Dédapám a haza bölcse?

- Mikor szerzett először tudomást arról, hogy a "haza bölcse" leszármazottja?
Deák Vilmos: - Szüleink gyerekkorunktól kezdve úgy neveltek bennünket, hogy sose hozzunk szégyent a nevünkre. Egyszer gyümölcsöt loptam, amiért nagyon kikaptam, ekkor mesélte el apám, hogy kinek a leszármazottjai vagyunk. Apám idős korában azt is elmondta, miket hallott az ősi Deák famíliáról. Amikor nyugdíjba mentem, elhatároztam, hogy a birtokomban lévő irataink és az újabb kutatások alapján összeállítom a családfánkat. Mivel rengeteg akadályba ütköztem, már-már letettem a szándékomról.
Szakos Mária: - Öt esztendeje találkoztunk. Az év egy részét Frankfurtban, a másik részét Tapolcán töltjük. Eleinte nem tudtam, valójában ki is a párom. Amikor megmutatta a származására vonatkozó dokumentumokat, úgy láttam, érdemes folytatni a kutatásokat. A családi iratokból először Deák Ferenc fia, Deák Istvány 1842. december 12-én kelt keresztelési levele keltette fel a figyelmemet. Ebben törvényes nemes születésű beírás található, akkor pedig házasságban kellett megszületnie. Ezen a nyomon indultunk visszafelé, mígnem Pozsonyban előkerült a vajkai házassági anyakönyvben Deák Ferentz nemes és Zsigmond Teréz polgár (más helyeken tévesen Takács Teréznek írva és többször javítva!) 1842. február 3-i házasságkötésének bejegyzése. Gyűltek az adatok, bújtam a forrásmunkákat is, köztük Eötvös Károly Deákról szóló könyvét. Ebben sok rejtélyes magánéleti utalás van, dacára annak, hogy Deák nézete szerint csak a közszereplései tartoznak a történetírás keretébe, a magánélete nem.

- Miért volt ennyire rejtve a magánélete?
Sz. M.: - Arra gondolok, így akarta védeni a családját. Abban az időben a politikusok, főleg a reformokat sürgető, a büntető törvénykönyvön dolgozó Deák, sok veszélynek és támadásnak voltak kitéve. A haladó reformok elgáncsolásában óriási szerep jutott Metternich hercegnek. Az ő nevéhez fűződik a besúgóhálózat kiépítése is. Ilyen körülmények közt a magánélet védelme természetes, emberi óvintézkedés volt.

- További "védelmet" adott, hogy a nemesek iratai kilencven évig titkosak voltak. Gondolom, nem fogadták önöket kitörő lelkesedéssel a bécsi, a pozsonyi levéltárakban sem...
Sz. M.: - Meg sem mertünk szólalni magyarul! Ha Vili magyar állampolgár lenne, még ennyire sem jutottunk volna.

- Német állampolgárként könnyebb volt?
D. V.: - Nem mondanám. Érdekes például, hogy nem a szlovák levéltár, hanem a bonni (!) szlovák külképviselet kért tőlem nyilatkozatot, milyen célból érdekelnek a Deákkal kapcsolatos dokumentumok. Magyarországon több történésszel is találkoztam, mert segítséget szerettem volna kérni tőlük, de képtelenségnek tartották az állításaimat. Pedig a dokumentumok valódiak, és legális úton kerültek hozzám. Egy idő után feladtam. Magunkra maradtunk.

- Mikor kapott újabb lendületet a kutatás?
D. V.: - Barátaim biztattak, hogy már nem szabad abbahagynom. Ezerszer átgondoltam, míg úgy döntöttem, vállalom a nyilvánosságot. Végül könyvet is írtam a párommal.

- Deák magánéletéről jóformán semmit nem tudunk, a köztudatban az él, hogy megrögzött agglegény volt, soha nem nősült meg, utódot nem hagyott hátra. Ehhez képest minden másképp volt?
D. V.: - A történelmi kutatások néha meglepő eredményeket hoznak. A Habsburg Intézet egyértelműen állítja, hogy Deák nem volt házas, mert ha megnősült volna, azt az őt figyelő kémek jelentéseiből tudni lehetne. De hiszen birtokomban van a házasságlevelén kívül több dokumentum is, ami ezt igazolja! A környezete tudhatott erről a tényről, legfeljebb nem beszéltek róla. Deák a magánszférájába nem engedett betekintést. Ezt bizonyítja az is, hogy 1854-ben, kehidai birtokának eladásakor az összes magánlevelét elégette.

- Tele van titokzatossággal a történet, a könyvükben feltárt minden apró részletnek most itt nem is tudunk helyet adni. Különösen az meghökkentő, hogy Deák édesanyja a szüléskor meghalt, felesége pedig a gyermekszülés után néhány hónappal ismeretlen körülmények közt eltűnt, a kicsi nevelőszülőkhöz került, akiknek neve megegyezik a Deák házaspáréval. Mit hallott ezekről otthon?
D. V.: - Azt tudtuk, hogy dédapám felesége fiatalon halt meg. És azt is, hogy a gyermekük nevelőszülőkhöz került.
Sz. M.: - Hihetetlen, hogy az asszony halálának nincs nyoma. Átnéztük a számításba jöhető anyakönyveket, sőt kutatók is keresték, de sehol nem találták. Mivel halála körülményeiről semmit sem tudunk, így csak találgatni lehet. Bár az is előfordulhat, hogy ármánykodás áll a halála mögött.

- Netán politikai megrendelésére tüntették el?
D. V.: - Nem elképzelhetetlen, hogy politikai okok álltak a háttérben. Talán Deák Ferencet így akarták "kivonni" a közéletből. Ez sikerült is, mert nem ment el az 1843-as országgyűlésre, holott követté választották.
Sz. M.: - Nem történhetett minden ok nélkül, hogy egy erős, határozott politikus egyszer csak összeomlik és depressziós lesz. Kezembe került Horánszky Nándor ideg- és elmegyógyász könyve, aki elemzi Deák lelkiállapotát és annak befolyását politikai pályájára. Különös figyelmet szentel a kritikus 1843-as évnek, amikor is Deák depressziója kezdődhetett. Anélkül, hogy ismerte volna a történetet, így fogalmaz arról az időszakról: "általunk nem ismert lelki megrázkódtatás érhette". Ekkor halt meg (vagy tűnt el) a felesége, 26 évesen. Deák csak évekkel később tért vissza a politikába, 1848-ban hosszas rábeszélésre vállalt miniszterséget a Batthyány-kormányban.

- Mi történt Deák fiával, Istvánnyal?
D. V.: - A tragédia után három hónappal nevelőszülőkhöz került. Egészen elképedtünk, amikor ennek nyomára bukkantunk. A nevelőapa Deák Franciscus, a nevelőanya Zsigmond Teréz. Annak ellenére, hogy abban az időben mindkettő lehetett gyakori név, ilyen véletlenszerű azonosság ritkán fordulna elő.

- Esetleg a figyelem elterelése végett szándékosan is írhatták az okmányokra ugyanazon neveket vagy célzottan egy ugyanazon nevű házaspárt kerestek...
Sz. M.: - Aki megtalálta a nevelőszülőkre vonatkozó iratokat, arra is gondolt, Deák Ferenc kétszer vette el Zsigmond Teréziát. De mivel a születési és a halálozási dátumok nem ugyanazok, biztosra vehetjük, hogy két családról van szó. Egy szlovák ügyvéd felkutatta a nevelőapa Deák Ferenc birtoklapjait, melyeken nyomon követhető, hogy csak a két édesgyerek örökölt utánuk, a neveltként feltüntetett Deák Istvány csak később perelt magának beltelkekre jogot. Róla azt is kiderítettük, hogy kétszer házasodott, s időskorára átköltözött a Csallóközből Szigetközbe.

- Gáspár fia pedig az ön apja, aki megőrizte a családi iratokat. Ön soha nem dicsekedett azzal, hogy a "haza bölcse" a dédapja?
D. V.: - Soha.

- De azért büszke rá?
D. V.: - Természetesen.

- Nem akar DNS-vizsgálatot állításai igazolására?
D. V.: - Nem hinném, hogy bárki is megengedné.

- Beszélgetésünk során végig figyeltem az arcát, kerestem a hasonlóságot dédapja és ön között...
D. V.: - Ha egy kicsit bozontosabb lehetne a szemöldököm... Ugye?

Névjegy
Deák Vilmos 1941-ben született Mosonmagyaróváron. Anyja sváb származása miatt 1946 májusában kitelepítették a családot. Apja hiába járta a hivatalokat az ereklyeként őrzött irataikkal, melyek azt bizonyították, hogy Deák Ferenc leszármazottai, sehol nem vállalták a mentességadást. Kabátja belső zsebében "kimenekítette" a papírokat is Németországba. A lágerben eltöltött tíz év után Frankfurtban telepedtek le, ott kaptak lakást és munkát. A szülők a szegénységet is méltósággal viselték, a kitelepítés után többé nem jöttek Magyarországra. Deák Vilmos esztergályosnak tanult, finommechanikai műszerészként dolgozott. Nyugdíjas, három gyermeke van. A sokáig Kanadában és Amerikában idősek gondozásával is foglalkozó Szakos Máriával öt éve találkozott, azóta együtt élnek. Közösen jelentették meg könyvüket a Püski Kiadó közreműködésével.