Trükkösök, tolvajok

Hazai életBalogh Mária2007. 04. 27. péntek2007. 04. 27.
Trükkösök, tolvajok

Történt, hogy a nyolcvanesztendős Rózsika nénihez pár napja azzal kopogtatott be egy férfi, hogy Marika néni küldte, s az eladásra kínált szekrénysor árát hozta, harmincezer forintot. Rózsika néninek ugyan fogalma sem volt arról, ki az a Marika, mégis beengedte lakásába a férfit, aki ráadásul a nevén szólította őt. Rózsika néni még boldog is volt, hogy végre valaki ajtót nyit rá, s a nemszeretem bútorától is megszabadulhat. A nyájas férfi az előszobában javasolta, hogy a biztonság kedvéért ellenőrizzék, nem hamisak-e a Marika néni által küldött tízezresek. Rózsika néni hálálkodva a szomszédos szobába baktatott, az ágyra tette pénzesdobozát, amiből kivett egy tízezrest. A férfi illendően az előszobában várakozott. A bankók hologramos csíkjának vizsgálatára a konyhában került sor. Ugyanott, ahol a csaló kérésére átvételi elismervényt írtak arról, hogy a "küldönc" maradéktalanul átadta Rózsika néninek az egyébként nem is létező Marika néni 30 ezer forintját a szekrénysorért. Miután végeztek, az előszoba felé vették az irányt, ahol csodák csodájára egy bajuszos férfiba botlottak. Rózsika néni csöppet megrémült, de a jótevője hamar megnyugtatta, hogy nincs ok a pánikra, a férfi hozzá tartozik. A nyugdíjas nő fellélegzett, s nagyanyai szeretettel tán még meg is simította "jótevője" vállát. Ezt követően a két férfi elköszönt, s mire az idős asszony észrevette, hogy pénzesdobozából elillantak megtakarított tízezresei, már köddé vált a két, harminc év körüli, kreol bőrű férfi. Zsákmányuk 1,7 millió forint volt.
Pár nappal később hasonlóképpen járt egy másik, hetven feletti néni is. Csakhogy hozzá nem bútorvásárlás okán csengettek be, hanem gázártámogatást ígért két középkorú nő. Annak ellenére vették rá a nénit, engedje be őket a nyári konyhájába, hogy nem is gázzal fűt. A két nő elhitette vele, ha számlával tudja igazolni, hogy fát vett a fűtéshez, ötezer forintot kap. A "papírmunka" elvégzése előtt az egyik csaló megkérte a nyugdíjast, váltson már fel egy húszezrest. Kifigyelték, hogy vendéglátójuk hol tartja a pénzét, majd az egyik kiment a mosdóba. Az asszony persze a fiókot vette célba, egymillió forintot és egy csomó arany ékszert lopott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek