Balatoni zöld mesék kékalgahabbal

Égtek a telefonok az elmúlt hetekben az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetében, Tihanyban. Felháborodott balatoni polgármesterek, szakmai szervezetek képviselői, aggódó magánemberek hívták fel a tókutató intézetet azt  követően, hogy az egyik napilap írást közölt a magyar tengerben tanyázó, ideg- és májmérget előállító kékalgákról.
A telefonálók azt tudakolták, veszélyes-e ránk nézve az efféle egysejtűek jelenléte. Másfelől idegesen kifejtették: úgy hiányzott a Balatonból élőknek a kékalga-história, mint gazdáknak a tyúktojás nagyságú szemekben lezúduló jégeső.
A máig tartó idegességet Czigler László álláspontja váltja ki, amely szerint a magyar tenger kiváló vízminősége illúzió, szemfényvesztés csupán, hiszen a tóban egyfajta "méregkoktél" található, amelyet különféle kékalgafajok állítanak elő. A szabad szemmel nem látható, parányi élőlények végső soron ökológiai katasztrófát okozhatnak, aminek következtében hatalmas gazdasági károkkal számolhatunk.
Czigler úr ökológus, szakirányú kutatóbiológus diplomával rendelkezik. Korábban volt egy magánkutatással foglalkozó cége, a CziLaB Rt.
- Keszthelyen nyaraltam '94-ben a három kisgyerekemmel. Fürdés után mindhárman lázasak lettek, hánytak, hasmenésük volt - kezdi mesélni az ökológus válaszul arra a kérdésemre, hogy miért vágott bele a Balaton tanulmányozásába. - Kíváncsi lettem, miért betegedtek meg a gyerekeim.
- Megtudta, miért?
- Igen. Mindenekelőtt megnéztem, valójában hogyan működik a kis-balatoni vízvédelmi rendszer. Siralmasan funkcionált akkor is, csakúgy, mint manapság. A vízügy lényegében feláztatja a Kis-Balatonba futó Zala folyóval a mocsaras, berkes területeken lévő tőzeget, és emiatt barnás víz folyik a Keszthelyi-öbölbe. Vagyis nemkívánatos szerves anyagok sodródnak a tóba, remek táptalajt biztosítva a baktériumoknak. Az utóbbiaktól aztán könnyen megbetegedhet gyermek és felnőtt egyaránt.
- Ön előtt nem vetődött fel senkiben, hogy hibásan működik a kis-balatoni szűrő rendszer?
- Dehogynem, hiszen bárki láthatja ma is a beömlő barnás anyagot, amellyel bőven jut be az algáknak szükséges tápanyag, például foszfor és kén. Ráadásul hatalmas mennyiségről van szó, hiszen a magyar tenger innen kapja vízutánpótlásának negyvenhárom százalékát. Csak hát, ahol beruházás, ahol pénz van, ott a lobbiérdekek felülírnak sok mindent. Például képzelje el, mekkora pazarlás az társadalmi szempontból, hogy az ország két felnyitható hajóhídja bent található a kis-balatoni mocsár közepén, és még se alatta, se rajta nem ment át jármű. Ugyanakkor az itteni szűrőrendszert újra és újra ugyanaz a társaság alakíthatja, tervezheti át. Pedig a két szakmai vezető közül az egyik eredetileg zsírkémikus, a másik gépészmérnök. Kár, hogy a probléma ökológiai megoldást igényel. A gépészmérnök úr biológiai jártasságát mi sem mutatja jobban, mint hogy a Mindentudás Egyetemén tartott előadásában következetesen hibásan említette a Balaton egyik legfontosabb algafajának latin nevét.
- Önre leginkább a kékalgával kapcsolatos elmélete miatt haragszanak, illetve ezért mellőzi önt a kutatói társadalom egy része. Jól gondolom?
- Valóban, a megélhetési kutatók, a hivatalból okosak engem fantasztának, az áltudomány képviselőjének szoktak beállítani, szerintük indokolatlan riadalmat keltek azzal, hogy felhívom a figyelmet az algamérgek veszélyeire, például a vissza-visszatérő tömeges halpusztulásra. A busa, az angolna, a keszeg és a garda állományában elég jelentős volt az elhullás májusban. Meg aztán olyan is akadt, aki világosan közölte: magánkezdeményezésnek a Balaton megmentésében nincs helye.
Hogy véletlenül se menjen el a beszélgetés a kutatók közötti személyeskedés irányába, inkább megkérdem:
- Mennyiben járul hozzá a víz kékségéhez a kékalga?
- A kékalgától inkább zöld lesz a víz, olyan kékeszöld.
A tudományos részletek felé sem szeretnék elkalandozni, ezért arra kérem beszélgetőpartneremet, riogasson engem, amennyire csak bír.
- Brazíliában száznegyvennégy ember halt meg annak a trópusi eredetű kékalgafajnak a mérgétől, amely a hetvenes évek óta a Balatonban is jelen van, és amely már Európa összes vizében megtalálható - mondja.
- Akkor tehát a toxikusság, azaz a méreg jelenléte nem érv amellett, hogy a Balaton helyett máshol üdüljünk, elvégre sem Horvátországban, sem Ausztriában, sem Németországban nem jobb az ökológiai helyzet. Ugyanakkor érdemes tekintetbe vennünk, hogy a versenytársnak számító tavak, üdülőhelyek drágábbak a magyar tengernél, legalábbis a Magyar Turizmus Rt. legfrissebb felmérése szerint.
- A tavak elmérgeződése kétségkívül világjelenség. Erre a globális felmelegedés is rásegített a mérsékelt égövön - jelenti ki az ökológus.
- De azért a balatoni lubickolást ön sem ellenzi?
- Nem, pillanatnyilag erről szó sincs, ott még nem tart a tó. Más kérdés, hogy fürdés után érdemes lezuhanyozni. A part mellett helyenként felgyűlő habot viszont mindenképp kerüljük el, mert az úgy keletkezik, hogy az erősebb hullámzás hatására a kékalgák nekicsapódnak a parti köveknek, a sejtek elpattannak, és kijutnak belőlük a mérgek, amelyek aztán felhabzanak. A következmények: kötőhártya-gyulladás, kiütések, bőrbántalmak.

Czigler Lászlóval egy budapesti kávézóban beszélgettem, Vörös Lajoshoz, a Tudományos Akadémia doktorához Tihanyba kell utaznom, a tókutató intézetbe. Egyébként mindkét férfit rokonszenvesnek és segítőkésznek találom.
- Czigler úrnak jószerével egyetlen, a kékalgákkal kapcsolatos tétele sem állja ki a tudományosság próbáját. Ő ugyanis nem ellenőrzött mérésekre alapoz - szögezi le Vörös doktor.
- Akkor pancsikolhatunk akár a parti habban is? - érdeklődöm.
- Azt azért nem ajánlanám - figyelmeztet a szakember. - Tény viszont, hogy a habképződést elsősorban nem az algamérgek okozzák, hanem az árvaszúnyogok. Arról van szó, hogy amikor a tó alján megpróbálnak kibújni a lárvájukból, ez nehézséget okoz nekik. Hogy a természet megkönnyítse a dolgukat, egyfajta síkosító anyag termelődik. Főként ezt a síkosítót látjuk felhabzani.
- Ön szerint a tó ökológiai rendszere sem omolhat össze?
- Ilyen veszély nem fenyeget. Annak a sok milliárd forintnak, amit hosszú éveken át a vízminőség védelmére fordítottak, egyetlen célja volt: csökkenteni a tó foszforterhelését. Márpedig foszfor nélkül az alga nem képes megélni, illetve túlszaporodni, hiába kedvez neki a nyári meleg. Az összeomlás veszélye akkor sem fenyegetett, amikor a mérgező kékalgák mennyisége négyszerese volt a mostaninak. 1994-ben például csakugyan olyan sok alga volt a vízben, hogy meghaladta az egészségügyi határértéket. Azóta azonban egyszer sem fordult elő ilyesmi.
- A Kis-Balaton felől  azért folyamatosan áramlik a tápanyag-utánpótlás az algáknak, nem így van?
- Sajnos a Kis-Balaton szűrőképessége többé-kevésbé megszűnt. Úgy vélem, talán nem kellene erőltetni a beruházás befejezését. Meglehet, hasznosabb balatoni célokra lehetne fordítani az arra szánt milliárdokat. Mindazonáltal a víz jelenleg igen tisztának, jónak mondható.
Vállalnom kell az ördög ügyvédje szerepét:
- Czigler László szerint a szépnek tűnő, átlátszó vízzel nem azért találkozunk a tóban, mert a kevés tápanyag, a kevés foszfor miatt csökkent az algaszám, hanem azért kisebb az algaszám, mert az általuk termelt méreggel megritkítják egymást, hogy jobb életfeltételekhez jussanak. Ám, ha ez így van, akkor a méreg mégiscsak ott marad, és egyre több lesz a vízben. Igaz lehet ez?
A kutató higgadtan válaszol, habár a testbeszédén már látni, hogy bosszantják az efféle felvetések.
- Kérem, higgye el az összefüggést: ha kevés a foszfor, akkor kevés az alga, tehát kevés az algaméreg is.
- De vajon tényleg csökkent a foszforterhelés a tóban? - kötözködöm tovább.
- Igen, ezt tudjuk mérni. Különben pedig a Balaton vízgyűjtő területén a szennyvíztisztítókat ellátták foszforleválasztó technológiai fokozattal, mi több, a keletkező szennyvizeket még tisztítva sem engedik a tóba.

Sajnos, e tekintetben a valóság nem igazolja Vörös doktort. Nem sokkal találkozásunk után ugyanis saját szememmel látom, hogy a badacsonytördemici szennyvíztisztítóból kikerülő kezelt víz egyenesen az Eger-patakba, onnan a magyar tengerbe ömlik. Néhány kilométerrel odébb Szeremley Huba borász és a tördemici polgármester, Volmuth Péter társaságában megszemlélhetem, hogy a Tapolca-patak ugyancsak akadálytalanul belefut a Balatonba, és viszi magával Tapolca város tisztított szennyvizét. Mindkét patak olyan zöld, mint a spenótleves. Szállítják tehát rendesen a táplálékot az algáknak.
Az ismert borász úgy tudja, hogy a szennyvízművek 75-80 százalékos hatékonysággal dolgoznak, vagyis "a trutyi egyötöde visszakerül a természetbe".

Próbálok a hatékonyságra rákérdezni Varga Gyula Istvánnál, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. főtechnológusánál. Korrekt módon így fogalmaz: "Alig fizetünk bírságot." Tehát - adott körülmények és az előírt paraméterek között - nem számít rossznak a tó környéki szennyvízkezelő művek munkája. A főtechnológustól azt is megtudom, hogy a balatoni hét regionális szennyvíztisztító közül három a tóba engedi a tisztított vizet. A hallottak után igazán meglepő adat, hogy a magyar tenger környékén lakók vízellátásának negyven százalékát magából a Balatonból biztosítják.
- Önök nem tartanak az algaméregtől? - kérdem Varga Gyula Istvántól.
- Nem, mert a vízműveknél aktív szénnel kiszűrjük a mérget, úgyhogy toxikus víz nem folyhat a csapokból.

Visszatérve Vörös doktorhoz, azt tudakolom nála, mit szól a száznegyvennégy brazil áldozathoz, hiszen őket mégiscsak a kékalgák gyilkolták meg.
- Elmondom, mi történt - szól nyugtató hangon a kutató. - Akik meghaltak, dialízisre járó vesebetegek voltak. A kezelésükhöz használt ioncserélt vízbe kétségkívül bejutott az algatoxin, hiszen az ott kialakuló molekuláris viszonyok ezt lehetővé tették, de ha csak egyszerűen ittak volna a csapvízből, akkor nem történik tragédia.
- Czigler László azt állítja, hogy birtokában van egy módszernek, amellyel két-három év alatt képes lenne méregteleníteni a Balatont. Szerinte mindez hatalmas versenyelőnyt is nyújtana számunkra hoszszú távon, hiszen a konkurens tavakkal szemben lehetne a miénket úgy kínálni a nagyvilágban, mint az egyetlen édesvízi állóvizet, amely mentes az algatoxintól.
Vörös Lajos hitetlenkedve rázza a fejét.
- Az ő módszeréről senki nem tud semmit. Vélhetően arról van szó, hogy kipattant a fejéből valami, ami igazából nem létező gond. Na, ezt akarja ő megoldani. Tudja, 2006-ban a Balaton természetes alganépességének tízezerszeresre való dúsításával lehetett csak kimutatni az algamérgek hatását.
- Ha nincs semmi probléma, akkor kizárólag azért ragaszkodik Czigler László az elképzeléséhez, mert piacot, megbízást akar szerezni? Elvégre felfogható a Balaton egy nagy piacnak is, ahol mindenki nagyot akar szakítani magának a vendéglátástól a halászaton keresztül a tudományig, beleértve a Limnológiai Intézet kutatóit is. Ön hogyan látja?
- Nehéz lenne elvitatni, hogy a piaci nézőpont is egy létező megközelítése a valóságnak.

Bohanek Miklós és Habik Csaba felvételei