Jótét lelkek vizitáltak Kobátfalván

- A radiológusnak már jojózik a szeme - huppan le egy üveg  csíki sör mellé Oroján Iván bőrgyógyász. - Ha nem csinált ma ötven képet, akkor egyet sem.
Helyszín az erdélyi Kobátfalva kocsmakertje, Székelyudvarhelytől húsz kilométernyire, ahol a Nyikó patak 2005-ben számos házat elöntött, köztük az ötszáz lelkes település óvodáját és iskoláját is. Az árvíznek itt három halottja volt. Az újjáépítéshez Romániából és Magyarországról is érkezett segítség, a házak többségét kijavították. Az iskolát a Máltai Szeretetszolgálat kalapálja mind a mai napig, az óvodát az Európa Jövője Egyesület közvetítésével egy kecskeméti cég most vakolta újra: ide jár a község ifjúsága mindenestül, míg az iskola készen nem lesz. Mócza György Bács-Kiskun megyei főorvos az egyesület színeiben látogatott ide, őbenne fogalmazódott meg az ötlet, hogy mivel az egészségügyi szolgáltatások helyben hiányosak, szűrővizsgálatokat kellene szervezni. Hét kecskeméti orvos vállalta el, hogy ingyen és bérmentve végigdolgozza ezt a hetet tábori körülmények között: diabetológus, érsebész, szülész-nőgyógyász, gyermekgyógyász, kardiológus, bőrgyógyász és radiológus. Közülük többen magánpraxist visznek vagy éppen osztályvezető főorvosok, röviden szólva nem éppen a tömeges gyógyításban robotoló doktorokról, inkább a szakma elitjét képviselő specialistákról beszélhetünk. A dolog apropóját nem is az árvíz adja, mivel az nem okozott különösebb fennakadást az egészségügyben. Inkább az a tény, hogy egyetlen körzeti orvosra tizennégy falu négyezer fős lakossága jut: azt is éppen elég munka ellátni, aki beteg, szűrővizsgálatokra már nincsen kapacitás.
- A gyermekek fele bélférges, a hatévesnél idősebbek között nem találtam egyet se, akinek jó lenne a foga - támaszkodik a kocsma kerítéséhez Kovalcsik István gyermekgyógyász.
- Amióta itt vagyunk, több tucatnyi kétszázon felüli vérnyomást mértem - toldja meg Nagy András kardiológus. - Sőt, kettőszázhatvanat is: húsz éve praktizálok, de ilyet még nem láttam. És a beteg közben vígan elvolt.
- Tegnap találtunk egy negyvenegy éves férfit, akiről kiderült, hogy csak fél veséje van, meg egy olyat, aki lábon hordott el egy infarktust - közli Mócza György.
- De azt mindezek ellenére sem lehetne mondani, hogy ellátatlan volna a népesség - veti közbe Oroján Iván. - Akik törődnek az egészségükkel, hajlandóak tenni érte, azok szépen vannak kezelve.
- Igen, csakhogy ez egy szűk réteg - válaszol Nagy András -, a többiekkel viszont alapproblémák vannak, amelyeket nálunk is hosszú felvilágosítás, kampány során lehetett megoldani. Évekbe telt, mire a vérnyomást, a koleszterinszintet rendbe tettük. Ez itt még hátravan.

Az első, ami ezekkel a szűrésekkel kapcsolatban eszembe jut, az irigység. Ilyen szűrések ugyanis Magyarországon sincsenek; illetve vannak, de nem egy nap alatt végeztethetőek el. Dolgozó ember nem vehet ki hetente szabadságot, hogy sorbaálljon valamilyen ingyenes vizsgálatra. Egyre nagyobb piaci érték az, ha valaki egy nap alatt, pusztán ellenőrzésképpen, megvizsgáltathatja az anyajegyeit, EKG-t, hasi ultrahangot, teljes vérképet csináltathat, megnézi érsebésztől a diabetológusig mindenféle szakember, és szakértő fülek vizslatják a szívkamrák környékén a jellegzetes, surranó hangot az aortában, ami az érszűkületet jelzi. Most este van: a helyi háziorvos mindannyiunkat meghívott egy vadászházba, vaddisznót vacsorázni meg pálinkát inni. A nem éppen szívkoszorúér-kímélő vacsora végén a kardiológus már így ugratja a bőrgyógyászt: "Holnap gyere be hozzám, csinálunk egy EKG-t meg egy májröntgent." Mire a válasz: "Akkor én leszedem az anyajegyedet, amelyiktől elpatkolnál másfél éven belül." Engem viszont most is az érdekel, miért megy el valaki a szabadsága alatt ingyen dolgozni, és ha már megy, akkor miért Erdélybe, miért nem, mondjuk, Ibafára?
- Ha azt mondja nekem valaki, hogy ingyen dolgozzak, az önmagában persze nem vonzó - magyarázza Nagy András. - Miért jöttem el mégis? Először is: még soha nem jártam Romániában. Másrészt úgy gondolom, hogy a határon túli magyarok rászorulnak a segítségre. Akik felkértek az Európa Jövője Egyesület részéről, Mócza György és Farkas Gábor, olyan emberek, akiket sokra tartok. Az orvosok, akik itt vannak, megbecsült kollégák a saját területükön, megtiszteltetés közéjük tartozni. Ez a munka nagyon nagy érzelmi élmény a helybelieknek: volt olyan idős férfi, aki elsírta magát vagy kezet csókolt.
- Itt is magyarok laknak. Ha otthon segítünk egymáson, miért ne tennénk meg velük? - véli Mócza György.
- Otthon egyáltalán nem segítünk egymáson. Ilyen összetett vizsgálatot Magyarországon csak komoly összegért végeznek el - vetem ellene.
- Az igaz, hogy egyedülálló szűrési rendszert találtunk ki, de ezeket a vizsgálatokat sokkal kötöttebb módon, egyesével, ingyen elvégzik odahaza, míg itt nem. Azért kell rövid idő alatt mindent megcsinálni, mert nem tudunk eljönni hetente.

A művelődési házban a gondnok nagy vaskályhákat fűt. A szűrés öt napja során szinte minden kobátfalvi lakos megjelent, most is vagy negyvenen tolongunk a teremben. Kovalcsik István matricákat oszt vizsgálat után a gyerekeknek. A leghosszabb sorok a radiológia előtt állnak, de sokan igyekeznek a kardiológushoz is. A helybeliek közül Rózsika néni a jelentős szereplő: ő irányítgatja az embereket a sátorlappal elválasztott rendelők között.
- Nagyon sokan jöttek, akik nincsenek rajta a listán, a szomszéd falvakból. Így nem tudjuk befejezni a kobátfalviak szűrését - mondja Mócza György az udvaron összegyűlt orvosoknak. - Meg kell érdeklődni, hogy ki honnan jött, és aki nem kobátfalvi, azt majd akkor vizsgáljuk meg, ha már az itteniekkel végeztünk.
- Én orvos vagyok, nem küldök el senkit - mondja Oroján Iván, aki egyébként magán bőrgyógyászként praktizál. - Oldjuk meg valahogy másképp.
- Talán a Rózsikának kellene ezt elintézni - vélik többen. Ahogy elvegyülök a sorban állók között, nyilvánvalóvá válik, hogy Rózsika nem tudja elintézni. A radiológia előtt álló csoport például egyértelműen azon tanakodik, hogy talán csak nem zavarják el őket. Rózsika szól nekik, hogy aki nem kobátfalvi, az egyelőre ne álljon sorba, de az érintettek a fülük botját sem mozgatják. Végül egyikük mérgesen rámordul a hírhozóra:
- Mi a tanácsnál dolgozunk!
Rózsika nem erősködik tovább. Elvégre az orvosok elmennek, de a siménfalvi önkormányzat dolgozói itt maradnak. (Romániában nem egyes falvaknak, hanem kistérségnyi területeknek van választott önkormányzatuk: ennek a központja helyben Siménfalva.) Nemcsak ők látják át, hogy Kobátfalván ritka értékhez lehet hozzájutni: van, aki a messzi Marosvásárhelyről autózott idáig, hogy cserébe az árvíz során Kobátfalvának nyújtott segítségért most ő részesülhessen a magyar orvosok nyújtotta szolgáltatásban. Az illető egyébként fiatal, udvarias és, mint kiderül, kutya baja.

Derűs bácsira figyelek fel a sorban állók között. Nyolcvanhárom éves, de jó formában van: eddig azt mondták neki, nincs nagyobb gondja az öregségnél. Idős Kőrösfői Albert a neve. Kérdezem, gyakran jár­e orvoshoz, mire elmeséli, hogy agyhártyagyulladással vitték el legutóbb. A székelyudvarhelyi kórházban megvizsgálták, mondták, hogy tovább kellene vinni Marosvásárhelyre; az orvos kapásból azt is megkérdezte tőle, van-e pénze? Kőrösfői Albertet már a gazdasági iskolában megtanították arra, hogy tartalékot kell képezni, és ezt a tartalékot hajlandó is volt odaadni, csak múljon el róla az agyhártyagyulladás. Azt viszont már nem sikerült kiderítenem, hogy ez a pénz az orvosnak kellett, valamilyen ellátás finanszírozására, esetleg a gyógyszerekre: lényeg, hogy idős Kőrösfői Albert hosszmértékben tudja kifejezni, mennyi pénze bánta a nyavalyát. Nem tud igazából felvilágosítani az a fiatal pár sem, akik a radiológia előtt ácsorognak. Szerintük Romániában az orvosok gyakran írnak fel nem ártámogatott gyógyszereket, ezért lehet drága az ellátás, illetve azért, mert a komolyabb vizsgálatok pénzbe kerülnek. Arról nem is beszélve, hogy a hálapénz a román egészségügytől sem idegen. Egyébként ők azért vannak itt, mert a lány ápolónő, így tisztában van a megelőzés szerepével, de szerinte ezzel a fiatalok inkább nem törődnek.
- Nem fogok reggel fél hatkor sorszámot tépni a háziorvosnál, sorra kerülni, és azt mondani: nincs semmi panaszom, de tessék engem kivizsgálni - summázza a fiatalember a megelőzésről szóló véleményét.
- Egyedül vagyok - mondja Fazekas Sándor, a siménfalvi körzeti orvos. - Ha úgy adódik, én is elmegyek. Fújhat a szél, míg valaki újra idejön. Mennek külföldre, és jogosan, a kollégák. Én is kaptam ajánlatot Franciaországból, Amiens-ből: fél évig adnának havi ötezer eurót, addig meg kellene tanulnom a nyelvet. Utána dolgozhatnék havi nyolcezerért.
- Ezt leírhatom?
- Miért ne írhatná le? Elmondtam mindenkinek.
Hogy most már mi is summázzuk: a román egészségügy ugyanazokkal a gondokkal küzd, mint a magyar, csak egy kicsit jobban.

A Farkas Gábor vezette Európa Jövője Egyesület szervezte meg ezt a kiruccanást a szűrővizsgálatokat végző orvosoknak. Egyeztetni kellett a helyi egészségügyi és egyéb hatóságokkal is, hiszen a vizsgálatok végeztével a kiszűrt esetek a helyi ellátórendszert fogják bajaikkal felkeresni.
- A jótékonyság, a segítségnyújtás nem egyszerű feladat - tűnődik Farkas Gábor. - Van egyfajta nemtörődömség, amit mi nem tudunk hová tenni. Például az iskolaigazgató azt mondta, hogy nem kell bepucolnunk az óvodát, jó az úgy, ahogy van, vakolat nélkül. Amikor tájékozódtunk, melyik árvíz sújtotta falun kellene segíteni, kettőt találtunk, Rugófalvát, illetve Kobátfalvát. Mindkét helyre küldtünk kettőszázezer forintot az óvoda helyrehozatalára. Amikor idejöttünk személyesen, kiderült, hogy Rugófalván nem is öntött ki a patak. Kérdeztük az iskolaigazgatót, hogy mit csinált a pénzzel? Kiderült, hogy számítógépeket vett belőle. De mégis, hogy képzelte? Erre azt válaszolta: "Nehogy már azért kerüljünk hátrányos helyzetbe, mert nálunk nem volt árvíz!"

A hét jótét lélek főorvost a véletlen vetette Kobátfalvára. Nem indokolta ezt a Nyikó áradása, mert nem okozott komoly közegészségügyi problémát: nem indokolta a rossz egészségügyi ellátás, mert máshol se jobb. Még az sem indokolta, hogy Kobátfalván magyarok laknak, hiszen magyarok élnek Siménfalván és Nagymágocson is. És ez az igazán kínos dolog, ami az emberileg dicséretes jótékonyság kapcsán járt az eszemben, ahogy Erdély gyönyörű útjain gurultam hazafelé. Hogy bizonyos, igen tág keretek között a véletlen mondja meg, ki éljen, ki haljon, s ettől az ember a csendben óhatatlan befelé fülel: felfigyel-e ő maga, ha már hét jótét lélek főorvost nem talál, arra az oly jellegzetes, surranó hangra az aortában.