Kék szemű berber hívogat

Hazai életTanács Gábor2007. 04. 13. péntek2007. 04. 13.
Kék szemű berber hívogat

- No bandito - állítja a berber, és tudom, hogy hazudik. Pedig kék a szeme, arca csupa derű. Mindjárt kiderül, mit akar nekem eladni jutányos áron. - Gyere madzsar, olcsó - invitál boltjába, a biztonság kedvéért hozzátéve a magyar turista számára oly megható honi köszöntést: - Csá, csumi, csá.
Sousse-ban vagyunk, egy négyszázezer lelkes városban, ahol végig a tengerparton jobbra-balra dőlnek a napernyők, de már most ezer ágra süt a nap. Szállodák állnak, ameddig a szem ellát, azon túl kezdődik a medina - az óváros - fehérre meszelt, zsúfolt utcácskáival, azon is túl pedig valami villanegyed: idáig jutottam két óra gyaloglás után. Aztán vissza kellett fordulnom, hogy hazaérjek vacsorára. Ugyanis ami a magyar turistát igazán Tunéziába vonzza, az a svédasztal. Ezt emlegetik zord téli estéken, nem a bazári kalandokat: még olyan emberről is hallottam, aki csak azért ment vissza, mert nem tudott annyit enni, amennyit szeretett volna.
Jó dolga van a turistának Tunéziában. Viszik a buszon mindenhová: az üvegen túl izgalmas és gyönyörű vidék. Az autópálya mellett asszonyok dolgoznak az olívaligetekben, tevék és nyurga birkák legelésznek. A kerítést nem fabrikálják, hanem ültetik: masszív kaktuszsort a telek szélére. A fővárosban zárkózott arcú, gyönyörű emberek jönnek-mennek, akikkel szívesen elegyedne szóba az ember. Mégis mindig az a barom talál meg, aki megesküszik rá, hogy a kisgyermeke háta bőréből önkezével varrta a piros bőrtáskát, amely így harmadáron, potom negyven dinárért már az enyém lehet.
Ahogy a német nyugdíjast kicsapják nálunk a Hortobágyra betyárshow-t nézni, visz a busz egyik gyorsfagyasztott látnivalótól a másikig, s van idő a karikás ustor helyi megfelelőjét, vízipipát vagy arab szőnyeget vásárolni. Itt különben is minden azért van, hogy jól érezzük magunkat. Ha éppen a golfozás a heppünk, megtehetjük. Ha tengervizes fürdőközpontokban szeretnénk algaiszapban pancsolni, arra is van lehetőség. Csak néha már azt kívánja az ember, hogy bár ne lenne annyira az ő pénztárcájára szabva minden. Inkább lenne az a masszázs egy kicsit drágább, de ne panaszkodjon már a masszőr megállás nélkül, hogy hetvenhét gyereket tart el, várva némi plusz juttatást. Inkább ne lenne minden olyan olcsó, és akkor talán nem kunyerálna-kérne-fenyegetne kávéra valót mindenért. Ami olcsó, az ugyanis mindenhol olcsó. Hiába pislog a rák a legpuccosabb étteremben a tányérról, ha mellé a leggyengébb lakodalmas rockot adja elő a szintetizátoros. Sej-haj, Rozi...
Utolsó estémen az összes pincér megkörnyékezett valami kellemes ajánlattal. Vigyek haza fügepálinkát, amit a bárból csenne nekem, ajánlotta az egyik (az ár háromszorosa a boltinak), lehozná a bőröndömet...
Állok a reptéren, és nézem Tunéziát az üveg mögött. Ott van egy izgalmas ország, ahol emberek állnak lehajtott fejjel a mecset előtt, mozdulatlanul. Na, ebbe az országba szeretnék elmenni legközelebb.

(Az utazás lehetőségét a Kartago Tours biztosította.)

Ezek is érdekelhetnek