szekcsői oldalon van a gyógyszertár, arra találhatóak munkahelyek, a baranyai középiskolák. Az is csoda, hogy egyáltalán van rév, közben az emberek folyton azt kérdezgetik, miért nem járunk hosszabb menetidővel. Például egy fodrász, aki délután négy óra körül kezdhet el dolgozni Szekcsőn, hat órakor még nem akar hazajönni. De nincs pénz több járatra.
Járás-kelés közben a révközlekedéssel foglalatoskodók többsége úgy vélte: néhány kiemelt kompátkelőt leszámítva hasonló körülmények a jellemzőek, mint Dunafalván. Vác, Visegrád és Mohács a forgalmas helyek közé tartozik, de arról sincsen világos adat, hogy ezek mennyiben képesek fenntartani magukat vagy esetleg egy kis nyereséget képezni. A dunafalvi komp minimálszolgáltatása legkevesebb évi négymillió forint erőn felüli önkormányzati támogatással tartható fenn.